Nem akart fogaskerék lenni a gépezetben

sfsfs

A nyolcvanas évek szintipop-korszakának fura kakukktojása és egyik legnagyobb hatású zenésze, a Talk Talk együttes zeneszerző-énekese, Mark Hollis 64 éves korában elhunyt. 

Halálhíre hétfő este órák alatt bejárta az internetet, de mivel Hollis húsz éve hátat fordított a zeneiparnak, sokáig senki nem erősítette meg hivatalosan. A világsztárok búcsúüzeneteiből azonban ismét kiderült, mennyi zenészre hatott. 
A Talk Talk 1984-ben robbant be az It's My Life című albummal, amelyről a Such a Shame és a címadó dal is óriási sláger lett (utóbbi 2003-ban a No Doubtnak köszönhetően került ismét a listákra). Az EMI jó befektetésnek ítélte és leszerződtette Hollisékat, korlátlan költségvetést és szabad kezet kaptak a következő lemezre, amit alaposan ki is használtak: másfél éven át lelkesen kísérleteztek, ráérősen jammeltek a stúdióban, és összerakták az évtized leghaladóbb poszt-rock lemezét, a Spirit of Edent, amellyel előadók tucatjait inspirálták. Nélkülük sem Tool, sem Mars Volta nem lenne, de talán Soundgarden sem. Hollis tartalmas, okos interjúiról is híres volt, a tiniknek például azt tanácsolta, hogy soha semmit ne hallgassanak háttérzeneként, hanem figyeljenek oda a tartalomra is. 
A Spirit of Eden nem hozta a várt bevételt, ezért az EMI beperelte a zenekart. A keresetet a bíróság elutasította, mégis precedens értékű lett, jókora felháborodást keltett zenészkörökben. A közönséget pedig ráébresztette arra, hogy a nagy kiadók csak fejőstehénnek tekintik a zenészeiket. (Olyan ez a történet, mint amikor David Geffen beperelte Neil Youngot, amiért új lemeze nem lett elég „neilyoungos”.)

Hollis 1998-ban még kiadott egy szólólemezt, zongorán közreműködött Anja Garbarek 2001-es albumán, aztán sikerült úgy eltűnnie a színről, hogy tulajdonképpen senki sem tudja, mit csinált húsz éven át. Állítólag csak a családjának élt, a legjobb férj és apa akart lenni. Talán úgy érezte, zenészként már bizonyított, a gépezetnek pedig nem akart fogaskereke lenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?