Programtár: Színházi fesztivál Füleken

Nézőművészeti Főiskola

A Füleki Városi Művelődési Központ LiteraTúra – Párbeszédek, valamint Nemzetközi Színházi Fesztivál című programjának keretében rendezik a következő előadásokat Füleken.

A Nézőművészeti Kft. előadása

Február 25-én a Nézőművészeti Kft. mutatja be Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című színházi szatíráját. Az előadás a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A kormány ugyanis bezáratta a színházakat, mert a színészek egyre többször keveredtek vitába a nézőkkel. Az egyik Hamlet előadás alatt például a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült Kossuth-díjas színész a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert. Ennek három éve, itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultusz-minisztérium létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A téma a járvány miatt is aktuális, hiszen az online kultúra után vissza kell szoknunk a hús-vér színházba, ahol másképp viselkedünk, mint a képernyő előtt. Akik a közönségből nézőket próbálnak képezni: Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László.

Helyszín: a Füleki Városi Művelődési Központ
Időpont: február 25., péntek 18.00

de mi lett a nővel

A City Reboot Polgári Társulás előadása

Kiss Csaba De mi lett a nővel? című vígjátékát mutatja be a City Reboot Polgári Társulás március 4-én. A férfimese nyolc rövid Csehov-elbeszélés helyzeteire, motívumaira épül. A különös dramaturgiájú előadásban szerelmek és csalódások, kivégzések és foghúzások, öngyilkosságok és ellenvonatok kavarognak Irina Bikulina ártatlan, mégis felkavaróan buja, szenvedélyes alakja körül. Az örökké aktuális témát feldolgozó férfimese három hősét Szabó Viktor, Culka Ottó és Olasz István alakítja.

Helyszín: a Füleki Városi Művelődési Központ
Időpont:  március 4., péntek 18.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?