Sáfár Anikó - Véres profizmussal

Német, francia, amerikai produkciókban is dolgozott, neves külföldi rendezők csalogatták Nyugatra és még távolabbra, a Bavariánál, a Gaumont-nál és a Cinecittánál is nagyobb stúdiókba, Sáfár Anikó mégis könnyű szívvel utasította vissza ajánlataikat. A családja még a külföldi karriernél is fontosabb volt számára. Így maradt meg magyar színésznőnek, de legalább dolgozhatott Szabó Istvánnal, Fábri Zoltánnal és Jancsó Miklóssal. Többek között.

Előbb végzett filmszínészképző stúdiót, mint gimnáziumot. Érettségi után két évig a Nemzeti Színházban készül a pályára. Onnan kerül be a színművészeti főiskolára, Kazimir Károly osztályába, diplomás színésznőként pedig az ő színházába, a Tháliába. Luna istennő volt A holdbéli csónakosban, Tadajosi herceg a Csusingurában, Istár papnője az Agyagtáblák üzenetében, Seherezádé. Evilági szerepeket a filmrendezőktől kapott. Szabó Istvántól az Apában, Fehér Imrétől a Harlekin és szerelmesében, Fábri Zoltántól a Befejezetlen mondatban. Szépsége égette a mozivásznat. „Olcsóbb, mint Ursula Andress” – érveltek a külföldi producerek, és szerephez juttatták költséges produkciókban. Ezekben láthatta is a magyar közönség. Egyetlen külföldi filmjére kellett várni, arra viszont évekig. A Jancsó Miklóssal 1975 nyarán forgatott Magánbűnök, közerkölcsök című, olasz–jugoszláv koprodukcióban készült erotikus drámára. Zágrábtól száz kilométerre, a Drávaszőlős melletti kastélyban és annak festői kertjében zajlottak a felvételek, szigorú elzártságban. Rudolf trónörökös a szexus szabadságát élteti a császárság aranyifjúi és vonzó udvarhölgyei körében szárnysegédje, Bombelle gróf birtokán, távol a világ zajától. Mindenki a testi gyönyöröket részesíti előnyben, az egész társaság az élvezeteknek hódol. Pajzán játékaik során a hölgyvendégek egyike „varázsport” hint a pezsgőtől aranyló poharakba, szabad utat nyitva az érzéki örömök előtt. Sáfár Anikó alakítja ezt a bájos hölgyeményt, aki maga is aktív részese lesz ennek az orgiába torkolló, pompás összejövetelnek. 1976-ban, amikor Cannes-ban vetítették a filmet, Olaszországban pornográfia vádjával betiltották, a magyar mozikba csak a rendszerváltás után jut el, és akkor is a késő esti órákban vetítik – néhány napig!

Sáfár Anikó abban az időben már sokat foglalkoztatott filmszínésznő, tele nagy reményekkel. Hiszen dolgozott Máriássy Félixszel a Fügefalevélben, Ranódy Lászlóval az Aranysárkányban, később Dobray Györggyel Az áldozatban. Elsajátította a szakma minden csínját-bínját, és a legjobb rendezők foglalkoztatták. Csapattag lett Jancsó Miklósnál.

„A Magánbűnök, közerkölcsökben én lettem volna Vecsera Mária, a trónörökös párja, de Kazimir Károly két hónapra nem adott ki a forgatásra. Majdnem minden este játszottam a Thália Színházban, ezért csak egy kisebb szerepet vállalhattam a filmben. Örülök, hogy benne vagyok. Engem ott még a majmok is szerettek. A csimpánzok. Az egyik elöl, a másik hátul lógott rajtam a húsz-harminc kilójával. Jancsónál A zsarnok szívében is játszottam. Az Életünket és vérünket forgatásán az asztalon táncoltam. Véletlenül ráléptem egy pezsgőspohárra, összetört, és a pohár fele beleállt a talpamba. Tudtam, hogy nem állhatok le, ment a kamera. Táncoltam tovább, mintha mi sem történt volna. Közben dőlt a vér a talpamból. Tízperces jelenet volt, Cserhalmi Gyuri látta, hogy csupa vér vagyok, fogta, felemelte a lábam, és belecsapta a kamerába. Mire véget ért a felvétel, jött az orvos, mondta, hogy kórházba visznek, összevarrják. Kértem, hogy oldjuk meg ott, a helyszínen. Megoldotta. Egy hónapig nem tudtam lábra állni. Jancsóval nagyon jóban voltunk. Gyakran találkoztunk, szórakoztunk az Intercontinentálban. Novellákat írtam, elolvasta, és biztatott, hogy ne hagyjam abba. Szerettem a munkamódszerét. A hosszú snittek mestere volt. Két napig komponált, a harmadik napon felvette. Velem gyorsabb volt. Elmondta, mit kér tőlem, megcsináltam, végeztünk. A Magyar rapszódiában is játszottam nála. Tetszett neki, ahogy Cserhalmival táncoltam hosszú, szőke hajjal, fekete ruhában. Fiatal voltam, sokat tanultam tőle. Élvezetes volt a társasága.”

Eddigi utolsó filmjét Dettre Gáborral forgatta 2002-ben. Felhő a Gangesz felett. Egy drogfüggő anyját játszotta nagy érzékenységgel.
„A rendszerváltáskor likvidáltak a szakmából. Feleségül mentem Berecz Jánoshoz, a Kádár-rendszer egyik legbefolyásosabb politikusához. Ez lett a bűnöm. Azóta nem nagyon hívnak. Más arcokban gondolkoznak. Félretettek. Mészáros Márta mondta egyszer, hogy Ancsa, te annyira szép vagy! Se parasztlány, se munkásnő nem lehetsz. Mintha köztük nem lennének vérbő csodák! Ahhoz sem kell torznak lenni, hogy a humorodat villogtasd. Nálunk skatulyák vannak még ma is. Ha túl szép vagy, nem lehetsz vicces. Pedig egy jó színésznőnek mindent el kell tudni játszani. Ezért mentem el annak idején a Tháliából is. Skatulyába raktak, amelyből nem tudtam kimászni. Gálvölgyi János műsoraiban lehettem még cigánylány is, vagy mindenféle szörnyeteg. Osztálytársak voltunk, azóta imádjuk egymást.”

Arcát, korát mindig vállalta.

„Hetven felé tartok, de eszembe nem jutna plasztikai sebészhez fordulni. Ajándék, amit megéltem, és ott a helye az arcomon. Egészségesen akarok élni százötven évig. Boldog vagyok, elégedett, nem fáj semmi. Van egy lányom, két unokám, ők is egészségesek. Szeretem őket, és ők is szeretnek. Először tizenhét évesen, gyámügyi engedéllyel mentem férjhez egy tanárhoz. Azt akarta, csak az övé legyek, üljek otthon, várjam, hogy hazajön. Bírtam, amíg bírtam. A második férjem operatőr volt, tőle született a lányom. Az igazi nyugalmat, a legtökéletesebb harmóniát János oldalán találtam meg. Harmincegy éve szeretjük egymást, és szeretném, ha ez még nagyon sokáig így maradna. Egészen jól bírja mellettem a strapát. Remélem, a következő harminc évben is együtt leszünk.”

Nem töpreng el rajta, mert pontosan tudja: hat évig nem játszott. Nehéz időszak volt, mondja, de akkor sem tétlenkedett. 
„Ahelyett, hogy színpadon lettem volna, ástam a gödröket a tujáknak, a mindenségit! Satnyák voltak, kidobták a kertészetben, én meg hazahoztam és elültettem őket. Jó erőben vagyok most is. Minden lelki betegnek kemény fizikai munkát javasolok. Beugrásra hívtak a Vidám Színpadra. Mikor? – kérdeztem. Most! – mondták. Négy óra volt. Átküldték gyorsan az anyagot, ötkor próba, de amíg kocsival odaértem, megtanultam a szöveget. Kubikoltam is már. Elöl lejtős, hátul magas volt a telek. Ki akartam egyenlíteni. Reggeltől késő estig ástam a földet hátul, és talicskával hordtam előre. János időnként kijött megkérdezni, mit főzzön, mit hozzon ki nekem. Ő volt a háziasszony, én a mester. A szomszédasszony átszólt, hogy ez nem női munka. Viki lányommal nekiálltunk és felhúztunk egy két méter magas falat, hogy ne nézze, mivel foglalatoskodom. Kerítést emeltünk. Azzal is meglettünk pikk-pakk.”

Hogy honnan ez a kézügyesség, munkára való rátermettség? Cipész volt az édesapja, bőrdíszműves az édesanyja. Ezért lett belőle ezermester.

„Anyai nagybátyáim asztalosmesterek voltak. Imádtam hozzájuk járni a műhelybe, szerettem és ma is szeretem a fa illatát. Kézimunkázni is tudok. A nagynéném csipkét vert, azt is megtanultam tízévesen. Szabni, varrni is ő tanított meg. Sokat néztem festményeket, kosztümöket. Ma én tervezem és én készítem el a jelmezeimet. Vízcsapot szerelek, ha kell. Fúrok-faragok. Ezek nem kunsztok. Hozzáállás kérdése az egész. Ha más meg tudja csinálni, én is. Nagy szerencséje van a Berecznek! Nincs előttem lehetetlen. Céklát termesztek, elbíbelődöm a fákkal a kertben, tolom magam előtt a kerekes kapát. Ez az örömöm. Lehet bárkinek bármekkora vagyona, nem irigylem. Én is boldog vagyok, csak máshogy. A kollégáim ékszerekkel vagy más értékes tárgyakkal jönnek haza külföldi útjaikról. Én mindig köveket hoztam. Forgattam egyszer egy nyugat-csehországi kis faluban a németekkel. Tíz ház az egyik oldalon, tíz a másikon. Mindenütt betört ablakok, rengeteg galambtetem. Régen csodálatos hely lehetett, a pincében állítólag egy ásófejnyire volt a szén. Senki nem lakott már ott. Kitaláltam, hogy indítsunk mozgalmat a stábtagokkal, hogy a szomszéd város lakói mentsék meg a házak homlokzatát díszítő madonnafejeket és más díszítőelemeket.”

Érzékeny, szenvedélyes, temperamentumos nő volt mindig. Ebben sem változott. Helyén a szíve, érzelmekkel teli a lelke.
„Kilenc évig tartott az első házasságom, nyolc évig a második. Ez a mostani már jóval hosszabb. Kettőn áll a vásár. Mi ketten tiszteljük, szeretjük és megbecsüljük egymást Jánossal. Most is felnézek rá, mint a házasságunk legelején. Nőnek tekint. Fontosnak érez, ami nekem elmondhatatlanul jólesik. Sokan kritizáltak bennünket, főleg a megismerkedésünk idején, de a szerelem valóban mindent legyőz. Bombázhattak volna, elválasztani akkor sem tudtak volna bennünket. Sok bántást kaptunk, de a szerelmünk mindent felülírt. És a család is összetartott. A gyerekek mindkét oldalról. Ők is egymáshoz nőttek. Az én lányom János gyerekeihez. És ami ugyancsak fontos a kapcsolatunkban: Jánosnak eszébe sem jutott átformálni engem. Olyannak fogadott el, amilyen vagyok. De én sem akartam megváltoztatni őt. Egymáshoz csiszolódtunk az évek során.”

Szép nő. Még mindig szép. És még mindig szenvedélyes lélek. Hol győztes, hol áldozat. Papnő és háziasszony. Díva és presszótündér. És mindez egy személyben.

Szabó G. László
A szerző a Vasárnap munkatársa