Nem változtat nevet a beregszászi színház

Beregszász |

<p>Mégsem kell nevet változtatnia a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak annak folytán, hogy jövőre a Kárpátalja megyei költségvetésből fizetik a társulat tagjainak bérét.</p>

A Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a súlyos anyagi helyzetben lévő beregszászi színház a jövő évtől a megyei költségvetésből is támogatásban részesül. Akkor az is felmerült, hogy a társulat hivatalosan Kárpátalja Megyei Magyar Drámai Színház néven működik majd tovább.

Ezzel kapcsolatban Balázsi József, a színház igazgatója elmondta: őt az ügyben illetékes Kárpátalja megyei művelődési főosztály vezetője arról tájékoztatta, hogy a költségvetési támogatás folyósítása nem jár névváltoztatással, a két dolognak nincs köze egymáshoz. Mint kifejtette, a beregszászi színház a járási költségvetésből öt év óta változatlanul 80 ezer hrivnya (kb. 2400000 Ft) éves támogatást kap, amiből a fizetések ötödrészét tudták csak biztosítani, miközben jövőre már egymillió hrivnya kell a bérekre.

Az ígéretek szerint jövőre a megye állja a fizetések 95 százalékát, a többit a színháznak kell előteremtenie - tette hozzá a direktor, aki szerint már akkor is jobban járnak, ha csak 70 százalék valósul meg az ígéretből, mert legalább a bérekre futja majd.

Balázsi közölte: a színház azt szeretné elérni, hogy évente ne csak két-három, hanem legalább öt-hat, esetleg nyolc vagy akár tíz bemutatója legyen. Arra a kérdésre válaszolva, hogy tervez-e elbocsátásokat a gazdasági válság miatt, az igazgató elmondta: a húsz színésszel működő színház nyugodt munkájához legalább 45-50 fős kiszolgáló személyzetre lenne szüksége, miközben a teátrumban összesen 32-en dolgoznak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?