„Nem szájba rágni akarunk”

Az AWS ugye az Ants With Slippers (Papucsos hangyák) rövidítése?

Schiszler Soma: Nem, hanem Aaron Went Shopping vagy Amazing Wild Services...

Brucker Bence: Minden interjúra találunk ki egy újat, sőt a rajongóink is adtak nekünk egy listát, amin közel nyolcvan verzió volt. Az eredetit amúgy tizenhat évesen találtuk ki, és tényleg ez (Ants With Slippers) volt, bár megjegyzem, soha nem használtuk így – mi mindig is AWS voltunk csak így simán.

És milyen típusú papucsban vannak ezek a hangyák?

B.: Ha engem kérdezel, akkor flipflopban, ha Somát, akkor szerintem valami sportosat fog mondani.

S.: Flipflopban biztos nem, az kényelmetlen. Szerintem crocsban!

A Wikipédia szerint metalcore-t, illetve alternatív metált játszotok. Tudtok ezzel azonosulni? Illetve szerintetek fontos a metálon belüli stílusok elkülönítése?

S.: Persze, egyes zenekaroknál konkrétan meg lehet mondani, milyen stílusú metált játszanak – például a death metált játszó bandák esetében. Nálunk azonban nem ez a helyzet...

B.: Szerintem 2023-ra eljutottunk oda, hogy nagyon sok egyedi stílus létezik, ezért a behatárolásra már nincs is annyira szükség. Az biztos, hogy mi metált játszunk, mégpedig modern metált – mármint a klasszikus rockhoz képest.

Az első időszakban a dalszövegeitek angol nyelvűek voltak. Minek a hatására változott ez meg?

B.: Kezdetben ez azért volt, mert akkoriban angol zenéket hallgattunk – és ezért nyilván nekünk is angolul „kellett” játszanunk. Aztán egy idő után rájöttünk, hogy teljesen felesleges az Örs (Siklósi Örs, az AWS zenekar korábbi énekese – szerk. megj.) amúgy is zseniális magyar dalszövegeit angolra fordítani és beleerőltetni egy olyan keretbe, amelybe nem illett. Úgyhogy aztán maradtunk a magyarnál.

Több, a 2000-es évek elején alakult zenekarról mondják azt, hogy ma már nem az igaziak, gondolok most itt az Asking Alexandriára vagy a Bring Me the Horizonra. Szerintetek gond, hogy most már nem ugyanolyan zenét játszanak, mint akkor? Rólatok is ezt szokták mondani?

B.: Nálunk ez az evolúció szerintem még inkább megfigyelhető. Én úgy gondolom, hogy ez egy teljesen normális folyamat, főleg azon zenekarok esetében, akik ilyen fiatalon kezdik a zenélést – egyszerűen más zene jön belőled tizenhat és harmincévesen.

S.: Igen, szerintem is nagyon furcsa lenne, ha valaki ugyanazt a zenét játszaná tizenöt és negyvenévesen... Sőt, lehet, hogy tizenhat évesen egy olyan érzelmi állapotban vagy, amit nem akarsz évek múlva hétről hétre feleleveníteni. Én pozitívan értékelem, ha egy zenekar mer változni, és nem ugyanazt a zenét játsszák évtizedekig.

Az angol nyelvű szövegek mellett zenei tekintetben mi a legnagyobb különbség a mostani és az akkori AWS között?

B.: A letisztultság. Akkoriban azt gondoltuk, hogy „more is more”, tehát hogy az a jó, ha valami sok: minél több dolgot raktunk bele egy dalba, annál jobbnak éreztük. Mostanra azért már több tapasztalatunk van a hangszerelés és a dalok felépítése terén, ezenkívül pedig mindannyian zenéhez kapcsolódó tevékenységet végzünk civilben is. Én úgy gondolom, hogy amit most csinálunk, az egy nagyon letisztult és tudatos dolog.

Míg mondjuk a korábbi dalaitokat egyfajta tinilázadásnak tartjátok?

S.: Abszolút. Akkor ez ilyen „tüzesebb” dolog volt. Ha visszahallgatom azokat a dalokat, amiket tizenöt éve írtam, azt érzem, hogy teljesen más volt a perspektívám azzal kapcsolatban, hogy ezt most miért is csinálom.

B.: Nem az volt a lényeg, hogy ez most jól működő dal legyen, hanem az, hogy „megváltsam a világot”. Most már kevésbé öncélú az alkotás számomra.

Kínos visszanézni ezekre a dalokra?

B: Nem, abszolút nem. Jó emlékeim vannak abból az időszakból. Meg hát nem sok zenekar mondhatja el magáról, hogy tényleg tizenhat éves koruk óta csinálják. Itt vagyok harminckét évesen, és van egy tizenhét éves zenekarom! Ez nagyon menő! Másoknak tizenhét éves zenekara ötvenévesen lesz csak.

Híresen közvetlenek vagytok a rajongóitokkal. Mi a kedvenc vagy legemlékezetesebb élményetek velük?

B.: Az elmúlt pár évünk nem volt könnyű, elvesztettük énekesünket, barátunkat Örsöt, de a közönség hatalmas szeretetről tett tanúbizonyságot, és Tomit (az AWS új énekese) is nagyon hamar befogadták. Miattuk is mondható az, hogy a zenekarunknak nemcsak múltja, hanem jövője is van. Ezt elsősorban nekik köszönhetjük.

Ti képviseltétek Magyarországot a 2018-as lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon. Mit gondoltok, merre formált, ha formált titeket ez a fellépés?

B.: Minden szinten formált minket. Nagyon jó volt belekóstolni, hogyan működik a világ egyik legnagyobb zenei rendezvénye. Annak ellenére, hogy 230 millióan néztek minket a tévében, nem érzem azt, hogy akkor nagy stressz lett volna. Nem azzal törődtünk, hányan néznek minket, csak úgy voltunk vele, hogy „itt vagyunk, nyomjuk”. A mai napig nagyon sok külföldi rajongónk van, és ez tök jó érzés.

Melyik dalotokat adjátok elő a legszívesebben koncerten?

S: A Metallicától az Enter Sandmant. Jó, most viccen kívül elárulok egy kulisszatitkot: a Fuss! elején mindig a Deep Purple-től a Smoke on the Water riffjét szoktam játszani. Ez a kedvenc részem.

B.: Ez tényleg így van, meg tudom erősíteni. Szerintem ez időszakosan változik, hogy kinek mi épp az aktuális kedvence. Nyilván az új dalokat azért szeretjük játszani, mert még frissek és izgalmasak. A 2359 is ilyen – ez lehetne az iskolapéldája a koncertdalnak.

Vannak kendőzetlenül politikai jellegű, vagy az ország vezetését kritizáló dalszövegeitek. Mit gondoltok, a művésznek feladata, hogy ilyen témákban felszólaljon?

S.: Van egy-kettő ilyen. De mindig az volt az érzésem, hogy ezek politikától mentes és inkább közéleti dalszövegek.

B.: Mindig az volt a koncepciónk, hogy ne szájba rágjunk, hanem hogy „gondolatébresszünk”. Az a fontos, hogy a gondolat mindenkiben magában forrjon ki.

S.: Szerintem ez az egyes szövegek tematikájától is függ. Nem mindenkit foglalkoztat a közélet. Minket mondjuk igen, de van több zenekarom is, őket például nem annyira. Viszont ha valaki úgy érzi, hogy ez a feladata, akkor onnantól kezdve a kötelessége is.