Örvendezz, ifjú

Ige: „Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején,

és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod!

De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!”

(Prédikátor könyve 11:9.)

Azt mondják, hogy a ‘majdnem igazság’ a ‘legtökéletesebb hazugság’. És ez azért van így, mert minél inkább közel van valami az igazsághoz – de annak egy lényeges elemét elhallgatja –, annál nehezebben ismerszik meg benne a hazugság. Úgy gondolom, hogy napjainkban egy ilyen nagy becsapásnak vagyunk szemtanúi, vagy sokszor éppen áldozatai. Éppen a Prédikátor könyvének olvasása közben érezhetjük ezt meg. Azt tapasztaljuk magunk körül, hogy eddig soha nem látott lehetőségeink vannak; gondolatainknak, érzelmeinknek, álmainknak semmi nem vet gátat. És mégsem felhőtlenül boldog tőle a világ. Az idézett bibliai vers alapján most első soron a fiatalokat nézve. Akik már úgy érzik, hogy felnőttek, és lehet, hogy biológiailag ez úgy is van, csak még a felelősség súlyát és következményeit nem viselik. Mindez kellőképpen „megműtrágyázva” a filmekből áradó leplezetlen erőszakkal és erkölcsi szabadossággal, olyan féligazságot képez, amely nagyon sok csapdát rejt magában. Mintha az idézett Igének csak az első fele lenne igaz: örülj a fiatalságodnak, parttalanul élvezd az élet nyújtotta lehetőségeket, használj fel és használj ki mindent! Hiszen úgysincs semmi következménye! De biztos, hogy nincs?

A másik féligazság ennek pont az ellentétje, miszerint „ami az életben jó, az vagy tilos, vagy egészségtelen”. Ennek az álláspontnak képviselőiként legtöbbször a keresztyén egyházakat tüntetve fel. Azt állítva, hogy a keresztyéneknek minden tilos, a tízparancsolat is csupa tiltás, semmit ne tégy, még csak ne is kívánd! De biztos, hogy így van ez?

Salamon nem hiába volt ‘bölcs’. Rámutatott a féligazságok veszélyeire. Hogy az első esetben a felelőtlenség pusztításba, önpusztításba és végső soron kárhozatba vezet. A második, ha igaz volna, akkor csupa gúzsba kötött emberrel kellene naponként találkoznunk. Ezzel szemben valójában felelős örömre hív és biztat minket! Jézus, amikor a nagy parancsolatról kérdezik, már nem tiltásokat sorol, hanem szeretetre mozgósít, felelős szeretetre. Azt mondja: „szeresd az Urat, …és szeresd felebarátodat”. Mert az az Isten, akit Ő mutat meg nekünk, nem egy despota úr, hanem tékozló gyermekét hazaváró, neki megbocsátó, előtte kaput táró szerető atya. Aki a mi testi szüleink iránti tiszteletet is azért kéri, mert már a tízparancsolatban is ennek szép jutalma van. Hogy őseink földjén élhessünk és megmaradhassunk, ennek előfeltétele szüleink tisztelete. Vajon nem ezért fogy el sokszor lábunk alól a talaj? A felebarát szeretete helyett már sokszor a barátainkat sem tudjuk igazán, önzetlenül szeretni. Az ifjúkori örömökben is legtöbbször csupán azt keresve, ami nekünk jó, legfeljebb jó esetben föltételezzük, hogy ugyanaz jó a partnerünknek is. S ha ez netalántán nem jön öszsze, akkor felelőtlenül gyorsan dobjuk, és más után nézünk.

Salamon életigenlő magatartásra, felelős örömre buzdít. Nem az ítélet kénkövével riogat, de figyelmeztet arra, hogy mindenről egyszer számot kell adnunk. Egyértelműen tudtunkra adja, hogy Isten előtt sosincs elévülési idő, csupán megbocsátás. S mert Isten is örülni akar nekünk, Jézus Krisztusban a bűnbocsánatot, az újrakezdés lehetőségét adta meg. Hogyha hibáztunk, és rájőve szánjuk ezt, megbánhassuk és új lapot kezdhessünk. Felelős örömben!

A szerző református lelkész