Skótok a világsiker küszöbén

A környékünkön még kevésbé ismert, viszont az angolszász országokat, Japánt és Észak-Amerikát már meghódította a skót Franz Ferdinand. A szakemberek szerint a kvartett a következő évek sztárzenekara lehet.

A fiúk független kiadásban megjelent bemutatkozó albuma már több mint egymillió példányban fogyott Nagy-Britanniában. Szeptemberben elnyerték vele az utóbbi egy év legjobb brit lemezét díjazó Mercury Music Prize-t, a Take Me Out című daluk animációs klipje pedig az MTV Video Music Awards gálájáról hozta el a legnagyobb áttörésért járó trófeát. A görög apától és angol anyától született Alex Kapranos, a Németországban felnőtt Nick McCarthy, az észak-angliai Bradfordból származó Bob Hardy és a zenekar egyetlen tősgyökeres skótja, Paul Thomson 2002 elején egyesítették erőiket Glasgow városában. Alex irodalmi tanulmányokat folytatott, Nick klasszikus zenét tanult, Bob képzőművészeti egyetemre járt, Paul pedig aktmodellként keresett némi pluszpénzt ugyanott. Gitárzenéjükkel először a helyi fiatalokat állították maguk mellé, majd a lemezkiadók egymást túllicitáló embereit is. A fiúk azonban nem a legtöbb pénzt kínáló multinacionális céget választották, hanem egy kis, független kiadót, amelynek igazgatója azzal főzte meg őket, hogy a lemezkészítés közben hajlandó volt vacsorát készíteni nekik…

A Franz Ferdinand hirtelen megugrott ázsióját nemcsak az eladott lemezek, a teltházas koncertek és a díjak jelzik, hanem a különféle zenei műfajokból való kollégák elismerő szavai is. A hip-hop producer, Dan “The Automator” Nakamura meghívta Alexet énekelni a következő albumára, többek között a Radioheades Thom Yorke és a Blur-vezér, Damon Albarn mellé, sőt később úgy döntöttek, hogy a szakember segédkezik a fiúk második korongjának felvételeinél is. Az album beharangozó dala, a Can’t Stop Feeling novemberben jelenik meg. „A Franz Ferdinand egy olyan zenekar, amelyre zeneileg sok minden van hatással, és mindezt remekül összehozzák a saját hangzásvilágukkal” – nyilatkozta Dan. (est, z, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?