Rudolf, Eliška és az óriásalma

Az abszurd! A kortárs szlovák abszurd filmvásznon. Erről, az abszurd hangulatát Pozsony realitásában megteremtő óriásalmáról szól a Tigrisek a városban című új szlovák film. Arról, hogy hogyan kerül a történet fókuszába az óriásalma. Ám mielőtt ezen kellő komolysággal és megfontoltsággal elgondolkoznánk, vigyázat, semmit se kell komolyan venni - az óriásalmán kívül. Ezért semmiben - még az óriásalmában - sem kell tanulságot keresni. Ezt is kimondja Juraj Krasnohorský első nagyjátékfilmje. A tanulság nélküli „nem normális“ vagy abszurd létről mesél(get) az elgurult óriásalmával és a városi tigrisekkel ez a sok mindent átfogni kívánó film - mivelhogy szól a szerelemvágyról és arról is, milyen messzire elér a keze az orosz bérgyilkosnak. S ez már utal arra, hogy a love storyt krimivel, illetve a romantikát a thriller műfajával vegyíti. És még ezt a téma-, illetve műfajházasítást is megcsavarja ez a mozi; itt valahogy minden mindennek a fonákja is. Kifordítvabefordítva látjuk ugyanazt -még a szerelem orientációit is meg-megcsavarja. Abszurd Bábel ez, melyben a Rudolfot alakító Tóth Krisztina Tomáš Maštalír hangján szólal meg.

A Tigrisek a városban abszurd módon bábeli. Megdöbbentő csavar: stílusában, felfogásában és hangulatában mérföldekre jár attól a klasszikus filmmeséléstől, amely az utóbbi években díjközelbe került idehaza.

A tigrisek a városban újszerű hazai viszonylatokban mindenképpen. Tele van meghökkentő, váratlan fordulattal, mozaikkockák darabjaival, amelyeket a film végére folyamatosan, különös kombinatorika szerint raknak ki az alkotók egyetlen mozgóképmozaikká, amelyet vagy lát valaki, és jól érzi vele magát, vagy darabjaiban marad számára. Káoszként érzékeli, hogy a „bábeli abszurdban“ Rudolfot Eliška játssza, Eliškát Rudolf. Mintha mindenkiben valaki más lenne, semmi se fehér és fekete. Így aztán a párkeresés, mert ez a fő téma, az ideális pár megtalálása, valahogy másképp alakul, mint ahogy alakulhatna. De a maga abnormalitásában minden helyrerázódik, s ugyanolyan meghökkentő csattanóval zárul ez a kis szlovák mozgóképes abszurd, mint amilyennel kezdődik. S valaki vagy vevő a „bábeli“ talányokra, vagy nem. Vagy helyre tudja tenni, vagy nem, ahogy a bűnügyek lezárulnak, a halottak feltámadnak, s ahogy a szerelem is beteljesedni ígérkezik. Vagyis ahogy a végső poénnal Rudolf és Eliška egymásra találnak. Annyi támpontot ad a film a „képtelenségeihez“, hogy közli: az embernek nehéz helyzetek előtt olyan képzete támadhat, mintha létrán kellene átmásznia a falon. Ahhoz azonban fel kell jutni a legfelső fokig,hogykiderüljön,a megfelelő falnak támasztotta-e alétrát.

A filmbéli létramászás-próbálkozások sajátos humorral jelennek meg. Az első képkocka rémülten megdöbbent, s ebből a döbbent rémületből vagy rémült döbbenetből szép lassan rá lehet érezni a film szokatlan ízére. De el is lehet tántorodni attól a fanyar töltettől, amit az óriásalma és a tigrisek képviselnek. A tigrisek a városban - az állatkert illuzionisztikus dzsungelében. Olyanok, mint a film hősei, akik nehezen tudnak normálisan élni az abszurd világban. Fiatal és ismert, nagyágyú színészek is játszanak a filmben. A főszerepet, Rudolfot, a férfit, akiben női lélek lakozik, a somorjai Tóth Krisztina alakítja. A film abszurd hangvételéhez Rudolf figurájával mindvégig színtiszta abszurditást tud hozzátenni színészileg hitelesen. Nem zökken ki, nem viszi túl a férfit női lélekkel azon a ponton, ahol már nem művészet, hanem könnyű show lenne a metamorfózis. Mellette a galamblelkű Holubot alakító Ľubomír Bukový emelkedik magasba, abszurd szárnyalással. A nagyok eleganciája is jelen van a filmben. A gesztus, amire a legnagyobbak képesek. Mint Zuzana Kronerová. Csak megvillan a filmben egy kis színészi abszurddal. Ám az maga a villanás!