Nem táncol - hegedül

Barisnyikovét – hollywoodi recept szerint – mozivászonra is vitték, természetesen vele együtt. De jó pár produkcióban kapott szerepet Alekszandr Godunov is, aki Maja Pliszeckaja ifjú partnereként a balettirodalom legszebb darabjaiban táncolt a Bolsojban. Anno. Hollywood inkább harmadrangú akciófilmekben foglalkoztatta, ahol színészi tehetsége helyett vonzó megjelenésére, hősies alkatára építettek. Nurejevnek, akit Nizsinszkij óta a tánc lehengerezhetetlen istenének (rapszodikus természete miatt pedig a balettszínpadok Maria Callasának) tartottak, két amerikai filmdráma jutott. Az első 1977-ben, tizenhat évvel azután, hogy a leningrádi Kirov Balett szólistájaként meggondolta magát, és Párizsban maradt. A nem kevésbé különc természetű Ken Russel Valentino című rendezésében minden idők egyik legnagyobb hollywoodi sztárját és szexbálványát, Rudolph Valentinót játszotta el a maga vibráló egyéniségével. Öt évvel később már James Toback forgatókönyvét olvassa, aki a Villanófényben rendezőjeként kéri fel egy titokzatos hegedűművész, bizonyos Daniel Jellin szerepére.

Boldogok lehetnek a tizenhat évvel ezelőtt elhunyt Nurejev ma is népes rajongótáborának tagjai: a Valentino után most a Villanófényben (Explosed) is megjelent DVD-n.

Amíg Ken Russel filmjében szinte le sem jön a vászonról az isteni tehetségétől, ám ördögi tüzektől fűtött Rudolf Nurejev, Toback filmjében nem ő a főszereplő, de kétségtelen: még centivel mérve is nagyobb feladat jutott neki, mint az azóta igazi színészóriássá nőtt Harvey Keitelnek. A történetet azonban a fiatal (akkor még csak huszonkét éves) Nastassja Kinski viszi a hátán. Vonzó, nyughatatlan természetű, kíváncsi egyetemista a film elején, aki szerelmi viszonyt folytat egyik tanárával, de miután szakítanak, és otthon, a szülei mellett sem talál százszázalékos megértést, otthagyva a biztonságos vidéki családi fészket, New Yorkba indul szerencsét próbálni. A szerencsének és a véletlennek köszönhetően nemsokára felkapott modell lesz, arca a legrangosabb magazinok címoldalára kerül. Egy kiállításon találkozik a Nurejev megformálta hegedűművésszel, és ő lesz az új, a megfejthetetlen szerelem New York-i életében.

Mint egy pap, úgy tűnik ki a tömegből Nurejev, s már a puszta nézésével elvarázsolja a lányt.

„Maga gyönyörű teremtés – hinti rá az „áldást” a kiállított képek előtt. – Kár, hogy festi magát. Vétek egy ilyen szájat festeni, anélkül is dús ajándéka a természetnek. Ne hangsúlyozza azt, ami már önmagában is imádnivaló!”

Neki való szavak. Neki, aki ugyancsak „dús ajándékot” kapott a természettől. Utolsó portréfilmjében, ahogy egy sziklán ül az olasz tengerben, valahol Capri és Positano között, ahol nem is egy házat, hanem egy egész szigetet vett öreg napjaira, meg is mutat magából mindent. Mint ahogy Nastassja Kinskit ölelve sem bújik takaró alá. Az ágyjelenet ebben a filmben is elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a tatár titán teljes valójában mutatkozhasson meg a kamera előtt, sőt többet láttathasson magából, mint bármelyik színpadi szerepében. A filmbeli jelmezei sem akármilyenek. Második jelenetében például kámzsagallérú, borvörös pulóverben és bordó színű bársonynadrágban követi Nastassja Kinskit, de nem marad adós a figura belső színeivel sem. Daniel Jellin nemcsak a hegedűjével bánik mesterien – a lányból is érzéki hangokat hív elő. Olyan, mint a besurranó tolvaj. Hátborzongató ügyességgel mellesleg be is surran a szépséges modell lakásába, mert ő szerelmi vonalon is ilyen: lelki betörő. Mindent akar, és visz is mindent.

„Van benne valami. Ahogy beszél, ahogy jár, ahogy mosolyog…” – mondja a lány.

Testre szabott szerep ez Nurejevnek. Végzetes vonzerő hordozója volt élete végéig. Mindenkit megbabonázott, nőket és férfiakat egyaránt. Rejtélyes éjszakáiról még Alain Delon is hosszasan mesélhetne, aki a hatvanas évek végén több alkalommal is élvezte társaságát. A rendkívüli tehetségű, hatalmas alkotóerejű balettsztár rövidebb-hosszabb időre sokakat eltérített egyenes útjukról.

Daniel Jellin is ezt teszi a filmben megbűvölt lánnyal. A saját céljaira akarja felhasználni. Az ő közreműködésével akarja tőrbe csalni Rivast, a francia terroristát (Harvey Keitel), aki bombamerényletével okozta édesanyja halálát. Daniel képtelen kiheverni ezt a mélységes tragédiát, a bosszúálláshoz azonban szüksége van valakire, akire Rivas azonnal „ráharap”.

Nem egy filmtörténeti alkotás a Villanófényben, de van benne egy felejthetetlen jelenet. Nurejev leteszi a hegedűt, s a lány teste (tetőtől talpig beöltözve!) lesz a hangszere. Érzéki játék a javából. Nurejev kezében táncol a vonó, Kinski testéből árad a muzsika. Ezeket a pillanatokat természetesen az tudja hitelesen megjeleníteni, aki maga is gyakran ivott a gyönyör feneketlen kútjából. Nurejevet akkor tájt ráadásul már a karmesteri pálya is vonzotta. Bach fúgáit olvasta, sőt zongorán játszotta – a saját örömére. Olaszországi nyaralójába – hogy minden nap gyakorolhasson – a balettrudat is beépíttette. Így tudott csak könnyű szárnyakkal kiszállni a mából, minden alkalommal gúnyt űzve a vészesen közeledő végből.