Szalay–Sokol–Picasso

Pablo Picasso (1881–1973) pedig azért szerepel a címben, mert a kiállítás arra is rávilágít, hogy Szalay Lajos (1909–1995) és Koloman Sokol (1902–2003) alkotói szemléletére egyaránt hatással volt Picasso művészete. Bár mindkettőjükre más és más szempontból hatott a Picasso-jelenség, egyikük sem tudta kivonni magát a mester karizmája alól. A budapesti Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményéből kölcsön kapott Picasso-grafikákat látva a pozsonyi tárlat anyagában, felmérhető, hogy a magyar rajzművészet kiemelkedő alkotója,Szalay a rajzoló Picassóhoz, a szlovák grafika enigmatikus alakja, Sokol pedig inkább az expresszív Picassóhoz kapcsolódott. A Szalay–Sokol–Picasso kiállítás kivételességét, rangját az is jelzi, hogy Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök vállalt védnökségét felette. A Szabó Lilla kurátor, művészettörténész ötlete nyomán megvalósult nagy volumenű képzőművészeti bemutató azért is kiemelkedő jelentőségű, mert lehetőséget nyitott Budapest és Pozsony szakmai együttműködésére, s olyan közös projekteket indíthat el, amelyekben a kiállítás megszervezését felvállaló, budapesti székhelyű Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a bemutatónak helyet, illetve ahhoz jelentős szakmai hátteret biztosító Pozsonyi Városi Galéria vesz részt. A Szalay–Sokol–Picasso című kiállítás a pozsonyi bemutatót követően Budapestre költözik. Fertőszögi Péter, a Kogart kuratóriumának elnöke pedig annak a reményének is hangot adott a kiállítás megnyitását megelőző tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón, hogy esetleg Amerikába is eljuthat az anyag.

Szalay és Sokol életművének analogikus-tematikus bemutatásához a két művész hasonló életútja adta az ötletet. Noha személyesen soha nem találkoztak, élettörténetük számos szempontból párhuzamosan haladt. Munkásságuk ugyanabból a földrajzi és szellemi közegből indult, és a sorsuk is megdöbbentő hasonlóságokat mutat. Életük jelentős részét az amerikai kontinensen töltötték, életművük gerincét az Egyesült Államokban alkották meg, miközben közép-európai identitásukat messzemenően megőrizték, sőt féltve ápolták. S ami még szembetűnően közös jellemzője művészetüknek, hogy – Fertőszögi Péter szavait idézve – azonosan vagy legalábbis gondolatilag azonosan reflektáltak a huszadik század nagy sorskérdéseire. Természetes tehát, hogy a közös kiállítás e két közép-európai művész sorsát, világlátását, művészetről vallott nézeteinek rokonságát, munkásságuk stiláris és tematikus hasonlóságait, ugyanakkor jellegzetes különbségeit kívánja feltárni – nemzetközi kontextusba helyezve, a picassói háttér felvillantásával.

Fertőszögi Péter „személyes történetének” is köszönhető, hogy Szabó Lilla ötlete megvalósulhatott. A kuratórium elnöke a Kogart Szalay gyűjteményének megalapozásáról elmondta, művészettörténészként akkor kezdett behatóbban foglalkozni Szalay Lajos életművével, amikor az alapítvány elhatározta, hogy 2009-ben alkotásaiból nagy gyűjteményes kiállítást rendez Budapesten, a művész születésének 100. évfordulója alkalmából. „Erre készülve felhívtam Szalay San Diegóban élő lányát, hogy engedélyt kérjek a tárlat megvalósítására. Felajánlotta, hogy látogassam meg, mert nála van az életmű jelentős része, mintegy kétezer rajz. Egy hónap múlva ott voltam nála. Lehetővé tette, hogy átnézzem azt a kétezer rajzot, amit édesapja világvándorlása során mindig magával vitt. Magyarországról indulva előbb Párizsba, majd Argentínába, végül az Egyesült Államokba vándoroltak vele, mert a legfontosabb alkotások voltak számára. Az alapítvány megvásárolta a legszebb ötszázat.”

Fertőszögi Péter abban látja e kiállítás – ahogy mondja: az összehasonlító művészeti kaland – horderejét, hogy két különböző nációjú művész életművét úgy tárja középeurópai összehasonlításban közönség elé, hogy megmutatja, miként igazodtak a korszak meghatározó mesteréhez, Picassóhoz, miközben megőrizték saját kézjegyüket.