Nincs új a nap alatt

Kascsák Dóra és Nádasdi PéterPavol Duchyňa felvételeAz eset nyilvánvalóan a darab aktualitását példázza, ám ennél mélyebb és borúsabb képet is elénk vetít, nevezetesen, hogy nincs új a nap alatt, a világ örök körforgás, sőt lehet, hogy Joyce-nak van igaza az ő spirál-elméletével. Móricz 1935-ben írta a darabot, Magyarországon akkoriban tombolt a vadkapitalizmus, nőtt a nyomor, mélyült a szakadék a társadalmi osztályok között. Ma megint ez van, az újgazdag csemete már az oviban sem barátkozik a csóró melós csemetéjével, mert a szülei megtiltották neki. Minden a pénz körül forog. A fiatal mérnökök kirúgják az ötvenhét éves munkásokat, hiába húztak le évtizedeket a gyárban. A lányok pedig jó partit keresnek maguknak. A fiúk úgyszintén, persze szülői nyomásra. Lázadni ez ellen lehet ugyan, de nem érdemes. Vagy mégis?

A darab ugyan happy enddel zárul, ám az ehhez vezető út rögös és nehéz. Az első felvonás maga a hótreál. Mosókonyha, lepattantság, ordibálás, kilátástalanság. Egy lelenclányt házinénije az utcára kényszerít, Csibe nem akar, pedig muszáj lesz neki előbb-utóbb, ha ki akarja fizetni tartozását. A tisztaság és ártatlanság mintaképe mesebeli királyfira vár, aki végül meg is érkezik, ám kiderül, hogy apja, az eladósodott gróf kényszerházasságba akarja kergetni, azaz ugyanúgy áruba bocsátaná, mint a „Mama” Csibét. Végül győz a szerelem, mint valami tévésorozatban, de ne rójuk ezt fel Móricznak, ő még nem ismerhette Esmeraldát és társait.

Ez a darab, bár van benne humor, nem tűri a jópofizást. Vigyázni kell a gesztusokkal, mert a kassai közönség emlékeiben több kínosan túlkarikírozott inas, részeg vendég és „naccsága” él, mindenféle bohózatokból. Egy állandó rendező nélküli társulatnál a színészek könynyen válhatnak egyarcúvá, mivel a vendégrendezők az egyszerűség hívei, típusokban gondolkodnak. Beke Sándor helyzete két okból volt könnyebb. Egyrészt színházalapítóként ismerte a társulat felét, másrészt Egerből hozhatott magával két „mankót”, azaz két kitűnő színészt. Egyikük a címszereplő Kascsák Dóra, aki igazi „Csibe-típus”: naiv ártatlansággal tudja meresztgetni a szemét, aranyosan tud fecsegni, ám az örök vesztest, a törékeny lényt is hitelesen megjeleníti. Nem feljebbvalóinak kiszolgáltatott, hanem magának a létnek. Az emberi nyomorúság megtestesítője, emellett éppúgy a társadalom lelkiismerete, mint Nyilas Misi. A másik vendég, Réti Árpád Csibe nevelőapját játssza. Neki elég nehéz dolga van, mivel az író nem tulajdonított túl nagy figyelmet ennek a figurának. Amit Móricz nem bontott ki, Rétinek kell kibontania a rendelkezésére álló csekély idő alatt. Ez körülbelül akkora feladat, mint sátrat verni egyetlen négyzetméternyi helyen. Az idősödő férfi és a nőiesedő nevelt lány óvatosan érzéki kapcsolata így is megvillan, ha csak pillanatokra is. A nemzedékek közti kapcsolat ambivalenciája már íróilag is jobban kidolgozott, az apa-fiú, valamint a mostohaanya-lány párbeszédek hihetőek és ropogósan maiak. Cs. Tóth Erzsébet az első felvonásban olyan súlylyal van jelen a színpadon, hogy szinte csak rá kell figyelnünk. Erre a közönségességében is összetett, prosztóságában is érzelemmel teli negatív karakterre nem lehet haragudni, hiszen világos, hogy csak körülményei folytán olyan, amilyen. Fabó Tibor is az első felvonásban lép színre mint csóró erdélyi kérő, az előadás legemlékezetesebb tíz percét produkálva. Nádasdi Péterben van valami arisztokratikus, álruhás ifjú grófként meggyőzően természetes tud maradni. Dudás Pétert a maszkmester, ha volt ilyen, Ferenc Jóskává változtatta, percekig nem lehet ráismerni, aztán az első döbbenet után jön a kuncogás a közönség soraiból, a fegyver itt visszafelé sült el, Dudásnak igyekeznie kell, hogy kellő tekintélyt és komolyságot adjon a figurának.

Nem mesélem el a cselekményt, így is sokat árultam el belőle. Ez a történet anélkül aktuális, hogy a mai hétköznapok életszínterére adaptálták volna. A nagyváros társadalmi tagozódását mutatja be az egykori irodalmi szociográfus szemével, nem dramaturgiai logika, hanem a társadalom logikája szerint. Emellett olyan bírálat ez, mely elég tágas és közvetlen ahhoz, hogy a mester gondolatai sok emberhez eljussanak. A darab külön pikantériája, hogy Csibe alakját valós modellről mintázta Móricz. Aki annak idején figyelt az irodalomórán, tudhatja, hogy realista prózánk nagy alakja időnként viharos magánéletet élt. A Csibe-novellák ihletőjét, Litkei Erzsébetet állítólag a Dunába ugrásról beszélte le egy holdvilágos éjszakán, aztán „örökbe fogadta”. Az idézőjel azért kívánkozik ide, mert Móricz házassága e kaland miatt bomlott fel.

A műsorfüzetben az áll, hogy a színház a darab kiválasztásával a hatvan éve elhunyt író emléke előtt kíván tisztelegni. Úgy vélem, méltóképpen idézték fel Móricz szellemét.