Nyolc év nyomozás a vásznon

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"109209","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Aligha van idehaza, aki a fenti sorok alapján ne ismert volna rá, hogy Robert Kirchhoff rendező Ľudmila Cervanová orvostanhallgató elrablásának, megerőszakolásának és gyilkosságának körülményeit, s az ügyben született ítélet folyományait vizsgálja. Egy olyan verdiktét, mellyel hét férfit ítéltek el együttvéve 108 év börtönre, illetve amelyben három halálos ítéletre tett javaslat született. 1976. július 14-én Szenckirályfán egy ismeretlen lány holttestére bukkantak a patakban (erről a helyszínről indít a film). Kezei a hátán kötéllel voltak összekötözve. Július 9-én látták őt élve utoljára a pozsonyi malomvölgyi főiskolai kollégium diszkóklubjában. Onnan indult el a buszmegállóba. A buszra már nem szállt fel, eltűnt. Több gyanúsított után is indult nyomozás, végül a rendőrség 1981 júliusában letartóztatott hét nyitrai fiatalembert… Őket sújtotta az akkori ítélet együttvéve 108 évnyi börtönnel.

Ők a főszereplői Robert Kirchhoff filmjének, rajtuk kívül a létező szemtanúk vagy az olyan szemtanúk, akiket hivatalosan nem létező személynek nyilvánítottak, sőt olyan szemtanúk is, akiket sosem idéztek be vallomástételre, továbbá kórboncnokok, nyomozók, bírák, az Ukrajnából, Csehországból, Franciaországból vagy az arab világból felkutatott érintettek, akik hajlandók voltak kamera előtt megszólalni. De „több szereplője” is van a filmnek, akik nem akartak kamera előtt nyilatkozni, ám a filmes nyomozáshoz információkkal szolgáltak. Robert Kirchhoff ugyanis nem a bűnügyet rekonstruálja, hanem az ügy érintettjeit, a rendőrségi feltárás és a bírósági eljárás érintettjeit kereste meg, s az ő elbeszéléseikből vagy „elhallgatásaikból” és elutasításaikból (hogy bizonyos kérdésekre hallgatással, elutasítással vagy egyszerűen azzal reagáltak, hogy elvonultak a helyszínről) rendezett úgy filmet, hogy az elhangzottakhoz vagy az el nem hangzottakhoz beszédes képeket rendelt. Az operatőr munkáját is dicséri, hogy minden, a megkérdezett alany környezetéből vagy külső megjelenéséből kiemelt-hangsúlyozott képrészlet információadalékkal szolgál. Bár valóban nem a film esztétikája az, amire a néző elsősorban koncentrál, a képeknek jellem- és környezetfeltáró vagy nyomatékosító szerepük van – ami szóban nem hangzik el, azt esetenként „kimondják” vagy sejtetik a képek. „Olyan filmet szerettem volna rendezni, amelyben megszólal mind a két fél, a vád és a védelem, amely személyes és nyitott, amely az érintettek valamiféle naplója az ő érzéseikkel, nézeteikkel, véleményeikkel. Az ügyben sok embert becsaptak. Nem mertem volna én kimondani, mi benne az igazság és mi a hazugság. Ezért építettem a filmemet a tényekre” – mondta a rendező. Titkos iratokat tár fel, beles a kommunista állami rendőrség és a kommunista politikai elit „játékaiba”, ezzel nemcsak az ügy rejtélyes és sokkoló kulisszái mögé vezet el, hanem a félelem, illetve a félelemkeltés mechanizmusait is feltárja. „Mindenki a választ várja tőlem – fejtette ki a rendező –, hogy gyilkosok vagy ártatlanok-e az elítéltek. Én úgy gondolom, hogy ezeknek az embereknek semmi közük az ügyhöz. A nyolc év után meg vagyok győződve erről. Az, hogy a szlovák törvényhozás úgy viselkedik, ahogy, el kell, hogy gondolkoztasson bennünket arról, milyen országban élünk.” „Az igazság egyszerű, a hazugságok bonyolultak”, hangzik el az egyik megszólaló szájából. Nem véletlenül ez a film alcíme is: az igazságot és a hazugságokat kutassa tovább a néző. „Örülnék, ha a filmem valamin változtatni tudna, még ha nem is nagyon hiszek abban, hogy egy film képes ma valamin is változtatni” – mondta Robert Kirchhoff. A Cervanová-ügy holnaptól látható a mozikban.