Shakespeare egész nyáron

Előbb csak prágai vendégjátékokról szóltak a hírek, de már évek óta saját előadásokat is létrehoznak. Pozsony után az idén ezek már a zólyomi várba is eljutottak, ahol egyébiránt is komoly hagyományai vannak a nyári játékoknak.

Az idén Pozsonyban négy, míg Zólyomban két előadást kínáltak, köztük egy új bemutatót, A két veronai nemest. Négy vígjáték (A két veronai nemes, A makrancos hölgy, A windsori víg nők és Szeget szeggel), két tragédia (III. Richárd és Antonius és Kleopatra) – egészen jó leosztás még így a kánikulában is. S a remek szereposztások mellett egy elengedhetetlen velejárója a szabadtéri előadásoknak, az időjárás kiszámíthatatlansága. A két veronai nemes általam látott előadásán a szereplőgárdának és a nézőknek a viharos széllel és az esővel is meg kellett küzdeniük, no meg az alig tíz fokra lehűlő hőmérséklettel, amelyen még a szervezők által nagyvonalúan kiosztott pléd sem igen segített.

A két veronai nemes nem igazán tartozik Shakespeare népszerű és sokat játszott darabjai közé, s ebben az elutasításban van is valami. A pályája kezdetén írott darab tele van dramaturgiai következetlenséggel, s a végét is mintha egy éjszakai szerelmes légyott után kutyafuttában írta volna. A darab a címéhez „méltatlanul” mintha nem is a két veronai nemesről, Valentinről és Proteusról, hanem a szolgáikról, Fürgéről, Dárdásról és Morcos kutyáról szólna, s ehhez választott ötletes formát a rendező-zeneszerző Peter Mankovecký, aki cirkuszi revüt varázsol a pozsonyi várba, megspékelve négy hölgymuzsikussal és pár egész kiváló dallal. Mankovecký eljátszik a szlovák és a cseh nyelv adta különbözőségekkel, Veronában az egyik, Milánóban a másik nyelvet beszélik. A rendező a cselekményt alaposan lerövidíti, jó pár szereplőt elhagy az eredeti előadásból, míg Morcos kutyából jelentékeny figurát csinál, s ahogy már említettem, központi szerepet szánt a két szolgának is, s már itt megteremti a clown alakját, amely a későbbi nagy daraboknak elengedhetetlen részét képezi. S megannyi más húzása (a fiúruhába öltözött lány, az erdő különleges szerepe) megjelenik majd érettebb, s kidolgozottabb műveiben is. Culka Ottó és Ľuboš Kostelný játssza a két szolgát, egész kivételes odaadással. Egyetlen hibájuk csupán – de ez a rendezői koncepcióból adódik –, hogy amikor jelen vannak, lemossák a színről (s most nem az esőre gondolok) a többieket, s csak rájuk lehet figyelni. A két címszereplő közül Ondrej Kovaľ Valentinje a kidolgozottabb figura, a Proteust játszó Milo Kráľ viszont testre szabott szerepet kapott. Ha az időjárás is engedi, egész kellemes nyári kikapcsolódás lehet jövőre is.

Zólyomban a két éve bemutatott Szeget szeggel volt műsoron. Sok a hasonlóság a két előadás között. Mindkettő vígjátéknak hirdeti magát, mindkettő zenés, mindkettő sokat köszönhet Peter Mankoveckýnak (az előbbiben rendez, zenét szerez, az utóbbiban színészi képességeit villantja meg), mindkét előadás díszlet- (Pavol Andraško) és jelmeztervezője (Jana Kuttnerová) egyezik, azonos a két előadás káprázatos fordítója (Ľubomír Feldek és Martin Hilský) s egy gömöri közös, mindkét darab első magyar fordítója Adorján Boldizsárné Lemouton Emília volt. S a különbözőségek: a Szeget szeggel a szerző legsötétebb vígjátéka (ha nevezhetjük egyáltalán annak), a darab nem Olaszhonban, hanem Bécsben játszódik, s az előadást Michal Vajdička rendezte, míg a zenéjét Marián Čekovský szerezte.

Közös a két darabban az is, hogy Shakespeare valószínűleg simán megbukna földrajzból bármelyik szlovákiai alapiskolában, a Verona és Milánó közötti távot tengeren keresztül teszik meg A két veronai nemes hősei, s Bécset sem oda helyezi, ahol van. Annál inkább otthon van a darab hőseinek lelkivilágában, ami pár száz év ide vagy oda – valljuk be, nem sokat változott. Sőt, mintha a globalizálódó világ ártalmai elől a szélsőségbe menekülő nemzeti erők is azonnal magukra ismerhetnének benne. A hosszú ideje uralkodó Vincentio (Martin Trnavský), látván, hogy egyre kevésbé tud érvényt szerezni hatalmának, átadja azt Angelónak (Richard Stanke), míg maga eltávozik, hogy álruhában rögvest visszatérjen. Akár a mi Hunyadi Mátyásunkat is láthatnánk benne. Angelo azonnal munkához lát, az összes bordélyházat bezáratja, s hogy rögvest példát statuáljon, halálra ítéli Claudiót (Daniel Fischer), akinek egyetlen bűne, hogy tőle barátnője, Júlia (Silvia Juříková) gyereket vár, noha még nem jegyezték el egymást. De az élet már csak ilyen, egyrészt Angelo sem tüntetheti el kétes, takargatásra bőven érdemes múltját, másrészt benne is úrrá lesznek a piszkosnak mondott nemi ösztönök, s a bátyja életéért esedező Izabellának aljas alkut ajánl. Hogy végül minden jóra fordul? Bár érdekes lenne eljátszani itt is a befejezéssel, ahogy annak idején Mohácsi János tette a Tévedések vígjátékában. Vajdička inkább könnyed nyári vígjátékot kínál (tudjuk, Shakespeare-rel és -ből mindent lehet), de teszi ezt egész kellemesen. Alapos dramaturgiai beavatkozás (Daniel Majling) árán kortárs, könnyen emészthető vígjátékot, akarom mondani nyári bohózatot látunk kellemes zenei aláfestéssel, ahol több szereplőnk is dalra fakad. Ahogy A két veronai nemesben (újabb hasonlóság), itt is eljátszanak a nyelvekkel, néha egy-egy baki is becsúszik, de ez akár annak az igen ötletes dramaturgiai húzásnak is köszönhető, amely Tekeriné bordélytulajdonost (Dana Košická) összemossa Mariannával, Angelo egykori szerelmével.

S még egy Shakespeare-rel kapcsolatos hír, Gyula után (ahol az idén A vihar került középpontba – minő véletlen, ezt is Lemouton Emília magyarította először „szélvész”gyorsan), a Magyar Rádió Kossuth adója is az angol klasszikus rádiósított változatait húzta elő azoknak, akik nem kíváncsiak a nyári olimpiára. Két hétig válogatnak a rádió archívumából, a szereposztásokat felsorolni is lehetetlen, Latinovitstól Kállain és Gábor Miklóson át Törőcsikig és Ruttkaiig. Aki most lemaradt róla, az még egész augusztusban előkeresheti a számára érdekes előadásokat. Mivel Shakespeare megunhatatlan. Szabadtéren és rádióban egyaránt.

Juhász Dósa János