Napsugaras tornyok építője

Világra nyitott tervek

A Fiatalok feketén-fehéren 2017 című tárlat Reischl Gábornak, a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) néhai elnökének kezdeményezésére 2006-ban elindított, és a MÉSZ által kétévente megrendezett program hatodik kiadása. Célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása; annak felmérése, hogyan működnek együtt, miként folytatják a hagyományokat, milyen módon járulnak hozzá egy hely vagy közösség karakteréhez. A pályázaton részt vehet valamennyi már diplomázott, de a negyvenedik életévet még el nem ért magyar építész, építőművész és tájépítész. Jellemzően itt nyernek első alkalommal bemutatkozási lehetőséget a fiatalok nemcsak a digitális médiában, de nyomtatott formában is. 

A program kurátora Borsos András építész. Értékelése szerint a díjazott pályaművek változatos műfajokat képviselnek. Van közöttük városi térrel foglalkozó terv, közösségi épület, alkotóműhely, családi ház, fiataloknak készített épületek és belsők. Található példa természetbe simuló alkotásra, kapcsolatra kulturális élettel, ipari rehabilitációval, vasúti közlekedéssel. A hagyományokhoz és az épített örökséghez való viszony több terv szerzőjét foglalkoztatta. A tervek a világra nyitottak, sok készült közülük Magyarországtól távoli helyszínre vagy a határon túlra, és a mintákat is a világ építészetéből hozzák. A MÉSZ a nyertes pályázatokból kiállítást és katalógust készített – ezt hozták el most Pozsonyba. A tárlat anyagában (és a katalógusban) a komáromi Csémy Krisztián Szerpentin című terve is szerepel, mely egy Dunára épülő múzeum és konferencia-központot prezentál.

Pártázatos reneszánsz

„Napsugáros tornyok épülése közben / Nagy és nemes volt lelkem hivatása…” – Sándy Gyula ezzel a mottóval kezdte önéletírását. 

Eperjesen született, és egész életében megőrizte kötődését ehhez a vidékhez emberileg is, építészetileg is – fogalmaz Varga Mariann múzeumvezető, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársa, Sándy életének kutatója. Ismertetője szerint Sándy nemcsak az építőművészet mellett kötelezte el magát egy életre, hanem az oktatás mellett is. A Műegyetem tanára volt, de tudását nemcsak szóban, hanem írásban is továbbadta; igényes tankönyvei jelentek meg. Sokat publikált, és részt vett az első hivatalos építészeti szabályzat létrehozásában. Sokoldalú közéleti ember is volt, számos társadalmi és szakmai tisztséget töltött be. Szenvedélyes fényképészként első gépét maga építette. Varga Mariann szavai szerint ez azért sem meglepő, mert Sándy édesapa festőművész volt, az egyik nagybátyja pedig Ferenczy István szobrász. 

„Sándy Gyula a 20. század első felének egyik legtermékenyebb építésze volt – kezdi az építész munkásságának taglalását Bodó Péter művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa. – Legelső épületeit már az 1890-es években felépítette, és már ekkor kialakította azt az egyéni stílust, melyhez többé-kevésbé egész pályafutása alatt ragaszkodott is. Kialakulásában nagy szerepet játszott szülőföldje, Sáros és Gömör-Kishont vármegye. Hároméves korában Budára költöztek ugyan, de rendszeresen visszajártak Gömörbe, meglátogatni Rimaszombatban maradt rokonaikat. Ilyenkor festőművész édesapjával nagy kirándulásokat tettek, kifejezetten keresték a középkori várromokat is.”

Bodó Péter értékelése szerint ezek hatására hamar kialakult benne a középkori építészet iránti vonzalom. „Így stílusát a neogótika határozta meg, de egyénivé tette azzal, hogy keverte az éppen aktuális divatos jegyekkel: a 90-es években a népi építészetből vett faragott faelemekkel, a századfordulón szecessziós növényi díszekkel, majd a 20. század első éveiben a magyaros szecesszióra jellemző téglaszalagokkal. A két világháború között kap nagy hangsúlyt építészetében a pártázatos reneszánsz, mely elsősorban Felvidék keleti felére, a Szepességre és Sáros vármegyére jellemző, Sándy azonban rimaszombati és breznóbányai templomaiban is felelevenítette a stílust, már a 20. század első éveiben is” – fogalmaz Bodó Péter. Értékelésében azt is kiemeli, hogy a Sándy-életműben jelentősek az evangélikus templomok, melyből huszonhét épült fel a tervei szerint, nagy részük a húszas–harmincas években. „Ezek napsugaras tornyait gyakran pártázat koronázza, tehát felvidéki származása még munkásságának kései szakaszában is nyomot hagyott.”

A kiállítás a felsoroltakon kívül az életmű egészét igyekszik bemutatni.