Ragasztott költészet

A 2016. március 6-ig megtekinthető, A kollázsművészet legendája című tárlat anyagába az 1964 és 1997 között született, jól ismert alkotások közül válogattak. A kollázsművészet legendája emlékkiállítás – egy évvel megkésve ugyan, de a galéria és Jan Kukal, a tárlat összeállítója arra emlékeztet ezzel az anyaggal, hogy Jiří Kolář költő és képzőművész tavaly szeptember 24-én lett volna százéves. Jan Kukal az élet költőjének nevezi Jiří Kolářt, aki bár írt költeményeket is, elismerést, világhírt képzőművészként, kollázsaival szerzett. Bizonyára többen emlékeznek még rá, hogy húsz évvel ezelőtt Kolářnak már volt kiállítása Pozsonyban. Az akkori prezentáció szenzációnak számított. Nemcsak azért, mert a világot járt művész kiállított nálunk is – először –, hanem, mert ő maga is részt vett a megnyitón. Ez egyrészt azért számított különleges eseménynek, mert köztudottan nem szerette a megnyitókat, még kevésbé a virágot és a zenei műsorszámokat. Húsz éve a jelenlétében ezért nem zene szólt, és nem virágot nyújtottak át neki, hanem költeményeiből hangzott el egy csokorravaló. Másrészt azért jelentett szenzációt az akkori pozsonyi kiállítás, mert 1971 és 1989 között nálunk nem volt lehetőség Kolář műveinek bemutatására. A művész élete ugyanis, ahogy Jan Kukal ismertette, nagyon furcsán alakult. Jó káderként indult, munkáscsaládból, édesapja pék, édesanyja mosónő volt. Ő maga pedig asztalosnak tanult. Mégse lett a rendszer kegyeltje, kétszer is volt börtönben, mert szembefordult az ideológiával. Művészi vénája egyre inkább kidomborodott; a negyvenes évektől különféle írásokkal aktívan részt vett a cseh kulturális életben. 1953-ban kiadásra leadott egy kötetre való versgyűjteményt. Addig is cenzúrázták, ám ezekben a költeményekben annyira erős volt a rendszerkritikája, hogy kéziratát a rendőrség lefoglalta, őt pedig egy év szabadságvesztésre ítélték. Amnesztiával kilenc hónap után szabadult. A 60-as években felhagyott a verbális költészettel és a vizuális költészettel kezdett kísérletezni – ez vezette el Kolářt a kollázsokhoz. 1979-ben jóváhagytak számára egy nyugat-berlini egyéves tanulmányutat, ám egy év után nem engedélyezték a hazatérését. Ezzel a kommunista rendszer akaratlanul is elősegítette művészi kibontakozását. Kolář 1980-ban Párizsban telepedett le, ahol semmi sem gátolta a szabad alkotásban. Nagyon aktív és termékeny időszaka következett, naponta tíz órákat dolgozott. Meg is lett az eredménye. Tökélyre emelt kollázstechnikával alkotott vizuális költészetével meghódította a világot. 1963-ban volt az első önálló kiállítása külföldön, Londonban. Ezt követően folyamatosan rendeztek tárlatokat kollázsaiból nagy presztízsű galériákban, nemcsak Európa nagyvárosaiban, hanem Amerikában is. A New York-i Guggenheim Múzeum három kiállításra is meghívta – 1975-ben, 1979-ben és 1985-ben. Jiří Kolář a kollázs műfaján belül a ragasztás többféle technikáját kísérletezte ki és alkalmazta. Készített finom kidolgozású betűkollázsokat, amelyeken a képet nyomtatott betűtengerből komponálta meg. Több olyan portréja van, amelyeken felbontásos sokszorosítással hangsúlyozta az arcvonásokat. Gyakran alkalmazta a harmonikatechnikát: a figurákat mintegy filmkockákra bontotta és egymás mellé, mozdulatsorba ragasztotta. Használta a hálózás technikáját, amikor a kép elé egy rácshálót vont. A rácsozás azt eredményezi, hogy minden nézőpontból más látható a képmezőből. A széttördelés mozaikkockás módszerével is dolgozott. Sőt, ezeknek a kombinálásával is alkotott. Művészete ma is a felfedezés erejével hat.