Presser Gábor az Amadindával és a Hot Jazz Banddel koncertezik szilveszterkor

Budapest |

<p>Immár tizenhatodik alkalommal tart közös szilveszteri koncertet az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor. A Zeneakadémia nagytermében ezúttal a Hot Jazz Band lesz a produkció vendége.</p>

Rácz Zoltán, az Amadinda vezetője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a december 31-én 22 óra 45 perckor kezdődő koncert első részében a hagyományokhoz híven klasszikus műveket, köztük Ravel Szonatináját fogják eljátszani, az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje tölti ki.

Már az újévben egy Strauss-polkával folytatják, majd a koncert Presser Gábor és a tradicionális dzsesszt játszó Hot Jazz Band közreműködésével erre az alkalomra áthangszerelt LGT-számokkal fejeződik be.

Presser Gábor elmondta: a közös zenélés egyfajta tisztelgés lesz az LGT egykori két tagja, az idén elhunyt Somló Tamás és Laux József előtt - Somló Tamás a sajtótájékoztató napján lett volna 69 éves. A zeneszerző, előadóművész, az LGT alapítója hangsúlyozta: még soha nem játszott együtt a Hot Jazz Banddel.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"255454","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Holló Aurél, az Amadinda tagja kitért arra, hogy idén márciusban a MOMkultban koncerteztek első alkalommal a Hot Jazz Banddel. Hozzátette: a két együttes zenei világában sok a közös pont, és Presser Gábor, illetve az LGT dalai jól adaptálhatóak a szilveszteri különleges alkalomra.

A Bényei Tamás által vezetett, 1985-ben alakult, tavaly Kossuth-díjjal elismert Hot Jazz Band a legautentikusabb megközelítésben játssza a korai dzsessz különböző válfajait. A formáció újjáélesztette a 20. század első felének magyar tánczenéjét és műfajában nemzetközi összehasonlításban rendkívül sokoldalú együttesnek számít.

"Gyerekkoromban LGT-rajongó voltam, a zenekar által képviselt igényesség egészen különleges a hazai könnyűzenei színtéren. Szilveszterre több csemegével készülünk, például a tervek szerint eljátsszuk az Úgy látlak című elfeledett LGT-dalt, a Trombitás Frédit pedig dixielandes stílusban fogjuk előadni" - mondta Bényei Tamás, a Hot Jazz Band alapítója, trombitása, bendzsósa, énekese, hangszerelője.

Rácz Zoltán felidézte, hogy a nyolcvanas évek közepén Márta Istvánnál egy házibulin találkozott először Presser Gáborral, akit megkért arra, komponáljon az Amadinda számára egy számot. Ez lett a Drum Street Blues, amelyet 1989. június 2-án közösen adtak elő a Zeneakadémián. 1992-ben az Amadinda, az LGT és a Trio Stendhal közös lemezt készített Zörr címmel, majd elkezdődtek a közös Amadinda-Presser szilveszteri koncertek, amelynek sorában az idei immár a tizenhatodik lesz. Az elmúlt években számos vendég lépett fel ezeken az esteken, közöttük volt 2005-ben Marton Éva, 2013-ban Falusi Mariann, Karácsony János vagy tavaly Rúzsa Magdi.

Az Európában a legrégebb óta, ráadásul változatlan felállásban működő ütőegyüttes jövő márciusban fellép a Berlini Filharmónián, májusban pedig a világ egyik legjelentősebb ütőhangszeres fesztiválján, Tajvanban ad két koncertet.

A sajtótájékoztatón Rácz Zoltán megemlékezett a közelmúltban elhunyt világhírű zongoraművészről, Kocsis Zoltánról, akitől szombaton vesznek végső búcsút. Az 1984-ben alakult Amadinda legfontosabb munkái közé tartozik az a hat lemez, amelyen John Cage zeneszerző életművét rögzítették Kocsis Zoltánnal közösen. Az Amadinda a szilveszteri koncerten is megemlékezik Kocsis Zoltánról.

Az idei szilveszter alkalmából jelenik meg az Amadinda-Presser szilveszteri emlékkönyv, amely fotókkal, koncertműsorokkal, kottarészletekkel, jegyzetekkel vezeti végig az olvasót a 2001 utolsó napja óta tartó sorozaton és CD-mellékletet is tartalmaz. A könyvben az elmúlt tizenöt év szilveszteri vendégeinek rövid írásai is olvashatóak. A könyvet Vető Gábor tervezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?