Színház a fürdőben

<p>Olyan különleges színházi kezdeményezésről kaptunk hírt a napokban, amely optimizmussal tölti el a lelkünket, és cáfolni látszik azt a &bdquo;tényt&rdquo;, hogy tájainkon nyáron a színház meghal egy kicsit.&nbsp;</p>

A nyárasdi termálfürdőben három estés színházi fesztivált szervez a hétvégén a helyi származású Varga Viktor, a szarvasi Cervinus Teátrum főrendezője. A helyszín kissé abszurdnak tűnne, ha nem lettem volna ott tavaly nyáron a szarvasi társulat által prezentált Csodaszarvas című musical szlovákiai bemutatóján, amelyet szintén Varga Viktor rendezett. Ott és akkor azonban bebizonyosodott, hogy a helyszín ideális, a közönség érdeklődése pedig, ahogy mondani szokás, számot tevő volt, ami 1300 fős tömeget jelentett.  „A tavalyi sikeres próbálkozás után idén már háromnaposra tervezzük a színházi estéket. Olyan előadásokat szeretnénk elhozni Nyárasdra, amelyekben Magyarországon dolgozó szlovákiai magyar színészek játszanak. A hazai közönséghez ezért szinte egyáltalán, vagy alig jutnak el ezek az előadások” – mondta lapunknak az ötletgazda, Varga Viktor.  A fesztivál augusztus 7-én szakmai foglalkozásokkal indul, ahová a környék amatőr csoportjai jelentkezhettek. A fejlődni vágyókkal a várgedei származású Domján Edités Kisfaludy-díjas színésznő, Dósa Zsuzsa, valamint Varga Viktor rendező foglalkozik. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"196916","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Szombaton, augusztus 8-án 20.30tól Meskó Zsolt Szerelmem, Sárdy című operett-monodrámáját láthatja a közönség Derzsi György előadásában. Ez a rendhagyó műfajú darab tavaly a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) off programjában szerepelt, és a kritika rendkívül pozitívan fogadta. A sikert az is mutatja, hogy az elmúlt egy évben már több mint hatvanszor színre került. „Derzsi György, Harangi Mária rendezésében igen erőteljes színésznek mutatkozott, aki még jól is énekel, és Sárdy János, a 40–60-as évek népszerű bonvivánja életén keresztül kort festett. Megmutatta egy lányból asszonnyá váló nő szemszögéből, hogyan lehet vonzódni, sőt, elszakíthatatlanul kötődni egy sztárhoz” – írta a darabról Bóta Gábor a Népszavában. A történet úgy kezdődik, hogy egy fiatal színész nagymamája halála után megtalálja annak titkos naplóját, amelyben az asszony a kor bálványa, Sárdy János iránti tiszta, sírig tartó plátói szerelméről vall. A darabban közismert melódiák csendültek fel a János vitéz című daljátékból, a Bob hercegből, a Cigánybáróból, a Mária főhadnagyból és más zenés művekből.  Augusztus 9-én egy nagy sikerű családi musicalt, Belinszki Zoltán és Gulyás Levente Holle anyó című darabját láthatja a közönség 20.30 órai kezdettel. Ezt a musicalt másfél év leforgása alatt Szarvason, Békéscsabán, Tatabányán és a pozsonyi Új Színpadon (Nová scéna) is bemutatták, magyar és szlovák nyelven egyaránt. A nézők megtudhatják belőle, eljuthat-e valaha a vasfogú bába Holle anyó mesebirodalmába, miért változnak át békává az aranyak a kincsesládában, és rájön-e a két mihaszna, mosdatlan béres, mit tesz a hideg víz. A társulat nemrég a budapesti Nemzeti Színházban is vendégszerepelt ezzel a darabbal, amely egyben ez az első magyar musical, amelyet a bemutatót követően két héttel már szlovák nyelven is láthatott a közönség. Most a magyar nyelvű előadás érkezik Nyárasdra.  „Mindig is szerettem volna itthon is megmutatni a munkásságom eredményét, de az elmúlt 19 évben egyszer sem kaptam meghívást haza. Így tavaly elhoztam a Csodaszarvas rendezésemet próba szerencse alapon a nyárasdi termálfürdőben felállított szabadtéri színpadra. És büszkén állíthatom, hogy siker volt. Vagy legalábbis valami olyasmi”– mondta Varga Viktor, hozzátéve, hogy azoknak a kollégáinak is szeretett volna fellépési lehetőséget biztosítani, akik vele egy cipőben járnak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?