Szilveszteri szociális körkép

JUHÁSZ KATALIN

Olyan különböző társadalmi csoportok, korosztályok, szubkultúrák kerültek egy filmbe, amelyek egyébként talán sosem találkoznak egymással. Kálmán Mátyás szerint a szilveszter csupán ürügy volt, az év bármely más napját is kiválaszthatták volna. Ez a nap azért különleges, mert szilveszterkor mindenki nyitottabb, közlékenyebb, könnyebben megosztja érzéseit, terveit a nagyközönséggel, és őszintébben értékeli az előző évet.

A film iránti érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tegnap délig több mint 16 ezren nézték meg a vs.hu internetes címen.

Számunkra, Magyarország határain kívül élők számára a rendezői változat sajnos még nem hozzáférhető, Kálmán Mátyás tájékoztatása szerint azért, mert különböző nemzetközi fesztiválokra pályáznak vele, ahol elvárás, hogy csak a gyártó országában legyen elérhető a film a bemutatóig. Az interaktív verziót viszont mi is láthatjuk. Ez talán még érdekesebb, mivel az egyes történeteket tetszőleges sorrendben is megnézhetjük, akár egymás után többször is. És ha akarjuk, át is ugorhatjuk az általában egyperces snittek egyikét-másikát.

Az alkotók előbb a YouTube-on néztek utána, milyen szilveszteri videókat készítenek az átlagemberek. Pezsgőnyitásról, koccintásokról, tűzijátékról, önfeledt táncolásról és utcai hangulatképekről kapták a legtöbb anyagot, ezeket a felvételeket „tematikusan” vágták össze, például egymás után sok-sok újévi csókot láthatunk. De azt is tudták, milyen fazonokra, helyszínekre, élethelyzetekre kíváncsiak a leginkább. Forgattak például abban a művészotthonban, ahol idős színészek, előadómészek ünnepelnek együtt. Meglátogattak egy remeteként élő festőt, aki felesleges hűhónak tartja ugyan a szilvesztert, mégis arra biztatja a fiát, menjen be a városba, akkor is, ha nincs kedve hozzá. Hiszen még fiatal, mikor bulizzon, ha nem most? Egy állástalan fiatal nő naptárral a kezében összeszámolja, hogy egy év alatt összesen három hónapig dolgozott különböző alkalmi munkahelyeken. Nem panaszkodik, csupán tényeket közöl. Egy zenekar az esti koncertre készül egy budapesti klubban. Izgatottak, hiszen sosem játszottak még az év utolsó napján.

A profi stábok felvételei viszonylag könnyen felismerhetők: több bennük a vágás, jobbak a beállítások, a fények. Az amatőrök nem bajlódnak ilyesmivel, általában hosszú snitteket vesznek fel, össze-vissza mozog a kezükben a mobiltelefon, miközben rögzítenek valamit. De ez esetben nem a felvétel minősége volt a fontos, hanem a téma. És bőven akadtak gyöngyszemek.

Valaki például rögzítette, ahogy két lány Bob Marleyt énekel a tömött villamason, és nagy tetszést aratnak. Más a vécéket örökítette meg egy szórakozóhelyen az évbúcsúztató buli után – ez sem tipikus szilveszteri videó. Mint ahogy az sem, amikor egy kocsma tulajdonosa közli a tolvajjal, mi történik vele, ha még egy üveg eltűnik az udvaron álló rekeszekből. Aztán jön a „háborús övezet”, azaz a budapesti belváros, egy taxiból nézve. A taxis igyekszik elkerülni a petárdákat. Egy hajléktalan, aki egyedül pezsgőzik a Nyugatiban. Langyos buli egy falu főterén, néhány szomorú lufival és borzalmas kultúrműsorral.

Ha a javasolt sorrendben haladunk, hamar észrevehetjük, hogy nem véletlenül kerültek egymás után az egyes jelenetek. A rendező célja érezhetően az volt, hogy egymástól minél messzebb álló közösségek és emberek kerüljenek egymás közelébe. A hatás így még erősebb, hiszen egyrészt érzékelhetjük a figurák közötti áthidalhatatlan távolságot, másrészt valahogy mégiscsak kerek egésszé állnak össze a rövid jelenetek. Számomra legalábbis teljes a szociális körkép. Ez a film ráadásul alaposan kitágítja a hagyományos dokumentumfilm kereteit, hiszen a videókat beküldők személyes történetei is beleépülnek. Bizonyára érdekes lesz 10–15 év múlva visszanézni, milyen(ek) volt(ak) a szilveszter(ek) egy kis országban.

Az utolsó snitt egyszerre bizakodó és szívszorító. Gyors kezek egy asztalon apró perecekből rakják ki a következő üzenetet: Fel a fejjel magyarok!