Rátóti Zoltán lemondott az SZFE rektori posztjáról

ddddd

Ő volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem első rektora Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöksége alatt. Lemondását egészségi állapotával indokolta.

Rátóti közleményben tájékoztatott a távozásáról. „A Kuratórium a lemondásomat tudomásul vette és döntésemet tiszteletben tartja” – fogalmazott a színész-rendező, hozzátéve, hogy távozásának oka a nemrégiben abszolvált szívműtéte és az abból adódó egészségügyi állapota. Rátóti Zoltán az idei tanév végével tervez távozni a posztról.

A rektori feladatokat átmenetileg Antal Zsolt, az SZFE oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese látja el. Rátóti Zoltán a következő tanévtől mint oktató és társosztályvezető folytatja munkáját az egyetemen.

Ő az „államosított” egyetem első rektora, mióta azt Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök vezetése mellett alapítványi modellbe kényszerítették. A rektor pozíciójára 2022 végén írták ki a pályázatot, amelyre Rátóti Zoltán egyedüliként jelentkezett. A posztra tavaly év elején nevezték ki, kinevezése után nem sokkal megkapta a Kossuth-díjat. A kiírás szerint 5 évig tölthette volna be a rektori pozíciót.

Rátóti Zoltán rektori tevékenysége alatt meglehetősen nagy port kavart, mikor az egyetem tavaly augusztusban azonnali hatállyal és indoklás nélkül menesztette Karsai Györgyöt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetőjét, annak ellenére, hogy a döntés ellen sokan, köztük a Doktori Tanács tagjai is tiltakoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?