Nagyböjt után nagykanál

A legtöbb étel eredetű fertőzéses eset a családi otthonokban fordul elő, leggyakrabban társas összejövetelek, ünnepek után, amikor sok mindent előre elkészítünk.

A legtöbb étel eredetű fertőzéses eset a családi otthonokban fordul elő, leggyakrabban társas összejövetelek, ünnepek után, amikor sok mindent előre elkészítünk.Vigyázat tehát, a böjt utáni nagy lakoma, a húsvéti véndéglátás nehogy a kórházba vezessen!

Egy-egy ünnepre vagy családi eseményre készülve a konyhában is megnő a forgalom. A gyakori jövés-menés eredményeképp fokozódik annak veszélye, hogy ételeink kórokozókkal (mint pl. a Salmonella enteriditis) fertőződhetnek. Az esetek nyolcvan-kilencven százalékáért a szalmonella felelős, amely alapvetően a szárnyasokkal és a tojással kerül a konyhákba (az állatok már a táppal fertőződnek, és ezt egyelőre nem sikerült megakadályozni). A bűnös többnyire valamilyen újra felmelegített ennivaló, majonézes, tojásos, tejtermékből készült étel. A betegség legfőbb tünetei a hirtelen fellépő rosszullét, hasmenés, émelygés, hányás, és mindehhez magas láz társul. A súlyos hasmenés és a hányás következtében a szervezet sok folyadékot és fontos ásványi anyagokat (káliumot és magnéziumot) veszít. A betegnek naponta legalább 3 liter folyadékot kell innia: gyenge teát, limonádét, ásványvizet, amelyek nemcsak a vizet, hanem az ásványi anyagokat is pótolják. A több napig tartó hányás, hasmenés esetén orvoshoz kell fordulni.

Vannak bizonyos – az ételmérgezés szempontjából nagyobb kockázatot jelentő – helyek és időpontok otthonunkban, ahol és amikor nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kórokozók fertőzést okozhatnak. Ilyen például ételkészítés közben a kezek felülete, a vágódeszka vagy a konyhai munkapult, de még a csapok és a kilincsek is. Sokkal hatékonyabb megoldás, ha ilyenkor több figyelmet és energiát fordítunk a tisztaságra, mintha azt próbálnánk elérni, hogy otthonunk mindenhol „csíramentes” legyen. Egy amerikai felmérés szerint az átlagosnak tekinthető otthonokban a vécéülőkék jóval tisztábbak a hagymavágó deszkáknál és még számos más felületnél. Kiderült, hogy a konyhai deszkákon – amelyeken hagyma mellett húsféléket, zöldséget és egyebet aprítunk – háromszor, a mosogatórongyokban pedig milliószor több baktérium hemzseg, mint az illemhelyek peremén. A különbség oka a tudósok szerint az, hogy a vécéülőke túl száraz a parányi élőlények számára. A kutató javaslata: a mosogatórongyokat hetente legalább egyszer ki kell áztatni hipóban, a vágódeszkákat és a konyhai munkafelületeket pedig naponta le kell sikálni.

A fertőzések elkerülése végett alapvetően fontos, hogy az ételek előkészítése, elkészítése és tárolása során néhány alapvető higiéniai szabályt betartsunk.

Néhány hasznos tanács

a megfelelő ételkészítéshez

Bevásárlásnál:

v mindig ép csomagolású, lehetőleg friss alapanyagokat vásároljunk

v nézzük meg az élelmiszer szavatossági idejét, tárolási körülményeit

Tárolásnál:

a nyers zöldséget, húst, tojást és a tisztított, fagyasztásra szánt késztermékeket szigorúan különítsük el

Előkészítésnél:

v a mélyhűtött húsféléket a hűtőszekrényben vagy a mikrohullámú sütőben engedjük fel, ne a konyhapulton

elkülönítve készítsük elő a nyers húsokat, illetve a zöldségféléket, használjunk két külön vágódeszkát, és ezeket rendszeresen áztassuk be fertőtlenítőszert tartalmazó oldatba

a tojást felhasználás előtt alaposan mossuk le és szárítsuk meg

mossunk kezet az egyes előkészítési fázisok között, és az előkészítés befejezése után is

Ételkészítésnél:

v alaposan főzzük meg, süssük át az ételeket

a húst ne egyben, hanem kisebb darabokban készítsük el, hogy a belseje is alaposan megsüljön, elpusztítva ezzel a baktériumokat

ne főzzük meg túlságosan előre az ételt

ne kóstolgassuk az ujjunkkal főzés közben

Tálaláskor:

az ételt fogyasztásig tartsuk melegen

csak egyszer forrósítsuk át ugyanazt az ételt

védjük az ételt minden utólagos szennyeződéstől. (béres)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?