Orhan Pamuk Nobel-díjas író 70 éves

Isztambulban született jómódú és népes családban. Apja az IBM törökországi vállalatának vezetője és műkedvelő író volt, de utóbbi tevékenységében nem túl sikeres. Pamuk huszonkét éves koráig a festésnek szentelte magát, képzőművészi pályáról álmodott. A középiskola elvégzése után az isztambuli egyetem építészeti karára iratkozott be, de három év múlva váltott, inkább újságírást tanult. 1976-ban szerzett diplomát, de újságíróként soha nem dolgozott. Még egyetemistaként határozta el, hogy író lesz, s ettől kezdve csak az írással foglalkozott.

„Származásomnál fogva nem kaptam a klasszikus török nevelést. Míg minden osztálytársam nagymamája naponta többször imádkozott, az én nyugatias nagymamám európai módra berendezett házban élt, és nem viselt kendőt. Sok dolgot ezért gyerekként nem tapasztaltam meg, ám igyekeztem ezeket később bepótolni. Voltak szúfi barátaim, jártam dervisnél, megtanultam a régi ottomán kézírást. Nem politikai indíttatásból, hanem hogy többet tudjak meg a saját kultúrámról. A nyugatias nevelésem miatt soha nem voltam sznob, nem néztem le a társaimat emiatt. Inkább zavarban éreztem magam, és próbáltam minél több ismeretet szerezni a török hagyományról” - nyilatkozta lapunknak 2017-ben.

Már első regénye, a Sötétség és fény komoly sikert aratott, egy sajtóverseny megosztott fődíját kapta, majd Cevdet bey és fiai című regényével 1983-ban újabb díjat nyert. Következő regénye, A csendes ház is rangos elismeréseket kapott, 1991-ben a francia fordítás a legjobb külföldi könyv díját érdemelte ki. Elismertségét növelte 1985-ös történelmi regénye, A fehér kastély, amely után Pamukot a The New York Times kritikusai új csillagként emlegették.
Hazájában viszont csak az 1990-es évek elején vált népszerűvé. Első igazi sikere a Fekete könyv volt, amelyből a Titkos száz című film forgatókönyvét is írta, majd komoly sikert aratott fordulatokban gazdag, finom humorú misztikus regényével, Az új élettel, amely valós képet fest a mai Törökország életéről, belső viszonyairól. Ugyancsak jelentős könyve a 16. században játszódó A nevem Piros, illetve a Hó, amelyben az iszlamista és az elnyugatiasodott Törökország közti feszültséget mutatja be. Ezt a kötetet 2004-ben a The New York Times az év tíz legjobb regénye közé választotta.

2005-ben jelent meg sajátos hangulatú memoárja, az Isztambul, s még ugyanebben az évben megkapta a német könyvszakma Békedíját.

2006-ban - első török íróként – megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás szerint „szülővárosának melankolikus lelkét keresve új jelképeket alkotott az egymással ütköző és egymással összefonódó kultúrákra".

2007-ben ismét memoárral jelentkezett, az Apám bőröndje édesapja emléke előtt tiszteleg. 2008-as, Az ártatlanság múzeumában azt vizsgálja, hogy a jómódú isztambuli családok mihez kezdenek a beszivárgó nyugati értékekkel és tárgyakkal. A regényhez kötődő érdekesség, hogy az író 2012-ben teljes egészében a könyvnek szentelt múzeumot nyitott Isztambulban, amelyben hemzsegnek a műben előforduló tárgyak, a használt lottószelvényektől kezdve, tucatnyi kerámiakutyán át egy tricikliig. Személyes hangulatú, egyben innovatív gyűjteményét 2014-ben az Év Európai Múzeuma díjjal tüntették ki.

2016-ban jelent meg magyarul a Furcsaság a fejemben című nagyregénye, amely a családi élet és a városi lét közötti összeütközésekről, és a nők otthoni kiszolgáltatottságáról is képet ad. 2018-ban Balkon címmel jelent meg kötete, amelyben Isztambul panorámáját tárja az olvasók elé, ezúttal azonban nem hagyományos regényben vagy novellákban írja le a török metropolisz mindennapjait, hanem az otthonának teraszáról készített fotókban mutatja azt be.
Orhan Pamuk nem pusztán írói teljesítményével hívta fel magára a közvélemény figyelmét, szinte minden politikai megnyilvánulásával viták kereszttüzébe kerül. A kilencvenes években többen is kritizálták esszéi miatt, amelyekben a kurdok helyzetét ábrázolta, és kifogásolta a török kormány politikáját a kurd kisebbséggel szemben. Többször is bírálta az ankarai kormányt a véleményszabadság korlátozása miatt. Ő volt például az első muszlim író, aki kiállt a fatvával, halálos kiközösítéssel sújtott, Angliában élő Salman Rushdie mellett.

Számos életveszélyes fenyegetés, hecckampány után 2005-ben büntetőeljárás indult ellene azzal a váddal, hogy megsértette Törökországot, amikor egy svájci lapnak nyilatkozva azt mondta: hazájában egymillió örményt és 30 ezer kurdot öltek meg, de rajta kívül senki sem mer beszélni erről. Az írónak ezt követően minden nyilvános szereplését le kellett mondania. A vádakat végül 2006 januárjában ejtették.

Könyveit, amelyeket több mint 40 nyelvre fordítottak le, a külföldi kritikusok gyakran hasonlítják Umberto Eco, Italo Calvino és García Márquez műveihez, a The Guardian pedig a 21.század 21 legjobb írója közé választotta.