Nehéz dolga volt a zsűrinek Cannes-ban

Cannes |

<p>Nehéz volt a döntéseket meghozni, de muszáj volt választani - mondta vasárnap este Robert de Niro zsűrielnök a 64. Cannes-i Filmfesztivál díjkiosztóját követő sajtótájékoztatóján.</p>

A zsűritagok egyetértettek az újságírókkal abban, hogy nagyon erős volt az idei mezőny: a filmek színvonala egységesen magas volt, s a fődíjat több alkotás is megérdemelte volna.

"Ez semmit nem vesz el azon filmek értékéből, amelyek nem kaptak semmit. Michel Piccoli kiváló volt a Habemus Papamban. Nanni Moretti pedig kiváló rendező" - mondta egy újságírói kérdésre az amerikai zsűrielnök. Mivel a fesztivál szabályai szerint filmenként csak egy díjat ítélhet oda a zsűri, "nagyon nehéz volt a döntéseket meghozni" - hangsúlyozta Robert de Niro.

Az Arany Pálmát a zsűri annak a filmek ítélte, amelyet a legnagyobb várakozás előzött meg, s amely végül a leginkább megosztotta a fesztiválközönséget: Terrence Malick The Tree of Life (Életfa) című munkáját az újságírók egy része tapssal, de sokan füttyel és búgással fogadták, s a kritikák is megosztottak voltak a rendező szerint költeményként értelmezendő, grandiózus filmet illetően. (Malick másodszor részesült a cannes-i fődíjban: először 1978-ban kapta a Mennyei napokért).
A 67 éves Terrence Malick ritkán forgat, negyvenéves pályafutása ellenére az Életfa csak az ötödik játékfilmje, amelyet rendezőként jegyez. A teljes univerzum működését bemutató, több mint kétórás film története az ötvenes években egy vallástól átitatott texasi kisvárosban játszódik, s egy átlagos háromgyerekes amerikai család sztoriját meséli el: a tekintélyelvű, fiait elnyomó apát alakítja Brad Pitt, oldalán a gyengédséget és az irgalmasságot megtestesítő anyával, akit Jessica Chastain játszik.

A családtörténet azonban csak része egy az "életnél is hatalmasabb", kozmikus perspektívába helyezett alkotásnak, amelyben a világ keletkezésétől az élet megjelenéséig az evolúció különböző formáit is bemutatja a rendező, s nagyon fontos szerep jut a természeti képeknek, illetve a vallást, valamint a filozófiát érintő kérdéseknek.

A félénkségéről ismert rendező nem jelent meg a díjátadón, az Arany Pálmát producere, Bill Pohlad vette át Jane Fonda amerikai színésznőtől. "Nehéz egy óriás helyében állnom" - mondta a producer.

Malick egyébként hétfőn, a díszbemutatót megelőző fotózáson és sajtótájékoztatón sem vett részt, de a fesztivál vezetősége megerősítette: az esti világpremieren a teremben volt, s az egyik hátsó sorban foglalt helyet diszkréten.

Jude Law elárulta, hogy több film miatt is vita folyt a zsűritagok között, nevezetesen a spanyol Almodóvar, a finn Kaurismaki, az olasz Moretti filmjei és az ausztrál Julia Leigh első rendezői munkájával kapcsolatban.

A zsűri megosztva adta ki az Arany Pálma utáni második legfontosabb elismerést - a zsűri Nagydíját - Luc és Jean-Pierre Dardenne A biciklis kölyök című drámájáért és a török Nuri Bilge Ceylan Volt egyszer egy Anatólia című filmjéért. "Ez volt a legjobb megoldás, amely tükrözi az érzéseinket ezzel a két filmmel kapcsolatban" - hangsúlyozta a brit színész.

A zsűri magyar származású francia tagja, Olivier Assayas úgy vélte, hogy kiváló filmek voltak az idei versenyprogramban, és ezt jól tükrözi a díjazottak listája. Linn Ullmann norvég írónő azt emelte ki, hogy "Robert de Niro nagyon nagy zsűrielnök volt, egy demokrata". "Két csodálatos hetet töltöttünk el nagy filmekkel" - tette hozzá.

A filmje sajtótájékoztatóján a nácizmus iránti szimpátiáját hangoztató dán rendező, Lars von Trier kitiltását először kommentálták a zsűritagok. Robert de Niro emlékezetett arra, hogy a Melancholia című filmet azután is versenyben tartotta a fesztivál vezetősége, hogy a rendezőt persona non gratának nyilvánította.

"A rendezőnek mennie kellett, mi pedig hoztunk egy döntést" - mondta a zsűrielnök arra utalva, hogy a Melancholiában nyújtott játékáért az amerikai Kirsten Dunst vehette át a legjobb női alakításért járó díjat.

Assayas a fesztiválközönség egy jelentős részéhez hasonlóan úgy vélte, hogy a Melancholia Lars von Trier egyik legjobb filmje. "Mi is elítéljük azt, amit mondott, de a filmje egy tökéletes művészi alkotás, a fesztivál egyik nagy filmje" - hívta fel a figyelmet a francia rendező.

A fesztiválról kitiltott dán Lars von Trier Melancholia című filmjében nyújtott játékáért az amerikai Kirsten Dunst kapta a legjobb női alakítás díját. A film sajtótájékoztatóján a nácizmus iránti szimpátiáját hangoztató rendezőt persona non gratának nyilvánította a fesztivál vezetősége, de a kritikusok által méltatott alkotás a versenyben maradhatott. Ezért a döntésért Kirsten Dunst külön köszönetet mondott Thierry Frémaux művészeti igazgatónak, a szerepéért pedig Lars von Triernek.   

A legjobb férfi alakítás díját a francia Jean Dujardin érdemelte ki Michel Hazanavicius The Artist című fekete-fehér néma filmjének főszerepében nyújtott játékáért. A népszerű francia színész egy némafilmsztárt alakít, akinek karrierjét a hangosfilm betörése kerékbe töri.

A zsűri díját a francia filmrendezőnő, Maiwenn vehette át. A 35 éves színésznőként indult rendezőnő harmadik filmje egy szkeccsszerűen felépített, dokumentumfilmes eszközökkel dolgozó alkotás: egy párizsi kerületi rendőrség gyermekvédelmi osztályának stresszes mindennapjait mutatja be. A pedofil ügyek, a kiskorú zsebtolvajok, valamint az elhagyott vagy sérült gyerekekét folytatott küzdelemmel párhuzamosan az összetartó és éjjel-nappal együtt élő csapat tagjai családi és magánéleti konfliktusai is kirajzolódnak humoros és pergő jeleneteken keresztül.

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat az izraeli Joseph Cedar Lábjegyzet című filmjének könyvéért ítélte oda a zsűri. A legjobb rendezés díját pedig a dán Nicolas Winding Refn Los Angelesben játszódó akciódrámája, a Drive érdemelte ki.

A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát Maryna Vroda ukrán rendezőnő vihette haza a francia produkcióban készült Cross című alkotásáért. 

A legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera díjat Pablo Giorgelli argentin rendező Las Acacias című filmje kapta, amelyet a Kritikusok Hete (La Semaine de la Critique) elnevezésű válogatásában mutattak be. A fesztivál négy szekciójába beválogatott fiatal rendezők munkáit, összesen 23 elsőfilmet egy külön héttagú zsűri értékelte, amelynek magyar tagjai is volt Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatójának személyében. A filmes szakember az MTI-nek elmondta: a zsűri munkája nagyon nehéz volt, mert az új generáció esetében nem lehet egységes trendről beszélni, témájukban és stílusukban egyaránt nagyon különbözőek voltak az idei elsőfilmek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?