Búcsúzik az Amadinda Ütőegyüttes

fff

A különleges formáció 37 év után befejezi pályafutását. November 9-án tartják búcsúkoncertjüket a budapesti Zeneakadémián, ahol Steve Reich műveit játsszák, megünnepelve a világhírű zeneszerző 85. születésnapját. 

Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes vezetője, a zenetudományok professzora már 2013-ban tudta, meddig szándékozik együtt zenélni a csapat. 
„Elhatároztam, hogy hatvanéves korom után már nem állok ki a színpadra. Lehet, hogy fogok még vezényelni, nyilván tovább tanítok a Zeneakadémián, de azt hiszem, akkor kell abbahagyni az aktív zenélést, amikor még jól megy, és nem erőltetett a dolog” – mondta lapunknak a Pozsonyi Jazznapokon, ahol kortárs komolyzenét, afrikai, baszk és tahiti népzenét is játszottak.

Az Amadindát a világ egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres együtteseként tartja számon a szakma. Több zeneszerző, köztük Steve Reich és John Cage is kifejezetten nekik írt darabokat. Lemezre rögzítették a teljes Cage-életművet, erre a nagy szabású vállalkozásra a legbüszkébbek. 
„Ez a hat CD ötven–száz év múlva lesz igazán értékes, mert Cage addigra klasszikussá nemesül. Olyan kincs lesz ez, mintha, mondjuk, valaki anno Schubert-műveket rögzített volna lemezre úgy, hogy a zeneszerzővel dolgozott együtt. Minél távolabb kerülünk az adott kortól, annál többet ér egy-egy olyan kordokumentum, mint például a miénk” – véli Rácz Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?