Shrek és Szamár is visszatér

kép

Hosszan várhatunk még rá, a DreamWorks Animation azonban megerősítette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját. Úgy tudni, az ogre barátja is kap majd egy külön produkciót.

A zöld szörny történetének ötödik epizódja várhatóan 2026 júliusában kerül majd a mozikba. A stúdió azt is bejelentette, hogy az eredeti Shrek szereplőgárdájából Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz is visszatér karaktereik szinkronhangjaként. Azt azonban, hogy a Csizmás kandúr szerepét játszó Antonio Banderas visszatér-e a produkcióhoz, egyelőre nem tudni.

Az ogre-filmek ötödik részét Walt Dohrn rendezi, aki korábban a Shrek 2. és a Harmadik Shrek forgatókönyvírója és színésze volt, valamint a Shrek a vége, fuss el véle írásában és szinkronizálásában is részt vett. A Shrek 5 társrendezője Brad Ableson, producere pedig Gina Shay és Chris Meledandri.

A filmstúdió bejelentése várható volt, hiszen Eddie Murphy már júniusban elszólta magát arról, hogy megkezdte a hangfelvételeket a Szamár szerepéhez, sőt, azt is elejtette, hogy az ötödik Shrek-filmet követően készül majd egy, a Szamár karakterének szentelt külön produkció is.

2001 és 2010 között négy Shrek-film született. Az első produkció alapozta meg a DreamWorks Animation erős pozícióját a piacon, miután a film mintegy 487 millió dolláros jegybevételt hozott a stúdiónak világszerte, és Oscar-díjat is kapott. A Shrek 2. globális bevétele elérte a 928 millió dollárt, a Harmadik Shrek 813 millió dollárt, a Shrek a vége, fuss el véle pedig 752 millió dollár keresett a jegypénztáraknál.

A Szamárról szóló külön produkció sem számítana újdonságnak, hiszen a franchise már két filmet is szentelt Shrek egyik barátjának, a Csizmás kandúrnak: a Csizmás, a kandúr 2011-ben és 2022-ben bemutatott két epizódja szintén kasszasiker lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?