St. Martin: Érintés

Tegnap volt advent második vasárnapja, így még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy felhívjam a figyelmeteket egy zenei szakember minap tett nyilatkozatára. Főleg azért, mert osztom a véleményét.

Tegnap volt advent második vasárnapja, így még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy felhívjam a figyelmeteket egy zenei szakember minap tett nyilatkozatára. Főleg azért, mert osztom a véleményét. Azt mondta, hogy az ünnepekre fokozatosan kell felkészülni, nem jó, ha már december elején mindenhol karácsonyi dalok szólnak, azokat hagyjuk meg az ünnepek előtti napokra. Ha az adventi gyertya fényénél zenét akarunk hallgatni, akkor meghitt, szép, lírai felvételeket válasszunk.

St. Martin új albuma szinte adja magát, hogy advent harmadik vasárnapján a cédélejátszóba kerüljön. Ahogy a borítón látható, ezúttal a szaxofon mellé előkerült a pánsíp is, sőt, hat dalban hallható a hangszer, míg a szaxofon csak ötben. A pánsíp romantikusabb, ebből kifolyólag az anyag is romantikusabb az előzőektől, valóban meghittebbé varázsolhatja a karácsony előtti várakozást.

Hősünk nem most fedezte fel a pánsípot. A kilencvenes évek elején, amikor egy amerikai zenekarral Mexikó partjainál játszott, legalább annyira fontos hangszere volt a repertoárjának, mint a szaxofon. Legutóbbi korongja csak mérsékelt sikert arattak, talán ezért halászta elő, és váltott. Magyarországon a kilencvenes évek közepén óriási volt a pánsípra épülő zene iránti kereslet, a hanghordozók hónapokra kibérelték az eladási lista élmezőnyét. Az utóbbi időben azonban világviszonylatban is kevés ilyen jellegű album jelent meg, s közben el is felejtettük a pánsípot. Reménykedjünk abban, hogy St. Martinnak sikerül visszahoznia a köztudatba.

A korongon a kiváló, saját szerzeményeken kívül közkedvelt zeneszámok átdolgozásaival is kedveskedik a hallgatóknak. A Cserháti Zsuzsa által sikerre vitt Édes kisfiam átdolgozása, Bach Air című darabjának átirata és a lemez záróakkordjaként a népszerű Il Silenzio csendül fel. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?