Roma „sztárzenekar” a Tháliában

Kassa. A Kárpát-medencében élő kisebbségek helyzetéről szervezett vasárnapi konferencia „előjátékaként” ma este lép fel a Thália Színházban az autentikus roma népzene új tehetsége, a Roma Jilo együttes.

Kassa. A Kárpát-medencében élő kisebbségek helyzetéről szervezett vasárnapi konferencia „előjátékaként” ma este lép fel a Thália Színházban az autentikus roma népzene új tehetsége, a Roma Jilo együttes. Az ózdi zenekarnak a Proton Hanglemezkiadó Részvénytársaság jóvoltából nemrég jelent meg első CD-je Van nekem egy kopott gitár címmel.

A szervezők szerint elsősorban azért fontos, hogy éppen ez a zenekar kapott meghívást a kassai rendezvényre, mert mindkét ország számára az uniós csatlakozás egyik alapvető feltétele a kisebbségek, ezen belül a roma etnikum helyzetének javítása. A hevesi származású zenészekről elmondható, hogy „legalulról” szeretnének kitörni. A Roma Jilo (Roma Szív) együttes a kilencvenes években alakult, egy ózdi tehetségkutató versenyen tűntek fel, és azóta sikert sikerre halmoznak. Felléptek többek közt a 100 Tagú Budapest Cigányzenekarral, a hagyományos hangszeres felállást (gitár, tambura, kanna, kanál) pedig később szintetizátorokkal és dob-groovokkal egészítették ki. Dallam- és harmóniaviláguk őrzi az évszázados roma zenei értékeket, emellett követi a mai korszerű hangzást. Erősségük a többszólamú vokál. Hamarosan országos turnéra indulnak, ebből a műsorból kap ízelítőt a kassai közönség ma este hat órakor. A Proton Rt. képviselőjétől megtudtuk, hogy szívesen kötnének együttműködési szerződéseket olyan lemezkiadókkal, amelyeknek szintén fontos az országok közötti kulturális kapcsolatok ápolása, egymás zenei kultúrájának megismertetése. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?