Szappan, kefe, szöveg

<p>Mondja még egyszer valaki, hogy a kultúra senkit sem érdekel! A közelmúltban lezajlott Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Versenye után az elektronikus véleménymegosztó csatornákon egész kis polémia bontakozott ki, melynek legmegosztóbb kérdését &ndash; némileg sarkítva &ndash; úgy foglalhatnánk össze: hol a bazmeg helye a színpadon? Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez a legfontosabb kérdés.</p>

E sorok íróját a fenti három mondat megírása után legalább ennyire foglalkoztatja, hogy a rendezvény legújabb nevét nem lehetne-e szintaktikailag valahogy rendbe tenni – jelen formájában ugyanis felér egy nyomatékos krucifixszel. Ámde ezt most hagyjuk. Kiinduló pontunk legyen az, hogy idén a IV. kategóriában (középiskolások) néhány versenyző kortárs művel indult, egyebek között Háy János Lajos utolsó levele Feri feleségéhez című kisprózája, valamint – értelmezzük lazán a kortárs jelzőt – Faludy György egyik Villon-átköltése is elhangzott. Az érintettek vélhetően jónak tartották a darabokat, ezért választották. A zsűrinek nem volt kifogása, díjazta az előadásokat. Mások szerint pedig felháborító, hogy vulgáris, helyenként obszcén szövegekkel álltak színpadra fiatal gyerekek Rimaszombatban.

A produkciók megtekinthetők, az irodalmi alkotások elolvashatók az interneten – ezek alapján mindenki eldöntheti, hol a személyes tűréshatára. Esetleg felteheti magában a kérdést: mi legyen a mai nyelven megszólaló mai irodalommal? Valóban jó lenne-e, ha csakis (régen) holt szerzőket idéznének meg a vers- és prózamondók (verséneklő együttesek stb.) legnagyobb hazai ünnepén? Netán valamilyen tematikus szűrőt kellene bevezetni? Jöhet a családi/házastársi líra, a honderű/honfibú, a tájköltészet, bebocsátást nyerhetnek a tanulságos állatmesék, az emelkedett erkölcsi állásfoglalások, aztán függöny? Esetleg azt kellene szabályba foglalni, hogy érettségi előtt álló személynek kimondani, ráutaló magatartást tanúsítani tilos? Drasztikus megoldásként: ha valaki mégis csúnyát mond, mossuk ki szappannal a száját? Humánusabb megoldásként: határozzunk meg egy-két nyelvileg, erkölcsileg feddhetetlen szerzőt, és csak az ő műveiket lehessen elmondani? Végül is: ilyen jellegű rendezvények szép számmal akadnak... Vagy lehet feszegetni a határokat? Három pedagógust kértünk meg, gondolkodjunk el együtt a szövegválasztás és -értelmezés dilemmáin. Nem cenzúra, de...Kovács Ildikó, a Rimaszombati Kereskedelmi Akadémia magyartanára maga is érintett volt a IV. kategóriában: nagy eredménynek tekinti, hogy két diákja bekerült az országos döntőbe. Klasszikus modern szövegeket vittek, ott már nem álltak dobogóra. A tanárnő előrebocsátja, nem hiszi, hogy álszent volna, de: „Természetesen meghallgattuk a versenyzőket, a Háy-szöveget is. Nagyon jó, szórakoztató előadás volt, de nem gondoltam volna, hogy a győztes produkciót látom. És nem voltam egyedül. Tanárként itt sokan ismernek, már a gálán többen odajöttek, megszólítottak, hogyan lehet, hogy nem diszkvalifikálták ezt a szöveget. Félreértés ne essék, nem vágyom semmiféle cenzúrára. De pedagógusként feladatomnak tartom, hogy a diákjaimat szép magyar beszédre intsem. Hogy óvjuk a nyelvet, főleg egy kétnyelvű iskolában. Hogyan védhetem meg az álláspontomat a diákjaim előtt, ha az országos versenyen azt látják, hogy nyugodtan lehet káromkodni a színpadon, és még díjazzák is? Ez ma a menő? Megjegyzem: mi is olvasunk kortárs irodalmat, de azt is tudom, hogy merészebb szövegválasztással a mi vidékünkön a járási körből sem jutnánk tovább.” A rimaszombati pedagógus, aki felkészítő tanárként és nézőként is hosszú évek óta figyeli a versenyt, azt is furcsának tartja, hogy a zsűri rendre kifogásolja a szövegválasztást, ha hazafias szellemű művekkel találkozik. „A gyerekek nem olvasnak sokat, így a szövegválasztás nálunk általában úgy történik, hogy hozok 5–6 művet, és a diákjaim eldöntik, melyik tetszik nekik. Tapasztalatom szerint éppen a magyarságtudat az, ami megszólítja a középiskolás korosztályt. Jómagam örülök ennek, és meglep, ha ez kritikaként merül fel” – jegyzi meg Kovács Ildikó. Bajban a kortárssal„A szavalóversenyen nem a szöveg versenyez, hanem az előadó. Az a jó, ha az előadó és a szöveg szerencsésen találkozik, legyen az klasszikus vagy mai szerző műve. Az országos elődöntőn ott voltam Érsekújvárban, hallottam a komáromi gyerekeket, a szövegekre is emlékszem. Tényleg ügyesek voltak a diákok, szerencsésnek tartottam, hogy kortárs műveket választottak – mondja Gubík Mária, a zselízi gimnázium tanára. – Szerintem a közönség nem szívesen szembesül a valósággal, és nem akarja megérteni, hogy a világot jelentő deszkákról figyelmeztetésként hangzik el a művészi üzenet: vedd már észre, de csúnya. Érdekes, a színpadon bántó, a hétköznapokban meg elsiklunk fölötte… Be kellene épülnie a köztudatba annak a felfogásnak, hogy a művészet mindig a valóságot ábrázolja. Sajnos, a mai valóság ilyen: a vulgáris kifejezések, az üvöltözés, az agresszió ugyanúgy elhatalmasodott, mint a korrupció és a protekció. Természetesen fontos, hogy a fiatalokban kialakítsuk a helyes ítélőképességet, a jó ízlést. Éppen ezért, ha vulgáris szavakkal találkozunk az irodalmi szövegben, fontos, hogy megvitassuk a miérteket.” Gubík Mária azt is megjegyzi: az irodalomtanítást alaposan meg kellene reformálni, a tanárokat pedig szemléletváltásra kellene ösztönözni. Mint mondja, tapasztalata szerint a kortárs irodalomtól sok pedagógus is viszolyog, így viszont nem tudnak utat mutatni a gyerekeknek az új, vitás jelenségek értelmezésében. Lehet, ha súlya vanKiss Péntek József tanár, amatőrszínházi rendező úgy véli, két nagy problémakörről érdemes beszélni: a szövegválasztásról és a szövegkezelésről: „Ez utóbbi főleg a prózát érinti. Sokan azt gondolják, hogy a szöveg szent: nem mernek, nem akarnak, nem tudnak belehúzni. Pedig az irodalmi szöveg és az előadott szöveg másként működik: például Móricz nagy író, de a mondatai gyakran túlírtak, borzasztóan hosszúra nyúlnak. Évekkel ezelőtt a Pódium Színházi Társasággal rendeztünk egy képzést a felkészítő pedagógusoknak: megnéztünk eredeti műveket, azok szerkesztett változatát, és együtt, elemezve is próbáltunk rövidíteni írásokat. De azt kell mondanom, ez a gyakorlat nem terjedt el.” Hozzáteszi, a szövegválasztás során gyakori gond, hogy a felkészítők nem az adott korosztálynak megfelelő szöveget választanak, a pedagógusok mintha csak a saját vágyaikat akarnák megvalósítani. „Fontos, hogy az előadónak köze legyen a szöveghez. A szöveg által tudjon valamit elmondani a világról – a saját világáról. Hiteltelen, ha 13–14 éves lányok sztreccs miniszoknyában állnak a színpadon, és Petőfi Egy gondolat bánt engemet… című versét szavalják. Ennél is nagyobb gond, hogy a versenyeken egészen elképesztő mennyiségű primitív, irodalmilag alig értelmezhető szöveg hangzik el – hogy tipikus példát említsek, mondjuk tinédzserkori álproblémákról. Olvasni kell, keresni kell, értelmezni kell. Az értelmezés a legfontosabb. Nem elég az instrukció, hogy »hangsúlyozd, éld bele magad«. Ebből születik aztán a műbeleélés, a műindulat, a szövegillusztráló előadás.” Kiss Péntek József hangsúlyozza, értelmetlen azon vitázni, hogy szabad-e káromkodni, „csúnya szavakat” kimondani a színpadon. „Mindent lehet, ha az előadásban súlya van. Ha az obszcénnek tűnő kifejezések a szöveg kontextusában művészi kifejezőerővel hatnak – mondjuk egy rétegnyelv beszélőjének a karakterét pontosítják –, az ellen senkinek sem lehet kifogása. Előfordulhat a szövegben öncélú vulgaritás is, de ezt az érzékeny fül meghallja, a megoldás pedig egyszerű: nem kell elmondani. A gyerekeknek pedig mindkét esetben azt kell elmagyarázni, hogy a szöveg nem ettől a pár kifejezéstől lesz érdekes, értékes. Ugyanakkor úgy vélem, bizonyos szövegkörnyezetben minden rétegnyelvi szövegnek, még a káromkodásnak is megvan, meglehet az indokolt használata.”
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?