Pár perc alatt elkapkodták a jegyeket Sting koncertjére a Bataclanban

Párizs |

<p>Alig félóra alatt elkeltek a jegyek Sting november 12-i koncertjére a párizsi Bataclan koncertteremben - jelentették be kedden a szervezők.</p>

A szombati koncerttel nyitják meg újra egy év után a Bataclant, ahol a múlt év novemberében 130 halálos áldozatot követelő terrortámadásokban kilencvenen vesztették életüket. 

Az ezer jegyet kevesebb mint félóra alatt megvásárolták - közölte a Lagardere Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.

A Bataclanba 1500 vendég fér be, ám a helyek egy részét a merényletek túlélőinek és az áldozatok hozzátartozóinak tartották fenn. A koncert egy nappal előzi meg a 2015. november 13-i merényletek évfordulóját. 

Az est bevételét az egy évvel ezelőtti merényletek túlélői által létrehozott egyesületeknek ajánlotta fel a brit énekes. 

"A Bataclan újranyitásával két fontos feladatunk van: megemlékezni azokról, akik életüket vesztették a tavalyi támadásban, és ünnepelni a zenét és az életet, amit ezt a mitikus koncertterem is képvisel" - hangsúlyozta múlt héten internetes oldalán Sting, aki még kezdőként lépett fel először a The Police nevű csapatával a Bataclanban. 

A nyitókoncert másnapján emléktáblát helyeznek el a Párizs észak-keleti részén található klub falán. A megemlékezésen a túlélők és az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar tagjai lesznek jelen, akik a terrortámadás pillanatában koncertet adtak a Bataclanban. Ezt az értesülést a tulajdonosok egyelőre nem erősítették meg. 

A tavaly november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzelni kezdtek és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. 

A támadás óta a Bataclan, amely Párizs egyik legrégebbi és legismertebb könnyűzenei koncertterme, nem nyitott ki. A tulajdonosok az újranyitás előtt teljesen felújították a szórakozóhelyet.

Sting legújabb albuma a héten jelenik meg 57th & 9th címmel. Néhány dal már már meghallgatható róla, például ez: 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"253821","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?