Szemében ott az isteni szikra

Csak néhány példa az elmúlt esztendők terméséből. Az Arc: a világ legnagyobb Krisztus-szobra felállítása során szörnyű balesetet szenved egy fiú (Mateusz Kosciukiewicz, a Berlinale 2014-es Shooting Starja). Arca teljesen eldeformálódik, az ország nemzeti hősként ünnepli, a többségében hívőkből álló falusi közösség azonban elfordul tőle. Az Arc után Malgorzata Szumowska rendezte Az Ő nevébent is, amelyben egy Isten háta mögötti falu közössége a hányatott sorsú fiúkat felkaroló papot veti ki magából, amikor a középkorú atya érzelmileg közelebb kerül egy érzékeny, kiközösített fiatalemberhez (ő is Kosciukiewicz). A gdyniai fesztiválon fődíjat nyert Csendes éj (rendezte: Piotr Domalewski) az egyik legmeghittebb keresztény vallási ünnep emelkedettségét állítja szembe egy vallásos család elmérgesedett kapcsolatrendszerével. Három pap és egy püspök botrányos életét mutatta meg Klérus című, óriási nézettséget elért filmjével Wojciech Smarzowski. Ők négyen, akik az erkölcs, a tiszta lélek megtestesítői kellene, hogy legyenek, egytől egyig bűnösök. Korruptak, alkoholisták és pedofilok. Mindegyikük álságos, romlott, képmutató egyházfő.

Corpus Christi című filmjével Jan Komasa is tabukat döntöget. Nem befolyásolja őt a hazájában lépten-nyomon hangoztatott elvárás, mely szerint „az egyház anya, az anyát pedig nem kritizáljuk”. Komasa épp ezt teszi: nyíltan és hangosan kritizál. Elsöprő erejű alkotásán nemcsak az egyházi elöljárók, a politikai potentátok is kiakadtak. Hogy történhet meg ilyesmi Lengyelországban? – kérdezték hitetlenkedve. Hogyan fordulhat elő, hogy egy egész falu közösségét képes megvezetni a fiatalkorúak javítóintézetéből éppen csak kikerült fiatalember, aki bűnös előélete miatt nem valósíthatja meg álmát, hogy pappá szenteljék.

Daniel (Bartosz Bielenia) próbaidős egy vidéki fűrésztelepen, ám attól a perctől fogva, hogy papnak adja ki magát, egyre mélyebbre süllyed saját hazugságaiban. A település lakóiban fel sem merül a gyanú, hogy óriási átverés áldozatai, hiszen a fiú szemében ott az isteni szikra, az a pártalan, hitbeli kötőanyag, amely össze tudja fogni egy atomjaira hullott közösség gyanútlan hívőit. Daniel felveszi a küzdelmet a korrupt polgármesterrel és annak önző követőivel. Progresszív miséivel, szokatlan gyóntatási módszerével a gyászukba feledkezett emberek lelki megtámogatásával gyorsan belopja magát a helybeliek szívébe. Ha nem jelennének meg egykori bűntársai, ha nem leplezné le az egyházi rendszer mechanizmusa, Daniel évekig gyakorolhatná vágyott hivatását. De elég az a bizonyos homokszem, és a gépezet hirtelen recsegni kezd. Hiába jeleskedik felvett szerepében, hiába használja nemes célokra hazugsággal megszerzett hatalmát, hiába bizonyítja be, hogy ő, a hamis pap az igazi, nem azok, akik szabályos úton jutottak el hivatásukhoz, Daniel megbukik. Méghozzá látványosan.

Jan Komasa filmje nem is annyira a katolicizmusról, mint inkább a spiritualitásról és az egyházról szól. Daniel lehetne akár protestáns is, vagy muszlim, a történet még az arab országokban is jól teljesítene. Franciaországban csaknem százezer néző látta.

Első komoly sikert elért filmjének, az Öngyilkosok szobájának a hőse egy saját érzelmi csapdájába esett, vakvágányra került kölyök. Legfrissebb rendezése, a Hater – A gyűlölet új arca egy kétszínű fiatalembert állít a közösségi média legsötétebb bugyrába. 

A Corpus Christi nyers és tiszta film. Nem egy újkori Tévedések vígjátéka. Pedig már a forgatás során is megélt a stáb jó néhány komikus helyzetet. Annak ellenére, hogy a faluban, ahol a felvételek folytak, mindenki tudta, hogy a reverendát öltött Bartosz Bielenia színész, furcsa mód mégis úgy viszonyultak hozzá, mint egy igazi paphoz. Többen is voltak, akik neki akarták meggyónni bűneiket. Ha cigarettára gyújtott, vagy káromkodott, mindig szóvá tették neki, hogy egy pap nem engedheti ezt meg magának. 

A történet valós alapokon nyugszik. Tíz évvel ezelőtt egy lengyel faluban valóban feltűnt egy megváltást kereső delikvens, aki nem egész húsz évével orránál fogva vezette a lakosokat. Egy ilyen szerepre nem könnyű megfelelő színészt találni. Mateusz Pacewicz, a film forgatókönyvírója alapos tanulmányok után fordította filmre a történéseket. A rendező világosan látta: a Danielt alakító színész csak egy erős kisugárzású egyéniség lehet, akiben van valami vulgáris, ugyanakkor szakrális is. A szereplőválogatásra háromszáz jelöltet hívtak be, és mindegyikük ugyanazt a feladatot kapta: tartson misét a kamera előtt, majd félve a szörnyű leleplezéstől, kezdjen el zavartan viselkedni. A színészek jelentős része papként volt meggyőző, a többiek a vétkest hozták jobban. Bartosz Bielenia volt az egyetlen, akinek sem ez, sem az nem igazán ment. Ő önmagát adta mindkét helyzetben. A rendező pedig általa döbbent rá, hogy a pap is, a börtönviselt is voltaképpen társadalmi szerep, és mindkettő másfajta viselkedési formát kíván. A felvételek során színésznek és rendezőnek már csak azt kellett pontosan átgondolnia, hogy Daniel alakjában mikor lesz erősebb a pap, és mikor bukik ki a bűnös.

Tavaly Oscar-jelölt volt a film, rendezője ezáltal az Amerikai Filmakadémia tagja lett, és már a tengerentúlról is sorra kapja a forgatókönyveket. A negyvenedik évéhez közeledő Jan Komasát továbbra is az identitászavarral küzdő, hazugságaikba gabalyodott fiatalok sorsa érdekli. Hogy miért olyan vonzó számára ez a téma? Színész az apja. Gyerekkora óta közelről figyeli, egy-egy szerep megformálása során miképpen változik az arca. Az életet is egyfajta előadásként fogja fel, amelyet minden nap magunk alakítunk. Az internet pedig amolyan színpad szerinte. A világhálón sokan keresnek maguknak új arcot. 

Erre törekszik Daniel, a Corpus Christi hőse is, csak egy reális helyzetben.