Pont került a Nevermind-ügy végére

cc
Los Angeles |

Elveszítette a pert a Nirvana együttes ellen az a férfi, aki meztelen csecsemőként szerepelt a csapat 1991-es Nevermind című albumának borítóján.

Spencer Elden gyermekpornográfiával vádolta az amerikai zenekart, illetve az 1994-ben elhunyt frontember, Kurt Cobain örököseit, azt állítva, hogy eddigi élete során folyamatos zaklatásnak és élcelődésnek volt kitéve az ominózus fotó miatt, amelyért szülei annak idején 300 dollárt kaptak. Állítólagos lelki sérülései miatt követelt kártérítést 2021-ben, és az első visszautasítás után másodszor, majd idén harmadszor is beadta a keresetet. 

Az ügyben döntő bíró szerint indokolatlanul sokáig várt a perrel, és harmadszor is elutasította a férfi keresetét. Mivel negyedik lehetősége már nincs Eldennek, pont került a kínos ügy végére.

A Nirvana ennek az albumnak köszönhetően lett világhírű. Spencer Elden korábban nem emelt kifogást az ikonikussá vált borító ellen, sőt magára is tetováltatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?