Stafétaváltásra készülnek Bondéknál

Szeretjük viszontlátni a szuperhősöket, ezért a producerek eredendően úgy terveznek és úgy fektetnek be, hogy egy-egy figuráról több bőrt is lehúzzanak. Manapság eleve 2-es, 3-as szériákban gondolkodnak. Ám bármilyen sikeres is egy figura, a történet a második részben általában kifullad, s nem tudja felülmúlni az előzőt. Vegyük csak a Terminátor példáját. Mindig azzal búcsúzott a súlyos harc végén, hogy visszatér. ĺgéretét be is váltotta. Ám bármilyen kedvenc is, aligha remélhetünk újabb visszatérést és sikeres folytatást. Egy újabb rész, vagyis a Terminátor 4 minden valószínűség szerint kudarcra lenne ítélve. Egyrészt azért, mert a számítógép-vezérlésű halálosztó gépembernek túl korlátozottak a képességei. A Terminátor 3-ban megújult ugyan egy icipicit, már mosolygott, és némileg az emberi érzelmekre is rá tudott hangolódni, de erre nem lehet egy újabb filmet építeni. Hacsak nem azzal lehetne folytatni, hogy gépkoloszszusból hús-vér emberré változik, megismeri a szerelmet, családot alapít, és éli a halandók szürke életét. Ám azért se lehetne egy esetleges negyedik rész sikeres, mert már a harmadikban is látszott, nem olyan szálfa már az az „osztrák tölgy”, vagyis Schwarzi, mint egykoron. És eléggé meg kellene plasztikázni, hogy mezítelen megérkezésekor ne legyen kiábrándító, s hátulról még mutasson úgy-ahogy. Nála valamivel szerencsésebb a Pókember, hiszen ő maszkot kapott, és piros-kék latex búvárruhába bújtatták, így aztán akár tíz évig is röpködhetne New York sugárútjai felett, s mászkálhatna kedvére a felhőkarcolók falain. ĺgérik is a harmadik részt, bár hogy azzal sikerül-e újat mutatni, kétséges.

Egy kis Bond-történet

James Bond viszont, aki a mozgókép-történetben egyedülállóan húsz epizódban tűnt fel, közel fél évszázada képes hódítani, s még mindig nem járt le a szavatossága. Az ötvenes években találta ki őt Ian Fleming író, aki hatalmas sikert aratott Bond-regényeivel, melyek történetei a hidegháború idején játszódtak, s zengzetesen szóltak a szocialista tábor kémeit üldöző 007-esről, vagyis Őfelsége, az angol királynő tántoríthatatlan titkos ügynökéről.

1961-ben megjelent filmvásznon is, s azóta velünk van. S ha a híreknek és előrejelzéseknek hinni lehet, még marad is egy ideig.

A világban arisztokratikus kifinomultsággal közlekedő, elegáns és intelligens James Bond mindig minden vészhelyzetből győztesen jön ki, nincs ellenfél, amely fölékerekedne, minden rosszfiút félreállít. Csak a nők képesek őt bevenni, s csupán a kedvenc koktélja tudja ledönteni a lábáról, a martini vodkával, de rázva és nem keverve. S mi a titka annak, hogy évtizedeken keresztül töretlen népszerűséggel lépkedett egyik történetből a másikba? Mindenképpen kulcskérdésnek számít ebben a színészválasztás. Negyvenegynéhány éves „élete” alatt Bond többször is testet és arcot cserélt: eddig öt színész bújhatott a legendás titkos ügynök bőrébe.

Akik már „kinőtték”

1961-ben Sean Connery indította útjára a Dr. Nóval, majd 1969-ben George Lazenby vette át a stafétát – ám csupán egyetlen epizód erejéig. Mindössze annyi jutott neki, hogy az Őfelsége szolgálatában című részben szerelmével megmentse Tracy Darcy maffiavezér lányát az öngyilkosságtól, a világot pedig megóvja egy őrülttől, aki halálos vírussal akarja kipusztítani az emberiséget. George Lazenby aztán egy egészen más irányba ment el, egy ugyancsak híressé vált, főként a férfiak körében népszerű, egymáshoz szabadon kapcsolódó francia erotikus sorozatban, az Emmanuelle-filmekben kötött ki. Egyszer még visszakerült a stafétabot Sean Conneryhez, ám 1973-ban – az akkor már Angyalként ismertté vált – Roger Moore végleg kivette a kezéből. Az 1985-ben forgatott Halálvágta után ő is leadta a szerepet, amelyre két évvel később, amikor a Halálos rémületben-t forgatták, Timothy Daltont szerződtették.

Mindig is nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a legmegfelelőbb színészt válasszák a szerepre. Mivel 1989 és 1995 között nem született Bond-produkció, 95-ben, amikor az Aranyszemet forgatták, különösen meg kellett fontolni, kire bízzák Bond visszatérését, főképp azok után, hogy Timothy Dalton Bondját meglehetősen langyosan fogadta a közönség. A 007-es ügynök képe foszladozni kezdett, hiszen felnőtt egy nemzedék, amely már nem ismerte. Olyan színész kellett, aki szinte a semmiből teremti meg egy új generáció számára a Bond-ideált. Azért is nagyon meg kellett fontolni, ki folytassa Őfelsége titkos ügynökeként a kémüldözést, mert a sztorit is le kellett egy kicsit porolni, ugyanis megváltoztak a politikai viszonyok, megszűnt a Szovjetunió, így az ellenség is.

A Brosnan-éra

A kiválasztott Pierce Brosnan lett. Immár másodszor. Ugyanis már a Halálos rémületben is ő lehetett volna a 007-es, csakhogy akkor szerződés kötötte az egyik tévétársasághoz – a Remington Steele című sorozat egyik figuráját alakította –, s a társaság nem tette lehetővé, hogy más produkcióban is szerepelhessen. ĺgy aztán le kellett mondania álmai netovábbjáról, hogy továbbélje a legendás ügynök életét. Pedig Cassandra Harrist, Brosnan akkori feleségét is megfertőzte a Bond-őrület, hiszen a Szigorúan bizalmas című epizódban ő is felbukkant, s meggyőződéssel állította, hogy férje tökéletesen megfelelne a legendás ügynök szerepére. Nagy volt aztán Brosnan öröme, s valamelyest elégtételt is jelentett számára, hogy az Aranyszemekben megörökölte az ügynök jellegzetes hangtompítós pisztolyát, s ő mutatkozhatott be James Bondként. Kellett is ez a váltás, mert Brosnan abszolút megfelelt a kilencvenes évek színészideáljának, s vele modernesíteni lehetett a Bond-képet, ami rá is fért. Azt írták róla, hogy: „Végre itt van a kilencvenes évek James Bondja – erős, mint Connery, elegáns, mint Moore, ellenállhatatlan, mint Dalton, és mégis egészen más. ĺzig-vérig 007-es.”

Brosnan, miután megkapta a szerepet, a következőket nyilatkozta a Gioia című olasz hetilap riporterének: „Itt volt az ideje, hogy James Bond visszatérjen a vászonra, hiszen hat éve nem készült róla új film. Azt hiszem, a mai néző számára ugyanazt fogja jelenteni, mint amit az előző generációknak jelentett. Az emberek szeretik ezt a fajta figurát. Aki gentleman a nőkkel, hűvösen tartózkodó, a maga ura, tántoríthatatlan és legyőzhetetlen. A régebbi filmekkel megteremtett atmoszférát és hagyományt az Aranyszemben is igyekeztek megőrizni és megtartani az alkotók. Csak annyi az új, hogy a látványt ma már nem kizárólag pirotechnikával, hanem számítógépes animációval teremtik meg. Bond azonban ugyanaz, aki volt, csak modernebbül öltözködik. A női szerepek viszont változtak a filmben. A hölgyek már nemcsak szépek és izgatók, hanem részt vesznek a játékban is. Véleményük van, beleszólnak az eseményekbe és irányítanak. Az ügynök pedig imádja őket.”

Nem véletlen, hiszen Brosnan nem akármilyen női partnereket kapott: Sophie Marceau-t A világ nem elégben, valamint Halle Berryt, az Oscar-díjas színes bőrű színésznőt a Halj meg máskor!-ban.

A 007-es jelöltek

Mivel Pierce Brosnan úgy gondolta, leveti tízéves Bond-mundérját, új színészt kell keresni a szerepre. A sajtóban már korábban megindult a találgatás, s a leendő új Bonddal kapcsolatban több név is megjelent.

Az egyik jelölt Jude Law lenne. Ő alakította – még kamaszként – az Oscar Wilde szerelmei című drámában a jóképű egyetemista fiút, Bosie-t, aki titkos szerelmével börtönbe juttatta a neves írót. A tehetséges Mr. Ripleyben viszont a tékozló Dickie-t kelti életre, aki egy pénztelen New York-i fiatalember (Matt Damon) iránta érzett szerelmének esik áldozatául. Legutóbb a Hideghegy című háborús filmben az ácsfiú, Inman szerepében már azt bizonyította, hogy érett a kemény férfiszerepekre is.

A jelöltlistán van Ewan McGregor is, aki a Trainspotting heroinfüggő Markjaként vált ismertté. Peter Greenaway híres Párnakönyvében is bizonyította, hogy nem csak menő, hanem jó színész is: az ő testére írta különös történeteit a gyönyörű Nagiko. Legutóbb az életét mesékből felépítő Edward Bloom szerepében láthattuk a Nagy halban, előzőleg pedig ő volt a partnere Nicole Kidmannek a Moulin Rouge-ban.

A sorban állók között van Colin Farrell, akinek tehetségére építették A fülke című thrillert, s ő Nagy Sándor a hadvezérről készült történelmi kalandfilmben.

A másságát nyíltan vállaló Rupert Everett is szívesen magára öltené Bold jelmezét, ám hamar le is mondott a lehetőségről, tudatosítva, hogy a közönség nem igazán tudna kiegyezni egy meleg Bonddal.

Nagy eséllyel pályázik a 007-es szerepére Orlando Bloom is, akit A gyűrűk ura trilógiából ismerhettünk meg, ő volt Legolas. De láthattuk őt a Trója című történelmi kalandfilmben is, Trója hercege, Parisz szerepében.

Az újságokban a lehetséges utódok sorában említették Geoffrey Moore-t, Roger Moore fiát is. A legtöbben Clive Owent tartják a legesélyesebbnek. Igaz, ő a legkevésbé ismert a felsoroltak közül, főként tévéfilmekben szerepelt eddig, de ez különösebben nem lehet akadálya annak, hogy magára ölthesse a filmvilág legismertebb titkos ügynökének jelmezét. Hiszen Connery és Brosnan sem volt még világsztár, amikor megkapták a szerepet, James Bondnak köszönhetik ismertségüket. A hazai nézők egyébként Robert Altman Gosford Park című filmjében láthatták a mozikban Owent. Aki nem látta, itt a lehetőség, hogy megismerje. A héten kezdik vetíteni hazai mozijainkban a King Arthur című filmet, melyben a címszerepet játssza.

Hogy aztán melyikük mutatkozhat be úgy, hogy: a nevem Bond, James Bond, az még a jövő zenéje. Ám azt csaknem biztosra lehet venni, hogy Pierce Brosnan távozásával Bond híres stukkere nem kerül a szögre.