Szeptemberben Alföldi rendezte Hegedűs a háztetőn az Arénában

Budapest |

<p>Alföldi Róbert rendezésében mutatják be a Hegedűs a háztetőn című musicalt a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 10-én; a látványos produkcióban Tevje, a tejesember szerepét Stohl András alakítja.</p>

A Zikkurat Színpadi Ügynökség előadása szeptember 10-én két alkalommal, délután és este is látható a Sportarénában. A bemutató után a darab országos turnéra indul.

Alföldi Róbert a produkció keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: minőségi csapatot válogattak össze a sokszereplős produkcióhoz, az alkotók többségével már többször dolgozott együtt.

Mint mondta, különleges feladat a Hegedűs a háztetőn színpadra állítása, hiszen egy híres musicalről van szó, amelynek produkcióját a jogtulajdonosok figyelemmel kísérik. Tehát semmiféle balhé nem lesz - jegyezte meg a rendező.

Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője felidézte, hogy a darab bemutatásának ötlete két éve született meg. Ez egy olyan klasszikus musical, amely illik az eddig bemutatott produkcióik sorába - mondta az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a darab bemutatásánál a társaságiadó-kedvezmény rendszerére (TAO), valamint a jegybevételre támaszkodnak, de a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja a produkciót, amelynek költségvetése - a vidéki előadásokkal együtt - mintegy 260 millió forint. 

Eredetileg egy esti előadást hirdettek meg szeptember 10-re, de miután annak nézőtere megtelt, egy délutáni előadást is játszanak - tette hozzá Rosta Mária, megjegyezve, hogy a budapesti bemutató után 8 vidéki sportcsarnokba viszik el a darabot.

Alföldi Róbert kiemelte: ugyanúgy tekint erre a darabra, a szereplőkre, a helyzetekre, mintha egy Shakespeare-művet játszanának, komolyan véve az adott pillanatokat. Az elmúlt évek nagyszabású produkcióit is ez a megközelítés jellemezte: kidolgozták azokat az emberi pillanatokat, viszonyokat, szituációkat, amelyeket az adott mű éppen felkínál. "Ez az anyag nagyon sok ilyet kínál" - jegyezte meg.

Mint mondta, a darab arról szól, hogy ha vannak is különbségek közöttünk - más istenben hiszünk, más a kultúránk és mások a hagyományaink - a hétköznapi életben jól ellennénk egymással, ha a fejünk fölött nem találnák ki, hogy nekünk hogyan jó, kiket kell utálni és kiket szeretni.

A darab arról is szól, hogy mit jelent a család, a szeretet, hogy elfogadjuk egymást akkor is, ha adott helyzetekben mást gondolunk. Arról szól, hogy nem így kéne élni, de ha már így alakult, akkor éljünk aszerint, hogy a legfontosabb dolgokat, a boldogságot, a szerelmet, a szeretetet, a családi összetartozást nem írhatja felül semmi - mutatott rá a rendező.

A mű aktualitásáról szólva kiemelte: a darabban a konfliktusokat mindenki meg akarja oldani, hiszen csak így mehet tovább az élet. "Nem nevelgeti senki a gyűlöletpalántáját" - fogalmazott.

Mint hangsúlyozta, látványos musicalről van szó, olyan darabról, amely megpróbál nagyon egyszerű, ámde valódi, mély, szívet melengető dolgokról beszélni.

Az Arénában 3000 néző befogadására képes, amfiteátrum-jellegű teret építenek fel. Az előadás díszlettervezője Menczel Róbert, jelmeztervezője Tihanyi Ildikó, koreográfusa Vári Bertalan, a zenei főmunkatárs Károly Kati.

A főbb szerepeket Stohl András mellett Éder Enikő, Martinovics Dorina, Bánfalvy Eszter, Sodró Eliza, Pájer Alma, Kornis Anna, Csákányi Eszter, Szatory Dávid, Bányai Kelemen Barna, Fehér Tibor, Hevér Gábor, Lugosi György, Patkós Márton, Makranczi Zalán, Náray Erika és Misurák Tünde alakítja. Fruma Sára szerepében Tóth Gabi látható.

A darabot Szombathelyen szeptember 16-án, Győrben 23-án, Debrecenben 30-án, Miskolcon október 7-én, Veszprémben október 21-én, Pécsett november 4-én, Zalaegerszegen 11-én, Nyíregyházán december 2-án játsszák.

Minden idők egyik legismertebb musicalje 1964-ben mutatkozott be először a Broadway-n, és hatalmas sikert aratott. Címét egy Chagall-festménytől kölcsönözte, történetét pedig Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című kisregényéből és más meséiből. A musical főszereplője a kis ukrán faluban, Anatevkában élő Tevje, a szegény ortodox zsidó tejesember, akinek a falu lakóihoz hasonlóan a hagyományok határozzák meg a mindennapjait. Derűsen él feleségével és öt lányával rozoga házában a faluban, ahol még egy ideig viszonylagos békességben megfér egymás mellett a keresztény és a zsidó lakosság.

Magyarországon a Hegedűs a háztetőn bemutatója 1973-ban volt a Budapesti Operettszínházban, Bessenyei Ferenc Tevje-alakításával. Joseph Stein és Sheldon Harnick szövegeit G. Dénes György és Reményi Gyenes István ültették át magyarra, azóta a musicalt számos színházban játszották sikerrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?