Összeszólalkoztak az operadívák

dd

Az elmúlt héten Miklósa Erika és Rost Andrea szópárbajától volt hangos a magyar sajtó. Az énekesnőket a politika ugrasztotta össze. 

Miklósa Erika korább úgy fogalmazott a Négyszemközt című műsorban, hogy Rost Andrea művészi reputációja összeomlott, amikor fellépett Magyar Péter ellenzéki politikus tüntetésén. 

„Azt gondolom, hogy csak az kiabál, akinek a háza ég – mondta Miklósa kritikájáról Rost Andrea az Indexnek. Egy közmondást is idézett, miszerint „a sas nem kapkod legyek után”. A legnagyobb sajtóvisszhangot azonban a következő kijelentése okozta: „Én nem egy Magyarországon világhírű énekes vagyok, hanem egy világon világhírű énekes”.

Rost Andrea elárulta, hogy amikor felkérést kapott, először átfutott az agyán szereplésének esetleges következménye, de végül pont azért vállalta, mert így boldogan tud a tükörbe nézni. „Magyarországon kell, hogy legyen egy harmadik tömörülés egy olyan ember égisze alatt, akinek konkrét elképzelései vannak, ugyanakkor határozott, és azt mondja el, amit nagyon sok ember gondol ebben az országban és országhatáron túl is – ezt alátámasztották azok a levelek, amelyeket Nagy Ervin olvasott fel. Ahhoz, hogy ez az ország tovább menjen, változásra van szükség, és arra, hogy egy olyan csapatra lehessen voksolni, amely ténylegesen a magyarok érdekeit tartja szem előtt” – véli Rost Andrea.

A téma akkor jött elő, amikor a Négyszemközt műsorvezetője, Andor Éva rákérdezett, miért vállalta Miklósa a „baloldali” RTL-es The Voice zsűritagságát. „Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy az én sajátos pedagógiai tematikámat kipróbáljam” – válaszolta az operadíva. „Én nemzeti érzetű ember vagyok, vajdasági származásúként nem is lehetek más. Elég fura lenne, ha másképp gondolkodnék” – tette hozzá. 

A teljes képhez tartozik, hogy tavaly mindkét énekesnő pályázott a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára, amelyet végül ismét Ókovács Szilveszter kapott meg - versenyen kívül. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?