Nevük nemzedékekben él

Az aradi tizenhárom: Damjanich János, Aulich Lajos, Knezic Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Nagysándor József, Lázár Vilmos, Vécsey Károly Archívum Enlékeztetőül a kivégzésük sorrendjében álljon itt sokadszor is a nevük: Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos, Schweidel József, Kiss Ernő, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly.

A császári hadak és az orosz segítőik túlereje legyőzte a hősiesen harcoló magyar honvédeket, s a világosi fegyverletétel után az osztrákok bosszúja söpört végig az országon. Arad sem volt elég, működött a vésztörvényszék Pozsonyban, Pesten és Budán. Még 1852 májusában is vadásztak a honvédekre. Többek között az aradi várbörtön is zsúfolva volt honvédekkel. „Aj de búsan süt az őszi nap sugára, / az aradi vártömlöcnek ablakára…” ĺgy szólt az egyik dal, amelyben a mártírokat siratták.

Minden megfélemlítés ellenére is élt a forradalom és szabadságharc szelleme. Ennek egyik példája az, amiről Tari Lujza népzenekutató ír tanulmányában: „A dalokat azonban nem lehetett börtönbe zárni. Tiltásuk a büntetések ellenére is hasztalan. Az ének csak a felszínen és csak rövid időre némul el. S még a legsötétebb időszakban is akadnak olyanok, akik módot találnak arra is, hogy dalaikkal nyilvánosan kiálljanak a vérbe fojtott szabadságharc mellett. A kor ünnepelt énekesnője, Hollósy Kornélia 1849 végén Aradra megy, hogy koncertet adjon a szegények javára. „Ezek a szegények az aradi vár forradalmi foglyai voltak. Aztán öt este énekelt a bécsi operaházban…, majd Varsóba szerződött s az éppen ott tartózkodó fiatal Ferenc József előtt is mert magyar dalt, magyar nyelven énekelni” – írja Vadnay Károly. (…) Idehaza titokban kézről kézre járó versek terjednek, segítve az emlékezést. Mások – és nemcsak az írástudatlanok – fejükben őrzik a dalokat. Nem tudjuk, miket énekelt Aradon Hollósy Kornélia, de bizonyos, hogy a forradalom és szabadságharc alatt népszerű dalokban szereplő nevek behelyettesítése a dalszövegek módosítása már ekkor megkezdődik.”

Hamu alatt parázslott hát az emlékezet, pedig sorozták a legényeket az osztrák hadseregbe, s azokra is szakadatlanul vadásztak, akik résztvettek a forradalomban és a szabadságharcban. Arad emléke pedig az idő előrehaladtával egyre jobban belevésődött a nemzet emlékezetébe. Nem volt olyan magyar hazafi, aki ne az elvakult bosszút, ne a véres leszámolást, ne a győztesek kegyetlen példastatuálását látta volna az aradi kivégzésekben. És nemcsak azokban. A Haynau táborszernagy által könnyű kézzel aláírt halálos ítéletek végrehajtása után sem volt nyugvása a tizenhárom mártírnak. A négy golyó által elpusztított tábornokot és a kilenc kötél általi halált szenvedett hőst a vesztőhelyek közelében hantolták el. Családtagok, egy valamikori huszár, majd az utókor emberei hantolták ki a holttesteket, hogy megadhassák nekik a végső tisztességet. Még 1851-ben is akasztott a hóhér. Ludwig Hauck ezredesen, Bem apó szárnysegédjén augusztus 31-én Bécsben hajtották végre a halálos ítéletet. Már él a köztudatban, hogy nemcsak az aradi tizenhármat pusztították el, hanem Pozsonynak is megvolt a maga tizenhárom vértanúja. A legújabb kutatások szerint összesen százhúsz kivégzettet tartunk számon az országban.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért csak az aradi tizenhárom emléknapja október hatodika? Nemcsak az övék, mert minden negyvennyolcas mártíré, honvédé és tábornoké, akik elpusztultak a harcokban, vagy akiket a harcok után, a világosi fegyverletételt követően kivégeztek, börtönbe vetettek, vagy az elfogásukra indított hajtóvadászat során pusztítottak el. Rajtunk múlik, hogy az az egy szál gyertya október hatodikán tizenhárom vagy minden hős emlékére lobogjon.