Nyerjen 3319 eurót egy percért! Hülyének is megéri

Pozsony |

<p>Az Azyl fesztivál meghirdette az Életreklám című verseny negyedik évfolyamát, melynek témája: Nyitott társadalom vagyunk? A verseny lehetőséget kínál a szlovákiai, magyarországi és csehországi alkotóknak, hogy kreativitásukat prezentálják, érdekes díjakat nyerjenek, és bemutatkozzanak a hazai és külföldi nézők előtt.</p>


A versenyben amatőr és profi alkotók egyaránt részt vehetnek, korhatár nélkül. A legjobb filmeket szlovák, cseh és magyar filmes szakemberekből álló zsűri díjazza. „Idén Prágával és Budapesttel szövetkeztünk. Így az Azyl fesztivál közép-európaivá válik. A zsűriben lesz például Vladimír Michálek cseh rendező, Asen Šopov operatőr, valamint az Oscar-jelölt magyar animációs filmrendező, M. Tóth Géza“ - mondta az Azyl képviseletében Maroš Hečko.


„A Nyitott Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation -OSF) - partnereivel és ösztöndíjasaival közösen - már tizenöt éve foglalkozik a nyitott társadalom témájával. Nagyon várjuk a filmesek munkáit, amelyekből kiderül majd, számukra mit jelent a nyitott társadalom fogalma“ - nyilatkozta az OSF munkatársa, Ľubica Stanek. Minden rendező maximum 3 filmmel nevezhet, műfajukat tekintve lehetnek játék-, animációs, dokumentum- és kísérleti filmek. A téma lehet bármilyen kényes társadalmi kérdés, amelyről az alkotónak mondanivalója van. A filmnek pontosan 1 percesnek kell lennie. A versenybe nevezni kívánt alkotásokat CD-re vagy DVDre játszva - a pontosan kitöltött jelentkezési lappal együtt - legkésőbb február 21-ig kell beküldeni a következő címre: Gregor Multimedia, s r. o. Panenská 13 811 03 Bratislava A jelentkezési lap a www. azyl.sme.sk honlapról tölthető le, ugyanitt bővebb információ is található az Azyl fesztiválról.

A jelölteket 2009. március 5-én jelentik be hivatalosan. A jelölt filmspotokat az Azyl audiovizuális fesztiválon vetítik le, amelyet március elején rendeznek meg Pozsonyban.
A harminc legjobb filmet benevezik az egyperces filmek fesztiváljára Amszterdamba, Londonba, Firenzébe, New Yorkba, Torontóba, Rio de Janeiróba, Aarauba, Minszkbe és Lisszabonba.
Az első helyezett 3319,39 eurót (100 000 Sk), a második és a harmadik helyezett 331,94 eurót (10 000 Sk) kap. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?