Szeptember közepéig lesz látható a Titanic 100 című kiállítás

Budapest |

<p>A nagy érdeklődésre tekintettel szeptember közepéig meghosszabbítja a Közlekedési Múzeum a Titanic 100 című kiállítás nyitva tartását.</p>

Az intézmény közlése szerint az 1912-ben elsüllyedt hajóról származó tárgyakat, másolatokat felvonultató tárlatot kibővítették, külön tárló foglalkozik például az úgynevezett Titanic-legendával.

Az áprilisi megnyitó óta mintegy 30-40 ezren tekintették meg a kiállítást, amely mintegy 130 darab Titanicról származó tárgyat mutat be, felidézi a világ leghíresebb hajójának építését, valamint az első és egyben utolsó transzatlanti útját, a katasztrófát és a mentést - tájékoztatta Domonkos Csaba, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kommunikációs referense kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a hosszabbítást az is indokolja, hogy időközben a tárlat új anyaggal, Titanicról szóló tárgyakkal, például játékokkal egészült ki. Az új tablón figyelemmel lehet kísérni azt a folyamatot, "ahogy a Titanic fogalom valós hajóból legendává, és jól eladható termékké vált".

A kiállítótérben a Titanic sétafedélzetének egy részlete elevenedik meg a Stern Stúdió és a Mid Atlantic Films jóvoltából, amelyek a Magyarországon forgatott Titanic című televíziós sorozat díszleteit és kellékeit kölcsönözték a kiállításhoz. Az így kialakított fedélzeten kapott helyet a gőzhajón is használt mentőcsónak másolata.

A tárlaton a Titanicról származó tárgyak mellett olyan elemek is láthatók, amelyek a hajó részére készültek, de nem építették be őket. Az óceánjáró pompáját azok a tárgyak szemléltetik, amelyek testvérhajójáról, a Titanickal szinte teljesen megegyező Olympicról származnak.

A tárlat különlegessége, hogy a kiállított eredeti dokumentumok, használati tárgyak a Titanic több híres, illetve egyszerű, a harmadosztályon utazó személy életét felelevenítik, és külön vitrin foglalkozik Lengyel Árpád magyar hajóorvossal, aki a Carpathia tisztjeként a túlélők ellátását irányította.

Mindezek mellett a tárlat kitér a Titanic körüli legendákra is: felfedi, mi igaz azokból az állításokból, történetekből, amelyek a száz év alatt a katasztrófáról nyilvánosságra kerültek - szerepel a közleményben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?