Pozsony a dzsessz fővárosa lesz

Pozsony |

<p>Harmincnegyedik alkalommal adnak egymásnak találkozót október 24. és 26. között Pozsonyban a dzsessz rajongói és a műfaj nemzetközileg elismert művelői. <br /> Miként a hazai és a rendezvény iránt szép számban érdeklődő külföldi közönség megszokhatta, a szervezők idén is a szakma javát vonultatják fel; ugyanakkor hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a műfaj legkülönbözőbb irányzatainak képviselői lépjenek színpadra.</p>

Október 24-én a BUKAKE elnevezésű szlovák formáció nyitja a koncertsorozatot. A Juraj Tatár billentyűs, Martin Gašpar basszusgitáros és Marcel Buntaj dobos alkotta trió a hazai pop és dzsessz szinte valamennyi klasszisával játszott már, repertoárjuk gerincét a 2005-ben kiadott, a fusion- és elektronikus dzsessz határmezsgyéjén mozgó albumuk dalai alkotják.

Ezt követően a Nagy János alapította magyarországi F.S.C.O., azaz The Free Style Chamber Orchestra foglalja el a színpadot – a szó szoros értelmében, hiszen a hagyományosnak aligha nevezhető „kamarazenekar” tizenöt tagot számlál. Szabad stílusú, eredeti hangszerelésű muzsikájukban a dzsessz szinte valamennyi műfaját ötvözik.

Az USA-ból érkezik az est harmadik vendége, a The Bad Plus trió, melyről a tengeren túli sajtó csak szuperlatívuszokban nyilatkozik. „A jövő akusztikus dzsessztriója” – írta róluk a Blender magazin, s vélhetően kellőképp előmelegítik a hangulatot a sztárvendégként fellépő SMV előtt. A rövidítést a világ három legjobb basszusgitárosának tartott Stanley Clark, Macus Miller és Victor Wooten nevének kezdőbetűje adja, és szó sincs valamiféle „marketingfogásról” – a trió a három muzsikus természetes egymásra találásából és egymásra hangolódásból jött létre. Pozsonyi koncertjükön az augusztusban kiadott Thunder című lemezük anyagát mutatják be.


Szombaton, október 25-én a koncertek sorozatát a szlovák szaxofonista, Rado Tariška és a Hollandiában élő Ryan Carniaux alkotta duó nyitja, előadásuk érdekes projektnek ígérkezik. A klasszikus dzsessz vizeit borzolgatja ez után az olasz Gianfranco Continenza és zenekara, majd a varázslatos hangú Karrin Allyson, a New York-i dzsesszélet üdvöskéje veszi birtokába a színpadot. Az estet a brit Swing Out Sister dzsessz-pop formáció zárja, mely 1986-tól koncertezik; a pozsonyi közönségnek egyebek közt idén kiadott legújabb albumát is bemutatja.

A dzsesszünnep zárónapján a Peter Breiner zongorista vezette hazai Triango kvartett, majd a német Re:jazz lép színpadra; utóbbi világsikert aratott szerzemények akusztikus áthangszerelésével, „dzsesszesítésével” vált ismertté. Ezt követően a nagyérdemű érdekes kísérletnek lehet szem- és fültanúja – Karen Briggs hegedűvirtuóz lép színpadra a világ hat országából verbuválódott, szupercsapatnak minősülő Ján Fabrický’s Over Act-tal. A művésznő stílusbelileg valahol a Jimi Hendrix, Aretha Franklin és Charlie Parker alkotta háromszögön belül mozog, a koncert során vélhetően megcsodálhatjuk szinte páratlan improvizációs készségét. A dzsesszünnep fénypontja kétségkívül az 1975-ben debütált Los Angeles-i muzsikus, Al Jarreau lesz; koncertje során húsz lemezének anyagán kívül az év elején kiadott Love Songs című albumról is ad elő dalokat.


A pozsonyi Pihenő- és Kultúrpark Playboy Stage koncerttermében további neves előadókkal találkozhat a közönség; pénteken a hazai Quasimondo, szombaton az osztrák Stefan Wagner Group, vasárnap pedig Anita Soul és Marcel Palonder lép fel. A koncertek a Dzsessznapok idején Zsolnán, Kassán és Komáromban is zajlanak. (Lőrincz Adrián)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?