Perverz vadászat potens férfiakra

A Szlovák Filmklubok Szövetségének (ASFK) első idei bemutatója Lars von Trier filmjének első része – a második rész februárra várható. A filmre tömegek sorakoznak a pozsonyi Lumiere moziban, de hasonló helyzet jósolható valamennyi hazai filmklubban. (A Lumiere január 31-ére érdekes csemegét kínál: Egy este a nimfomániással címmel a film mindkét részét levetíti.)Az idős úriember, Seligman (Stellan Skarsgard) egy borongós napon egy sikátorban Joe-ba (Charlotte Gainsbourg), egy fiatal nőbe botlik, aki ütött-kopott ruhában, véresen, eszméletlenül fekszik a földön. Megpróbál rajta segíteni, ám a nő egy darabig ellenáll. Végül beleegyezik, hogy a férfi meghívja magához egy teára. Teázás közben terjengős mesélésbe kezd, amiből annak kell kiderülnie, hogyan került ebbe az állapotba. Joe őszintén bevallja, hogy nimfomániás. Az idős férfi picit talán megszeppen, de nem ütközik meg rajta. Keres olyan, mindkettőjük életében meglévő, közös pontokat (horgászat, zene stb.), amelyekből szenvedély fejlődhet ki. Aztán ahogy közösen keresik, hogyan alakulhat más-más személynél a személyiség függvényében a szenvedély és a vágy, fokozatosan feltárul, hogy Joe mindent a nemiségen keresztül, szexuális töltettel megélve tapasztalt meg. Mindent szexuális élvezetté akart tenni: kislány korában a fürdőszoba kövén csúszkált hason tusolás gyanánt, testnevelés órán pedig órákig képes volt lógni a kötélen. Később, tiniként egy fiú behemót kezének látványa csábította arra, hogy mindenféle teketória és pironkodás nélkül megkérdezze „a kéz gazdájától”, nem okozna-e neki gondot elvenni a szüzességét. Joe válogatott helyszíneken és pózokban elkövetett számtalan kalandját fedi fel hallgatója előtt, amelyek között van zavarba ejtő, bizarr, extrém és perverz (rajongásig szeretett apja halálát is szexuális késztetésként éli meg). Olyasmik derülnek ki Joe potens férfiakra irányított perverz vadászatából, amit ő maga sem tud megmagyarázni magának (két énje – az ösztönösen cselekvő és az azt felülnézetből szemlélő – viaskodik egymással). Seligman azonban a bölcs öregember nyugalmával – a tudományból és a történelemből felhozva példákat és teóriákat – alátámasztja, hogy az éppen elmondott szexuális élmény ésszerűen megindokolható jelenség. Az idős férfi a szexualitást mintegy intellektuális síkon – képletek és elméletek révén – éli együtt a nővel. Amit mi láthatunk – vagyis a mozikba került film –, nem a rendezői változat, hanem a nézőbaráttá finomított verzió. Vannak benne éles beállítású szexjelenetek (ezt az egyes aktusoknál a férfi dolgok állása is jelzi), ám annyival nem több annál, mint amit eddig már láthattunk művészfilmekben, hogy botrányosnak kellene neveznünk. (Egy igazán kemény példát említenék: John Cameron Mitchell filmje, a Shortbus is sok mindent kitakar). Lars von Trier korábbi, az „őrület” mezejére lépő Antikrisztus című munkája tükrében úgy tűnik, ezen az új opuson nem olyan kirívóan érződik a mester radikális kézjegye, amely a nézőből lelki-szellemi vérverejtéket izzaszt. A pikáns alaphangon kibontakozó mese úgy beszéli el Joe kalandjait, ahogy a nő megélte. Lars von Trier kezében a film eszközei ehhez nagyon erőteljes médiumot, zseniális közvetítő csatornát teremtettek. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"133729","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]