Kultúra

Selyemösvényeken járva

ÚJ SZÓ ONLINE

2017. október 1. 13:52

Egyéni utat járt be, mikor egy kevésbé ismert képzőművészeti ágban fedezte fel a művészi kiteljesedés lehetőségét. Képei bepillantást engednek abba a színes fantáziavilágba, melyen keresztül a várost, a civilizációt és a nő szerepét szemléli. Október 27-ig látható kiállítása a Pozsonyi Magyar Intézetben. Csurák Erzsébet vall útjairól és arról, miért fontos egy város számára a progresszív művészetek jelenléte.

Izgalmas nyomon követni az utat, amely napjainkig vezet el azoktól az évektől, amikor első selyemfestményeit készítette. A kilencvenes években készült képeihez az ősi, mitikus kultúrák vizuális világa szolgáltatott témát, az utóbbi egy évtizedben pedig a festményeken egy sajátos urbanisztikai látásmód érvényesül, amelyben a város és annak apró részletei válnak hangsúlyossá.

Igen, valóban hosszú ez az út, mint ahogy a saját életemben is nagy a távolság a két szemlélet és a két korszak között, hiszen tizenkét év telt el köztük. A kezdeti szakaszban sokkal több munkám született, mint amennyit sikerült archiválnom. Vár még rám a feladat, hogy utánajárjak a szétszóródott képeknek, és hogy legalább fotó formájában rendszerezzem azokat. Az első korszakot követően úgy alakult az életem, hogy tizenkét éven át nem foglalkoztam festéssel. Annak a kornak tehát nincs lenyomata, és nem tudom megmondani, mit hozott volna az alkotásként meg nem élt idő. Az ember nyilván egy hosszú érési folyamaton megy át. Nem tudom, milyen lett volna az átmenet abból a világból, és azt sem sejtem, hogyan csatlakozott volna ehhez a mostanihoz. Most már talán nem érdemes ezen töprengeni. Amikor újra festeni kezdtem, akkor pont az aktuális életszakaszom és világlátásom szerint fogtam bele a munkába. Magam sem tudtam pontosan, hogy mi elevenedik majd meg és mire derül fény a képeken, nyilván az akkori értékrendemnek és univerzumomnak megfelelően fogalmazódtak meg bennem a dolgok, amelyeket közölni szerettem volna.

Amikor legelső képeit készítette a kilencvenes években, a posztszocialista országokban nem számított népszerű képzőművészeti műfajnak a selyemfestés.

Ez így van. Annyival ezt ki kell azonban egészítenem, hogy az ötvenes évekig foglalkoztak Magyarországon selyemfestéssel, sőt, az a korszak, amely a békeidőktől a húszas és a harmincas évekig tartott, a magyarországi selyemfestészet virágkorának számít. Ekkor még az alapanyag is rendelkezésre állt itthon, mivel selyemhernyó-tenyésztés is zajlott. A művészeti főiskolákon is lehetett tanulni selyemfestést. A hatvanas évektől ez megszűnt, amivel teljesen megszakadt a kontinuitás. Mivel itthon nem volt hol tanulnom, külföldre mentem, hogy elsajátítsam az alapokat. Emellett autodidakta módon képeztem magam a külföldön beszerzett irodalomból. Annak idején kisebb vadászatot igényelt az alapanyag beszerzése is. Ma már mindenképpen megkönnyíti a helyzetet, hogy az elmúlt években többen kezdtek selyemfestéssel foglalkozni, és volt a műfajnak egy komoly hobbiszintű előretörése is, ami azt eredményezte, hogy sokkal elérhetőbbé váltak az alapanyagok a környéken is, ezért már nem kell külföldre utazni a selyemért.

Mi volt tehát az indíték, hogy annak idején elmerüljön a selyemművészet világában?

Nyíregyházán jártam főiskolára, itt a képzőművészet alaptechnikáival foglalkoztunk. Bepillantottunk ugyan a textil bizonyos területeibe is, de leginkább manuális technikákkal, szövéssel és nemezeléssel foglalkoztunk. Selyemfestést sem nálunk, sem más főiskolán nem oktattak. Annak, hogy én hogyan bukkantam rá, megvan a maga története. A főiskolán volt egy barátom, aki kijárt Bécsbe, hogy olyan technikákat tanuljon, amelyeket nálunk nem oktatott senki. Valakitől kapott egy selyemkészletet, de mivel nem érdekelte a dolog, nekem adta. Én megköszöntem, és otthon elraktam valahová. Két év múlva egyszer csak a kezembe került, és hirtelen foglalkoztatni kezdett a dolog. Hamar felismertem, hogy bármennyire bájos és egyszerű dolognak tűnik a selyemfestés, ez egyáltalán nem így van. Egyértelmű volt, hogy egyedül nem fog menni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289593","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

Hol tanulta tehát az eljárást?

Bécsben beiratkoztam egy ilyen szakirányú képzésre, ahol azonnal ráéreztem, hogy tetszeni fog ez a műfaj. Itt sajátítottam el a gutta technikát, amellyel a kiállításra kerülő képeim zöme készül. Ennek az a lényege, hogy először kontúranyaggal rajzolom meg a selyemre a motívumot. A motívumok felrajzolását, tehát a konkrét figurális megjelenítést követi a festés. A kontúranyagnak két funkciója van, kijelölöm vele a kontúrvonalakat és elválaszthatom a színeket, ahol úgy szeretném, ahol pedig nem, ott futtathatom a festéket. Azt hiszem, ez a technika emeli ki legjobban a figuratív világomat.

A női test megjelenítése központi szerepet kap a képein. Fontosnak tartja, hogy a művész társadalmi kérdésekben is szerepet vállaljon, és hogy véleményt formáljon például a nő társadalmi helyzetéről?

Igen. Szerintem a művészetnek az a feladata, legalábbis arra kellene törekednie, hogy valamilyen módon reflektáljon a világra. Tehát ki kell mondania, összegeznie kell mindazt, ami körülöttünk történik. Nőként én ezt úgy tudom legjobban megfogalmazni, ha azonosulok a női archetípusok szimbolikájával. A női mivoltot pedig úgy tudom megjeleníteni, hogy magamra vállalom a konkrét szituációkat, és magamat képzelem bele a konkrét terekbe és történetekbe. Ilyen módon próbálom meg egyfajta képi világba sűríteni mindazt, amit a kérdésről gondolok.

Ahogyan az ősi női archetípusok mellett feltűnik a modern nő és a civilizáció, az aprólékosan kidolgozott dinamikus városképekbe beleszövődnek az ősi kultúrákat időző motívumok. Mit jelent ön számára a különböző világok vegyítése?

Ezek mind szimbólumok, sok közülük talán a régebbi korszakomra utal vissza. Azt hiszem, visszaköszönnek most azok a témák, amelyekkel régebben foglalkoztam, így összegző módon értelmeződnek újra ezek az engem régebben és most is foglalkoztató gondolatok. A különböző rétegek azokat a felismeréseket tükrözik, amelyeket a világban járva tapasztalok. Egy kép tehát mindig annak a lenyomata, hogy hogyan hat rám a világ és milyen érzéseket, hangulatokat mutat meg magából. Ezt aztán ki-ki a saját világának, értékrendjének megfelelően tudja értelmezni. A képeknek lehetnek egyszeri, primer jelentései, mondhatom tehát azt, hogy játékos, dekoratív felületekről van szó. Aki szeretne, az viszont mélyebb rétegeket is felfedezhet, és társíthatja a motívumokat, figurákat távolabbi, mélyebb, archaikusabb visszautalásokkal is.

Ön számára mi az inspiráció forrása?

Sokféle hatás éri az embert, és nekem szerencsére megadatott, hogy sokat utaztam, utazok, szeretek jönni-menni, bolyongani. Például itt, Pozsonyban is tettem egy rövid sétát, hogy tapasztaljam az itteni hangulatot. Utazás közben pedig sokféle impulzus ér. Az inspirációforrás keresése nem tudatos. Akár egy ház homlokzata is érdekes benyomást tehet az emberre. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a sok-sok benyomás, hatás alapján formálódik meg egy-egy gondolat. Részt vesznek ebben tudatos rendezőelvek is, de nálam nagy szerepet játszik a spontaneitás. A spontaneitás pedig pontosan abból a sokféle benyomásból adódik, ami körülvesz.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289594","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

Milyen benyomások érték itt, Pozsonyban?

A város tetszik nagyon. Nem járok itt gyakran, de a másfél órás séta alatt azt tapasztaltam, hogy van egy nagyon jó lüktetése. Kellemes pezsgés jellemzi a hangulatát.

És a vizuális megjelenése? Sok pozsonyi szerint a város képi megjelenéséből hiányzik egyfajta dinamika, egy tudatos rendezőelv. Mit gondol erről egy képzőművész, aki a vizuális élményekből merítkezik?

Arra kevés időt töltöttem itt, hogy erről nagy ívű véleményt mernék formálni. A vizuális megjelenésnek annyira erős jelét nem tapasztaltam. Ha a képzőművészetekre gondolok, kevés kortárs galériát láttam például, legalábbis azon a sétaúton, amelyen végigmentem, nem akadtam rájuk. Ettől függetlenül azonban úgy érzem, hogy tetszik nekem a város. Talán nem is a vizuális élményeimből indultam ki, amikor azt mondtam, hogy van itt pezsgés, inkább a szellemi pezsgésre gondolok.

Győr városképe jelent inspirációforrást a munkáihoz?

Teljesen. Győrnek nagyon szép belvárosa van. Nagyon sokrétű és nagyon sokféle építészeti értéket és jellegzetességet hordoz magában a központ. Jellegzetes a barokk jelenléte, de a reneszánsznak is nagyon szép megjelenési formái vannak. A sok szép utcarészlet rengeteg finom intimitást kínál. A belváros tehát egy nagyon-nagyon inspiratív közeg. Leginkább akkor figyelek fel rá, ha hosszabb időt töltöttem máshol és hazajövök. Olyankor óriási hatással van rám.

Győr szellemi pezsgése pedig nagyrészt az ön rendezvényszervezői tevékenységének köszönhető.

A Rómer Flóris Múzeumban, ahol dolgozom, egy szinergikus közeg alakult ki. Itt olyan erős és pozitív hatású dolgok történnek, amit mindenkinek ajánlok, hogy jöjjön el őket átélni, főképp fiataloknak. Mindenféle művészeti terület teret kap. Erős nálunk a vizuális jelenlét, hiszen nagyon sok kiállítást rendezünk. Egyre meghatározóbb a progresszivitás jelenléte. Azt például nem tudom megmondani, hogy Pozsonyban milyen ereje van a progresszív művészeteknek és az undergroundnak, nyilván több időre lenne szükség, hogy az ember ezt fel tudja térképezni. Azt azonban tapasztalom, hogy nálunk Győrben erőteljesen kezd előretörni. Ami nagyon fontos, hogy jelen legyen egy városban, mivel ez közelít majd a mainstream felé, és ez jelöli majd ki a jövő klasszikus értékeit.

A programszervezői tevékenység, a fesztiválszervezői szerepkör ki tudják egymást egészíteni az alkotással?

Számomra ez egy kegyelmi állapot. Ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol folyamatosan kapcsolatban áll más művészekkel, az szüntelen egymásra hatást jelent. Az, hogy egy-egy rendezvényre zenészeket hívhatok meg, hallgathatom a zenéjüket, nagyon jó. A művészeti ágak abszolút hatnak egymásra, az emberek hatnak egymásra, és a diskurzusok is hatnak egymásra. Múlt év decemberében nyílt egy kiállításom, ahol Dés László és Dés Andris játszottak a megnyitón. Az, hogy ilyen emberekkel közösen zenélhetünk, beszélgethetünk, eltöltünk együtt egy estét, annak számomra hatalmas ereje van.

Havran Kati

Önnek ajánljuk