Nem egészen elmúlt életek

cs

Szenzációt keltett az idei, egyesült államokbeli Sundance Fesztiválon, nem sokkal utána Arany Medve díjat nyert Berlinben, és Karlovy Vary idei mustráját is meghódította tehetségével, érzékenységével a dél-koreai Celine Song.

Első rendezése, az Előző életek (Past Lives) igazi modern románc, amelyet maga az alkotó írt, a már Kanadában élő, nem teljesen ismeretlen drámaíró, aki még mielőtt kamera mögé állt volna, sikeres színházi szerző lett New Yorkban.

Három harmincas beszélget egy New York-i bárban. Egy nő és két férfi. A történet középpontjában Nora áll. Hae Sung a legjobb gyerekkori barátja Szöulból. Bimbózó szerelmüknek hajdanán az vetett véget, hogy Nora családja Kanadába e-migrált. Tizenkét év múlva veszik fel újra a kapcsolatot Facebookon, majd egyre gyakrabban beszélnek Skype-on. És kezdenek feléledni a régi érzelmek. Hae Sung mérnökként dolgozik, Kína az úti célja, ott szeretne kiteljesedni a szakmájában. Nora sikeres drámaíró. Ő kéri meg a barátját, hogy egy időre szüneteltessék a beszélgetéseiket. A néző már tudja, mi ennek az oka. Nórában fellángol a régi szerelem. Pedig kilométerek ezrei választják el őket.

Újabb évek telnek el. Nora már férjnél van. Szereti Arthurt. Hae Sung egy napon megjelenik New Yorkban. Találkozik Norával. Arthur elkíséri őt a bárba. Hárman társalognak. Mi lenne, ha Nora és Hae Sung most látnák egymást először? Egymásba szeretnének? És aztán? Szakítanának a földrajzi távolság miatt, vagy leküzdenének minden akadályt? Összeházasodnának? Lennének gyerekeik? És hogy éli meg ezt a nagy találkozást Arthur, aki igazából most ismeri meg felesége gyerekkori szerelmét? Felvetődnek újabb kérdések is. Van-e bátorságunk bizonyos helyzetekben újraírni az életünket? Élete során hányszor éli, élheti meg az ember az igaz szerelmet? Meddig szenvedjünk amiatt, amin a sors változtatott?

Celine Song nem titkolja: ez a film róla szól. Azért ilyen őszinte. Azért ilyen jó. Úgy érzelmes, hogy nem túlcsorduló.

„Én ezt a helyzetet mélyen átéltem – hangsúlyozta Karlovy Vary fesztiválján a rendezőnő. – Ott ültem egykori szerelmem és az amerikai férjem között. Tudtam, hogy mindketten szeretnek, csak másképpen. Két nyelv, két ország, két kultúra. Én voltam a kapocs kettőjük között. Az én segítségemmel beszélgettek. A tolmácsuk voltam. Úgy éreztem magam, mintha mindent legyőztem volna. Időt, teret és nyelvet. Mintha csak egy szélesre tárt kapu lettem volna, amelyen mindketten ki-be sétálgatnak. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy ebből filmet lehetne csinálni.”

Megható a film. Szíven üti a nézőt. Mélyen felkavarja. De nem egy elveszett, elvesztett szerelemről szól, hanem párhuzamos életekről és azok mögötteséről. Mindenről, ami elkísér bennünket az utunkon.

„Ahogy ott hármasban társalogtunk, arra gondoltam, Hae Sung azt a részemet ismeri, amelyet Arthur már nem fog megismerni soha. De hogy kivel élek?! Hogy nekem milyen férjem van! Amikor beavattam őt a gondolataimba, és őszintén feltártam előtte, hogy mit jelentett a koreai életemben Hae Song, és kértem őt, hogy ne vegye rossz néven, hogy találkozni fogok vele, azt felelte: Ez az ember tizenhárom órát repült, hogy találkozzon veled! Nem mondhatom, hogy nem engedem!”

Tizenkét éves koráig élt Dél-Koreában Celine Song. Tudja, hogy a világ jól ismeri egykori honfitársa, Kim Ki-duk filmjeit. A Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavaszt, Az íjat, a Pietát és a többit. Kim Ki-duk korai halála lezárt egy fejezetet hazája filmművészetében. Celine Song az Előző életekkel most nyitott egy újat. Még akkor is, ha a film félig amerikai.

„Eddig színházi dramaturgként dolgoztam, semmit nem tudtam arról, hogyan kell leforgatni egy filmet. De ami engem is meglepett, a forgatás heteiben végig úgy éreztem, nem csinálhatok mást, csak átírom a már meglévő szöveget. Kamerával. Közben volt egy történet, amelynek új formát kellett adnom. Végül is teljesen mindegy, hogy ezt nem a számítógép segítségével tettem meg, hanem kamerával és színészekkel. Mástól nem féltem, csak az időjárástól. Mi lesz, ha akkor kezd el esni az eső, amikor nekünk éppen napfényre lesz szükségünk? És ha vihar támad? Pakolunk? Az ilyen praktikus dolgoktól tartottam, amelyeket az ember nem befolyásolhat. Hogy ne történjen semmi váratlan New Yorkban. Amiatt nem izgultam, hogy a színészek cserben hagynak. Hogy nem azt játsszák majd, amire megkérem őket. Bennük teljes mértékben megbíztam. A forgatókönyvet nem konkrét színeszekre írtam. Létrehoztam a figurákat, és elkezdtem keresgélni, hogy ki lesz a legmegfelelőbb az adott szerepre. Castingot hirdettünk. Az egész válogatás olyan természetesen zajlott, mintha csak különleges tehetségű szereplőket kerestünk volna. Greta Lee alakítja Norát, Teo Yoo lett Hae Sung, John Magarót választottam ki Arthur szerepére. Egyikük sem okozott csalódást. Az önéletrajzi elem, a személyes emlék csupán egy szikra volt a filmhez. A lényeget ott kellett megragadnom, hogy a szubjektív élmény alapján egy olyan alkotás szülessen, amely megérinti a közönséget. A forgatás első napjától már nem is úgy tekintettem a történetre, mintha az személyesen az enyém lett volna.”

Van egy koreai nyelven többször is elhangzó szó a filmben. Inyeon. Magyarul ez annyit jelent: sors, gondviselés. Koreában ezt akkor használják, amikor két emberben van valami közös.

„Valami közös, amit akkor is őriznek magukban, amikor már nincsenek együtt. Az inyeon mindenkiben ott van. Azokban is, akikkel az életünk során találkozunk. Keleten sok országban ismerik ezt a kifejezést. Kínában ugyanúgy, mint Thaiföldön vagy Japánban. Koreában naponta használatos. Nora azt mondja a filmben: akkor is kapóra jön neki, ha meg akar ismerkedni valakivel. Ha valaki rokonszenves, ezzel a szóval is a tudtára adhatjuk. Például úgy, hogy ez inyeon, hogy mi most itt ülünk, megadod a telefonszámodat? De van egy másik jelentése is a kifejezésnek. Kimondhatjuk vele, hogy egy előző életben már közünk volt egymáshoz. Az inyeon gazdagabbá teszi a lelket, javít az életemen.”

Celine Song már a következő filmjét írja. Forgatni akar. Történeteket mesélni a moziban.

„Most, harmincnégy évesen jöttem rá, hogy ennél jobban semmi sem érdekel. Nagyon sok filmet néztem kiskoromban. Főleg Francis Ford Coppola és Martin Scorsese alkotásait. Azok voltak rám a legnagyobb hatással. De az én történeteim hősei továbbra is hétköznapi emberek lesznek.”

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?