Szépség, sebek és a múló idő

Pozsony. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható M. Nagy László Hattyúdal című fotókiállítása. A Brämer-kúria földszinti galériájában olyan nagyszerűen össze-válogatott anyaggal szembe-sül a közönség, amely kitűnő-en mutatja be a több rangos díjjal elismert hazai magyar fotóművész tematikailag gazdag munkásságát. A tárlat kurátora Miklósi Péter.

„M. Nagy László négy évtized fényképészi, fotóriporteri munkásságának mély művészi élményt nyújtó alkotásokba sűrített töredékét hozta el Pozsonyba, egy híján félszáz képet. Többségük cím nélkül is beszédes, egyszerre lírai és kemény. A hetvenes-nyolcvanas évek szlovákiai magyar valóságát, elsősorban a vidéken élők köznapjainak meghatározó mozzanatait mondják el” – fogalmaz Miklósi Péter.

Az élethelyzetek és az emberi kapcsolatok lényegéig látó képességgel lesi el M. Nagy László mindennapi dolgaink – ténykedéseink, örömünk, bánatunk – kivételes pillanatait. Objektívjével lélegző-élő, pulzáló képként örökíti meg ezeket. Szociográfiai hitelességgel jelenít meg munkát, teljesítményt, fajsúlyos eseményeket fókuszba állító komoly, nagy jelentőségű helyzeteket, de ugyanúgy megnevettető szituációkat. Ugyanez jellemzi portréit. M. Nagy László olyan arcokat tesz halhatatlanná – a fotográfia általa mesterien használt eszközeivel –, melyeken a múló idő, a leélt (megélt) élet felett tűnődő tekintetek, a megnyugvást, elfogadást tükröző arcélek a korról is árulkodnak. Portréi nem beállított tükörképarcok. M. Nagy László a beszédes környezetben fotózott modelljeit – hatásos árnyékolással – érző, gondolkodó, tűnődő, a megragadott élethelyzetben így vagy úgy viselkedő, a nézővel kommunikáló hús-vér figurákként mutatja. (Egyik remek példája ennek a pozsonyi kiállításon is látható Illyés Gyula-portré.)

Egész alakos portrékat is készít a történelmi időben lépő, …hol nem volt parasztokról, ahogy ő fogalmaz: „egyszerű, kopott, szürke, dolgos emberekről, a földszerelmesekről”. És házastársakról, akik kitartottak egymás mellett a mindhalálig fogadott hűségben.

Életstílusról – életmódváltásról – árulkodnak M. Nagy városi létet megörökítő kalitkasorozatának fekete-fehér kockái. Ezeken a lakótelepi paneldzsungel uralkodó, túlméretezett geometriáját állítja szembe az emberi léptékkel.

M. Nagy László tájat is fotóz. Tájfotóin a természet (élő) esztétikájának monumentalitását, erejét, korlátlan vadságát vetíti a nézők elé. De nem a puszta esztétikáért örökíti meg a tájat. A természet végtelen harmóniájának sebeit is megmutatja: azokat, amelyeket az ember ejtett beavatkozásával – a (természet nyújtotta) festői szépség és a sebek kontrasztja M. Nagy tájfotóin feszülő drámaiságot teremt.

M. Nagy László a lényeget látja és láttatja az élet minden területén. Ám amíg az elkapott pillanatok a fényképpapírra vetülnek, M. Nagy magában hordja, feldolgozza, tudással és jósággal meghányja-veti és érleli magában a témát. Vallja ugyanis, hogy „a jó fotó nem ott keletkezik, ahol létrejön, hanem korábban fogan valahol belül. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a talaj át van itatva tisztasággal, tisztességgel, emberszeretettel”.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható Hattyúdal című fotókiállítás különféle zsánerű, tematikájú felvételeiről ez a tisztaság, tisztesség, emberszeretet sugárzik. A jelenhez szólva közelmúltunk igaz, hitelesen megfogott szeletét eleveníti fel M. Nagy László kiállítása, amely május 1-ig tekinthető meg.