Nyelvek utcája

Pozsony. Idén is időleges „kihelyezett munkahelyet”, egy darabka Nyelvek utcáját létesítettek a szlovák fővárosban székelő külföldi kulturális intézetek. A hagyománynak megfelelően – ötödik alkalommal – Pozsony egyik legimpozánsabb terén, a Hviezdoslav téren verték fel tegnap délben információs sátraikat.

Pozsony. Idén is időleges „kihelyezett munkahelyet”, egy darabka Nyelvek utcáját létesítettek a szlovák fővárosban székelő külföldi kulturális intézetek. A hagyománynak megfelelően – ötödik alkalommal – Pozsony egyik legimpozánsabb terén, a Hviezdoslav téren verték fel tegnap délben információs sátraikat. Mint a rendezvénnyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón elhangzott, effektívebbnek tartják az ilyen csoportos megmutatkozást egyetlen helyszínen, mint a nyílt napokat, hiszen az intézetek képviselői maguk mennek a közönséghez, nem a közönségnek kell felkeresnie az egyes központok székházát. Az információs sátrakban a járókelők megismerkedhettek az egyes kulturális intézetek tevékenységével, valamint az adott kultúrák sokszínűségéről kaphattak részletesebb tájékoztatást. S mivel a Nyelvek utcája elnevezésű rendezvény elsődleges célja az idegen nyelvek elsajátításának a népszerűsítése volt, a külföldi kulturális központokban folyó nyelvtanfolyamokon való részvétel lehetőségeiről adtak tájékoztatót az intézetek munkatársai. Sőt, azok között, akik a Magyar, az Osztrák, az Olasz, a Francia, az Orosz, a Bolgár, a Goethe (német), a Cervantes (spanyol) Intézet, valamint a British Council (angol) standjainál bekapcsolódtak a nyelvi rejtvényjátékokba, s helyesen megfejtették a tesztkérdéseket, nyelvtanfolyamot sorsoltak ki.

A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy rámutasson a kontinensünket, főképpen pedig az EU-t jellemző nyelvi és kulturális sokszínűségre, az idegen nyelvek elsajátításának hasznára és előnyeire, ezzel együtt az eltérő kultúrák kölcsönös tiszteletének fontosságára.

A téren felállított színpadon az intézetek meghívott vendégei adtak rövid koncertet. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?