Szép életű rejtélyes angyalok

Ez azonban csak egy része (még ha domináns része is) a filmnek, mivelhogy a szerelemnek több lehetséges változatát, köztük a melegszerelmet is nyíltan tárgyalja.

Színészi megoldásaival finoman visszafogott erotikus töltetet hordoz a film olyan környezetbe helyezve, amely az orosz realistákat feldolgozó filmek nézőt is bevonó kreatív hangulatával hat. Valamiféle susogó tarkovszkiji sejtelmességet éreztem mindvégig attól, ahogy a természeti környezetben rejlő misztikusság felerősíti a film súlyos témáit. Amelyekben – a színészi játékkal alátámasztva – csehovi rezgésekre lehet ráhangolódni.

A film arról szól, hogy a főhős, a színházi művész, Michal (Peter Bebjak) rákbetegségének utolsó fázisában elvonul egy erdővel körülzárt holt nyugalmú szigetre egy pazarul kivitelezett és berendezett hétvégi házba, ahol emlékeit írja, s ahol egy ápolónő gondoskodik róla. Ahogy (az utolsó nap) reggel felébred, egy titokzatos, angyali lényű idegen fiúalakot (Andrej Dúbravský) lát hintázni a fák között. Michal teljesen elhagyta magát, a gyógyszereit se szedi be. Annyira rezignált, hogy partnere, Rafael (Jozef Zetyák) is elhagyja. Azzal a súlyos bűntudattal távozik, hogy nem képes segítni (mivelhogy Michal nem hagyja).

Mégis visszatér a hétvégi házba, elsősorban a titokzatos fiúalak miatt: talán a féltékenység fordítja vissza, talán a vigasz, hogy a idegen angyali lényű fiúban talál támaszra Michal. A fiú ott áll közöttük végig, némán, mintegy árnyékként követve Michalt.

Aztán még három titokzatos figura érkezik az erdei tisztáson kialakított csendes szigetre. S ez a rejtélyes társaság a tomboló nyár kellős közepén eljátssza Michal utolsó karácsonyát.

Rengeteg titkot hord magában ez a helyzet, amelyben megünneplik a szeretetet a halál torkában. Számtalan elfojtott érzés tolul elő ebben a kamarajátékban, amelynek tétje az élet nem teljes élése, elrontása vagy elfecsérlése és lassú elmúlása.

Ráérős, csendes vonulású, lassú a film, hangulatokat, gondolatokat közöl, félrecsúszott érzelmeket, elcseszett, kisiklott helyzeteket boncolgat meditatív formában. Nincs gyorsulás, nincs kirobbanó helyzet, és nincs kirobbanó akció. A csúcspont nem fent, hanem a lehető legmélyebben van. Aki nem szereti ezt a balladisztikus homályban botorkálást, az egy idő után akár rá is unhat e leheletfinom poétikára. Ez a csöndes haladás azonban a legszebb végbe torkollik. Addig semmire, még a felvetett talányos helyzetekre sem kapunk megoldásokat. A rejtélyeknek nincsenek magyarázatai. Minden nyitott marad. Csak megyünk bele valamiféle, számtalan kérdéssel kialakított rejtélyalagútba.

De aztán eljön a legfeloldóbb vég. Olyan titok feltárását tartotgatja a film a szaggatott kapcsolat- és dialógussor végére, amelynek tudatában újra kell élni e mozit, s amelynek tudatában visszamenőleg egészen más színben tűnik fel minden.

A véggel emberi létünkkel összefüggő alapvető igazságot tár fel a film. E mindent helyre tevő megoldás ad választ arra, miért is szenvedtünk annyit ezeknek a figuráknak a talányaival. Az, ahogy a mindennél lényegesebb igazságot kimondja, lehengerlő döbbenetet hoz magával. Különösen, hogy a film legmisztikusabb figurája, az angyali lényű idegen fiú közvetíti Michal felé és felénk. Egyben arra is választ kapunk, hogy a fiúnak miért ez az egyetlen megszólalása az egész filmben, holott sejtelmességével mindvégig jelen van. S még itt, a végén is olyan csöndben adja át az üzenetét, hogy utána már nem lehet mit mondani.

Ezután már nincs semmi. Esetleg energiák, ha valaki hisz bennük.