Nobel-díj századszor

Idén októberben ítélik oda századszor a világ legrangosabb kitüntetését, a Nobel-díjakat. Ma jelentik be az idei orvosi, 9-én a fizikai, 10-én a kémiai és közgazdasági Nobel-díjasokat. A Nobel-békedíjat elnyerő személy vagy személyek nevét október 12-én hozzák nyilvánosságra. Az irodalmi díjazott bejelentése később várható.

Alfred Nobel, a díj alapítója 105 évvel ezelőtt, 1896. december 10-én halt meg, és 1901 óta hagyományosan ezen a napon – az idén századik alkalommal – adják át a díjat a kiválaszottaknak. „Inventas vitam iuvat excoluisse per artes” – szép dolog az életet találékony művészetekkel nemesíteni, olvasható a Nobel-díj kitüntetettjeinek ajándékozott érmén a jelmondat. 1969 óta az eredeti Nobel-díjjal erkölcsileg és anyagilag egyenértékű, de a svéd állam által alapított Alfred Nobel-emlékdíjat osztanak a közgazdaságtudomány legjelesebbjeinek. A fizikai, kémiai és közgazdasági díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, az orvosi díjat a Stockholmi Károly Egyetem, az irodalmi díjat a Svéd Akadémia, a békéért harcolók díját a Storting, a norvég parlament képviselőiből alakult öttagú bizottság ítéli oda. A kialakult gyakorlat szerint a díjak megoszthatók, de legfeljebb három személy között, a Nobel-békedíjat nemzetközi szervezetek is megkaphatják. Elvileg csak élő személyeket tüntetnek ki, de kétszer kivételt tettek (Erik Karlfeldt svéd költő és Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkár esetében).

A díjakat odaítélő intézmények minden ősszel levélben kérnek javaslatot a világ vezető tudósaitól; a javaslatoknak február 1-jéig kell megérkezniük, az értékelést szeptemberig végzik el, a döntést októberben hozzák nyilvánosságra. A díjakat Nobel halálának évfordulóján, december 10-én osztják ki, a kitüntetettek egy érmet, egy oklevelet és nem utolsósorban egy csekket kapnak (idén 10 millió svéd korona). Átvétele határidőhöz kötött, ennek lejárta után csak az érem és az oklevél jár, a pénz nem.

A pénzösszeg nagysága a Nobel Alapítvány bevételeinek arányában változik. Nobel halála után a kitüntetettek fél évszázadig évről évre kevesebb pénzt vehettek át, mert a végrendelet értelmében 1953-ig a vagyont nem lehetett beruházásokra fordítani. Ekkor módosították a rendelkezéseket, kivéve a teljes adómenteségre vonatkozó részt. Korszerű vagyonkezelésre tértek át, már 1999-ben az alapítvány befektetéseinek majdnem kétharmada részvényekben volt. 2000-ben először a svéd felügyelet azt is engedélyezte, hogy a díjakat ne csak a vagyon kamatából, hanem a tőzsdei árfolyamnyereségből közvetlenül fizethessék.

A Nobel-díj centenáriumára a szervezők gazdag programkínálattal készültek. Augusztus óta a Norvég Néprajzi Múzeumban centenáriumi kiállítás látható, amely 2002 márciusától – tokiói induló állomással – körbejárja a világot. December első hetében, a díjátadást megelőzően svédországi egyetemi programsorozatot, tudományos konferenciákat rendeznek Nobel-díjasok részvételével. December 6-8-án például Nobel-békedíjasok tartanak szimpóziumot Oslóban. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?