Sun City: hidd el!

Ráadásul a zenei étlap gerincét nem a vízcsapból is folyó, a hallgatókra ráerőltetett álslágerek adták, hanem valódi kuriózumok. Elhangzott például egy üdítően friss, gitárközpontú magyar popzenei felvétel, hip-hopos és reggae-ízzel keverve. Mintha a manapság taroló jobbnál jobb brit zenekarok egyike magyarul szólalt volna meg négy percben. Mivel nem mondták be az előadóját, elkezdtem nyomozni utána. Sokáig eredménytelenül.

Nagy-Britanniában a gitárközpontúság legújabb éráját 2004 elején a Franz Ferdinand indította el, sikere számtalan együttes előtt nyitott utat, amelyek mára kis túlzással az egész világot meghódították. Az európai rádióállomások manapság tőlük hangosak, ami érthető, a zenéjük kivétel nélkül „rádióbarát”. A népszerű magyar adók azonban kivételt képeznek alóluk, de ez nem újdonság, már megszokhattuk, hogy az igényes irányzatokat ignorálják, vagy csak jókora késéssel kezdik játszani. Pedig meggyőződésem, hogy lenne igény irántuk, az említett Franz Ferdinand már itt-ott elcsíphető, részben ennek köszönhetően Alex Kapranoséknak népes rajongótáboruk van Magyarországon is, tavaly felléptek a Sziget Fesztiválon, és idén közkívánatra visszatérnek.

Szóval a szóban forgó magyar felvétel teljes egészében behelyezhető volt a divatirányzatba – bár nem hinném, hogy a brit gitárközpontúság ihlette. Tudtam, hogy nagy valószínűséggel helyi, tehát szegedi zenekart vagy előadót kell keresnem, de még így is komoly problémát jelentett rájuk találni, nagy adag szerencse kellett hozzá. Egy budapesti bevásárlóközpont hangszórójából ismét felcsendült a dal. Rákérdeztem az információnál, és egy gyors telefon után az üzletközpont rádiójának illetékesétől megkaptam a két szóból álló választ: Sun City. Valóban szegedi együttesről van szó – Magyarországon Szegedet nevezik a Nap városának.

Ha a zenekart nem is, három tagot már ismertem, számtalan helyen bizonyították tehetségüket. A két dalszerző: az énekes, Wiegand Gyula és a gitáros, Deák Attila neve a funkyt játszó Volvox együttesből lehet ismerős. A másik gitáros, Dula „Rock&Roll“ Sándor többek között zenélt a Fresh Fabrik, a Nyers és a Palermo Boogie Gang zenekarokban, valamint Ferenczy György mellett. A Sun Cityt további két zenész alkotja: Kecskeméti Sándor basszusgitáros és Árvai „Ebola“ Péter dobos. Az album stúdiómunkálatai Háry Péter felügyelete alatt zajlottak – őt leginkább Ákos együtteséből ismerheti a nagyérdemű, de számos album producereként is letette névjegyét, és tagja Kentaur közelmúltban megalakult zenekarának. Az emberben elsőként az a kérdés merül fel, milyen stílus születik ennyi kiváló zenész együttműködéséből. Nincs rá egyöntetű válasz, a hidd el! című CD gitárközpontúság köré épülő zenei körutazás – brit-pop, rock, hip-hop és reggae elemeivel fűszerezve. A zenéhez laza szöveg társul, itt-ott komoly társadalomkritikával, például a GuantanaMária a szappanoperákon felnövő lakosság elé állít görbe tükröt. A lemez erős, sőt egységesen erős, bármelyik számra rábökhetnék csukott szemmel, tuti, hogy kisebb rádiós támogatással slágerré érne, megsokszorozva a zenekar eddigi rajongótáborát, amelyről fogalmam sincs, hány tagot számlál. Csak azt tudom, hogy a magyar közönség nyitott az ilyen stílus iránt. Segítség nélkül azonban képtelenség eljutni hozzájuk.

A magyar zenében a lemaradás jelenti a legnagyobb problémát. Az igényesebb stílusok csak akkor gyűrűznek be az országba – ha egyáltalán begyűrűznek –, amikor nemzetközi szinten már kifulladóban vannak. Most itt egy lemez, amely jókor jelent meg, jó helyen, csak a körülmények rosszak. A közönség már felkészült a befogadására, a média viszont egyelőre az útját állja. Holott normális esetben utat kellene nyitnia előtte.