Török László: A család, 1972
Poézis fotókkal megjelenítve
A Pozsonyi Magyar Intézetben november 30-ig látható Török László Poézis című kiállítása. A Balázs Béla-díjas fotóművész munkásságának korszakait bemutató anyag a Fotóhónap tárlatait gazdagítja.
Török László korai alkotókorszakának mindenképpen legkiemelkedőbb darabja A család című kép. Nem véletlen, hogy a pozsonyi kiállításon is jelen van. „1972 óta végleges a kapcsolatom a fotográfiával – fogalmaz Török László. – Ekkor készítettem A család című képemet, ami egyfajta kiindulási és meghatározó pontja volt a fotográfiai gondolkodásomnak.”
E jeles darabon kívül bekerültek a pozsonyi válogatásba a fotográfus irodalmi ihletésű kompozíciói is, amelyek – amiként a kiállítás kurátora, Kincses Károly fotótörténész megállapítja – nem illusztrálják a verseket, hanem maguk is poétikusak. Ugyanúgy itt vannak a Bari Károllyal készült Cigányok sorozat egyes darabjai, amelyeken a megörökített alanyoknak nem a szegénységét, elesettségét mutatta meg, hanem a bennük lakó emberit, a mást, a különbözőt. És itt vannak a kiállításon a gyűrött matériából, drapériák mögül előtűnő, izgalmasnál izgalmasabb, szebbnél szebb, ironikus környezetbe helyezett aktok. Ízelítőt ad a tárlat az égszínkék és barna monokróm, valamint a redukált színvilágú fotókból is. Azokkal a sajátos szín- és formavilágú kompozíciókkal, torzított, koptatott, elmosott háttérből fókuszba emelt képekkel szembesülhet a látogató a Pozsonyi Magyar Intézet kiállítótermében, amelyek az életmű ikonikus darabjaiként rögzültek a fotó iránt érdeklődők vizuális emlékezetében. Aki pedig most ismerkedik Török László képi világával, az a Pozsonyba elhozott, életműből válogatott anyagból képet alkothat a művész majd fél évszázados pályájáról.
Kincses Károly méltatása szerint Török László kiállítások, könyvek, filmek, nyári workshopok szervezésével fontos szereplője a magyar fotográfiai életnek. Nevével összefügg a Salföldön lévő pajtájában 1991-ben létrehozott Pajta Galéria – e kiállítási hely a mai napig működik. „Itt élem őszikéimet, és igyekszem jó pár befejezetlen fényképemet e csodálatos környezetben ezüst alapú hordozóra menteni” – fogalmaz Török László.
Névjegy
Török László 1948-ban született Budapesten.
Dolgozott a Magyar Filmlaboratóriumban, a Magyar Távirati Irodánál és szabadúszó fotográfusként is.
Művei megtalálhatók egyebek mellett a New York-i Modem Művészetek Múzeuma és a bresciai Ken Damy Múzeum gyűjteményében.
1973-ban megkapta a World Press Photo Aranyszem díját
A család című képéért.
1974-ben a World Press Photo 3. díját nyerte el a Nincs időnk várni című képével.
1989-ben Balázs Béla-díjat kapott.
Önálló kiállításai voltak Spanyolországban, Finnországban, Olaszországban, Németországban, Litvániában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.