Szeptemberben jön Tricky új albuma

ÖSSZEFOGLALÓA triphop úttörője és huszonharmadik éve aktív harcosa, Tricky július 12-én lép fel a trencséni Pohoda fesztiválon.

ÖSSZEFOGLALÓ

A triphop úttörője és huszonharmadik éve aktív harcosa, Tricky július 12-én lép fel a trencséni Pohoda fesztiválon. Először érkezik hazánkba, mégsem biztos, hogy az ilyenkor szokásos besztof-haknit prezentálja nekünk, mivel legutóbbi albuma tavaly jelent meg, szeptemberben pedig jön a következő, amelynek címe az előadó polgári neve, Adrian Thaws lesz, és amelyet nyilván promózni akar.

Az albumról elsőként nyilvánosságra hozott dal, a Nicotine Love, amely Tricky korábbi műveihez képest sokkal táncolhatóbb darab, és amelyen Francesca Belmonte énekel. Maga Thaws a következőket mondta a megjelenés előtt álló lemezről: „Ez lesz az én klub/hiphop albumom. Alig párszor hallottam, hogy egy klubban játszották volna a zenémet, pedig 14 éves korom óta járok ilyen helyekre. Nem arról vagyok híres, hogy klubzenét írok, de ezen a lemezen most lesz pár ilyen dal. Legalábbis én ezt gondolom klubzenének.”

Ez lesz egyébként Tricky tizenegyedik stúdióalbuma, ami rendkívül produktív szerző-előadóra vall. Elég, ha egykori anyazenekara, a Massive Attack teljesítményével hasonlítjuk össze ezt a számot: a duó 1991 óta csupán öt albumot adott ki (az első, Blue Lines címűn még Tricky is szerepelt).

A nagy bejelentéshez csatolt sajtóközlemény kiemeli azt is, hogy a lemezt minél hangosabban kell hallgatni. Francesca Belmonte mellett énekel rajta Nneka, Mykki Blanco és Tirzah is. (juk, recorder)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?