Párkányban „jó világ van”

Mokos Attila, Szvrcsek Anita, Tóth Tibor és Holocsy KatalinDömötör Ede felvételeNem csak egy hagyományos „elsőkönyves” bemutatójáról volt szó. A bejáratnál gumiabroncs-kompozíciót kerülgettünk, bent pedig kidekorált, lefestett vagy épp zsákba bújtatott tévéket és persze rengeteg stencilt lehetett látni (Gandhi, Pamela, Notorious B.I.G., Clint Eastwood több színben, fegyveres gyerekek, tányért nyalogató nők, karácsonyfaégőkkel megvilágítva), ami jellemző része a Borisz-jelenségnek. A bevezető beszélgetés is inkább erről szólt, mint a versekről. Himmler György, a párkányi Balassi Klub vezetője, akinek a segítségével a közelmúltban létrejöhetett ez az est, elsősorban arra volt kíváncsi, hogy „mik ezek a tévék és képek itt”, vagyis a street art-ról, slam poetry-ről, hip hop-ról kérdezett.

Ezután Borisz elszavalta egyik versét a kötetből, tipikus, félig-meddig rappelő stílusában. Érdekes a verseit az előadásában hallani, ilyenkor mutatkozik meg igazán, ő hogyan látja a költészetet – főleg ami a ritmusukat, hangzásukat illeti. A szavak és rímek Borisz „rendszerében” gyakran a sajátos hangsúlyozás által kapnak értelmet, nehéz a dolga annak, aki valamelyik versét csak úgy egysze?rűen el akarja szavalni. Viszont úgy érzem, ez az előadásmód néha a versek mélyebb megértésének a rovására megy, mint például Petőfi Szeptember végén című verse esetében, melynek első versszakával a jambusokat verték belénk az iskolában, és az erőteljes ritmusra koncentrálás (több generáció számára) egy életre eltorzította magát a verset. Ezért, és persze a remek zene miatt is nyerte el mindenki tetszését a Jóvilágvan zenekar ezt követő koncertje, mely Borisz megzenésített verseiből állt – helyenként ska-t, reggae-t, jazz-t, népdalt vagy egyesek szerint a Quimbyt idéző stílusban. A tehetséges fiatal zenészekkel – a jókedvvel, sok he??gedűvel, a számtalan hangszeren játszó Trencsík Palival, aki hol gitárt, hol harmonikát, hol hegedűt tartott a kezében, vagy épp a zongora mellé ült – mosolygós gitárosokkal, dobokkal és Bokor Réka jól csengő hangával egy hangulatos és emlékezetes koncert kerekedett. Mintha maguk a versek is új értelmet kaptak volna, épp az eltérő előadásmód miatt. Így több szempontból is szerencsés volt a kapcsolat Borisz és a zenekar között. Maga Borisz csak a vége felé robbant be a színpadra egy közös szám erejéig (ő természetesen rappelt), aztán egy ráadásszámmal és tapsviharral volt vége a koncertnek. Ezután laza borozgatás, beszélgetés, dedikálás következett, míg a jelenlevő kb. 100-150 ember lassan elszállingózott. A zenekar még itt-ott visszatért a színpadra jammelni, közben folyt a pakolászás. Azt még látni kellett volna, amikor egy szlovák srác azzal ment oda Boriszhoz, másnap mindenképpen szerez egy szlovák–magyar szótárt, hogy el tudja olvasni a verseit, illetve Manyi nénit is kevesen látták, amikor elpityeredett a koncert közben, „mert olyan szép volt, ahogy az a kislány énekelt”. De enélkül is, azt hiszem, mindenki azzal a jóleső érzéssel tért haza, hogy Párkányban jó dolgok történnek, és egy nagyon jó hangulatú estét sikerült a fiataloknak összehozniuk. Mert épp ezért van az, hogy jó világ van.