Szimpózium és emlékkiállítás

A kiállítás egyik részét a szlovákiai múzeumok gyűjteményeiben található, Kossuth emlékéhez kötődő műtárgyakból, iratokból, grafikákból és dokumentumokból állították összeA szlovákiai előadók, Dušan Škvarna, a Komenský Egyetem tanára, Milan Podrimavský és Peter Macho, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársai előadásaikban Kossuthnak a szlovák kultúrában az 1840-es és 1860-as évek között kialakult képét vizsgálták, azt kutatták, hogy a 20. század elején miként volt jelent Kossuth a szlovák publicisztikában és történetírásban, illetve az 1918 utáni szlovák reflexiójával foglalkoztak. Megállapítva, hogy igenis, van értelme a korabeli szlovák írásbeliségben megjelent nézetek kutatásával visszatérni a régi ellentétekhez, ám megfelelő távolságtartással, és nem úgy, hogy azokat a negatívumokkal tovább élesszük, hanem hogy tanuljunk belőlük.

A magyarországi előadók, Hermann Róbert, a budapesti Hadtörténeti Múzeum igazgatója, Fónagy Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa és Pajkossy Gábor, az ELTE professzora Kossuth Lajost mint hadseregszervezőt, mint pénzügyminisztert és mint reformpolitikust ismertette az intézet székháza zsúfolásig megtelt nagytermének hallgatósága előtt.

Hermann Róbert a Kossuth-nóta soraival kezdte előadását, mondván, a magyar történelem egyetlen alakjáról sem maradt fenn annyi népdal, mint Kossuthról. Ezek többsége a szabadságharcot vezető államférfiról szól, holott Kossuth soha nem volt katona. A magyar történeti köztudat mégis őt tekinti az önálló magyar hadsereg megteremtőjének. A Hadtörténeti Múzeum igazgatója beszámolójában azt a kérdést járta körül, mennyire megalapozott ez a közvélekedés, azaz: valóban Kossuth volt-e a magyar honvédsereg létrehozója. Fónagy Zoltán, aki Kossuth Lajost, az első magyar pénzügyminisztert mutatta be, azzal kezdte előadását, hogy a Kossuth-nóta idézése után neki stílusosan Kossuth-bankókat kellene osztania, minthogy a modern Magyarország egyik megalapítójának legmarkánsabb szellemi emléke a mai napig a Kossuth-nóta, legfontosabb tárgyi emléke pedig a róla elnevezett bankó. Fónagy Zoltán azt a pályaívet vázolta, amely a teljes körű magyar pénzügyi szuverenitás megteremtésében, illetve megszilárdításában nyilvánult meg, s amelybe az is belefért, hogy Kossuth „szinte a semmiből előteremtette az állam működésének, s mindenekelőtt az új magyar haderő felállításának fedezetét is”. Az MTA főmunkatársa referátumában kiemelte, hogy „a legnehezebb pénzügyi vonatkozású feladatnak kezdettől fogva a hamarosan kibontakozó önvédelmi harc anyagi fedezetének megteremtése ígérkezett.” Kossuth ugyanis – ahogy elhangzott – majdnem teljesen üres államkasszát örökölt: áprilisban mindössze félmillió forinttal kezdte meg az önálló gazdálkodást. Kossuth az állam nevében kölcsönkért a lakosságtól, országos gyűlést kezdeményezett az állam megmentésére: a nemzeti emlékezésben a mai napig megmaradt ez az adakozás és kölcsönjegyzés, amely azonban – az általános pénzszűke miatt – nem hozott olyan sikert, amilyet Kossuth remélt tőle. Aztán, amikor 1848 augusztusában minden más lehetőség bezárult, és a tét „hazánk épségének, nemzetünk önállásának és szabadságának” biztosítása volt, nem maradt más, mint a fedezet nélküli papírpénz, azaz államjegyek kibocsátásának elrendelése. Ahogy Fónagy Zoltán ismertette, „Kossuth bevallotta, hogy maga is tisztába van a fedezet nélküli papírpénz-kibocsátás veszedelmes gazdasági következményeivel, s azt a »végveszély heroicus eszközének« nevezte.” Az MTA főmunkatársa Kossuth szakminiszteri érdemeként azt is kiemelte, hogy pénzügyi törvényjavaslataiban megtalálhatjuk korának legmodernebb gazdaságpolitikai elveit. Más dolog, hogy a „modern elvek érvényesülését a háborús szükséghelyzet, illetve az információhiány (gazdaságstatisztikai adatok hiánya) erősen korlátozta.”

A Magyar Intézet harmadik budapesti vendégelőadója, az ELTE professzora, Pajkossy Gábor, aki Kossuthot, a reformpolitikust mutatta be, Kossuth 1848 előtti tevékenységével foglalkozott. Mert, ahogy kifejtette, a reformpolitikának csak attól fogva volt realitása, hogy „1840 után megszületett – bár még mindig cenzúra mellett – a modern politikai sajtó, és ettől vált lényegében szabaddá a politikai vagy politikával is foglalkozó egyesületek szervezkedése.” Ahogy az ELTE professzora vázolta, Kossuthnak az 1840-es években nyílt lehetősége saját nézeteinek hirdetésére – a politikai fórumokon, az egyesületi életben s mindenekelőtt a sajtóban –, és ekkor ívelt fel politikai pályája is. „Kossuthnak 1848 márciusában-áprilisában – Batthyányi Lajos gróffal együtt – oroszlánrésze volt az úgynevezett áprilisi törvények elfogadásában. Ezek eltörölték a feudalizmus alapvető intézményeit, és az abszolutizmus helyén polgári alkotmányos monarchiát hoztak létre.”

Pajkossy Gábor referátumából a szimpózium résztvevői azokra a kérdésekre kaphattak választ, hogy melyek voltak Kossuth politikájának az eszközei, hogyan változott Kossuth helye az ellenzéken belül, hogyan alakultak Kossuth nézetei a polgári átalakulás néhány alapvető kérdésében, valamint hogy Kossuth politikája hogyan járult hozzá az 1848-as átalakuláshoz.

A tegnapi rendezvény részeként a Szlovákiai Magyar Professzorok Nyitrai Klubja által kiírt Kossuth-pályázatra beérkezett pályamunkákat is kiértékelték. A pályázaton harmadik helyezést ért el Gerendás Beáta, második helyet Tóth Gabriella, az első helyezett pedig Tóth Emese, aki Kossuth, a nemzet hőse címmel írt dolgozatot.

A szimpóziumot követően a Magyar Intézet székházában Kossuth-emlékkiállítás nyílt, amelyet ugyancsak az Intézet és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma szervezett, közösen. A kiállítás két részből áll, az első Kossuth politikusi karrierjéről, megyei, majd országos szerepléseiről nyújt képet. Figyelemmel kíséri külföldi emigrációját, s dokumentumokat mutat be hamvainak ünnepi hazahozataláról és temetéséről. Ez a rész a ceglédi Kossuth Múzeum gondozásában készült. A másik összeállítást Gaucsík István történész-muzeológus, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kurátora készítette a regionális múzeumok (a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum, a rozsnyói Bányászati Múzeum, az érsekújvári Honismereti Múzeum, a pozsonyi Történeti, valamint Városi Múzeum) gyűjteményéből.