Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence új filmjének világpremierjét

Berlin |

<div>Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjének világbemutatóját szombat este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.</div><div>&nbsp;</div>

A teltházas vetítés után sokan "könnyes szemmel jöttek oda hozzám", és ismeretlenül is elkezdték mesélni gyermekkori traumáikat, mert "ismerősnek tekintettek engem, miután megnézték a filmet" - mondta az MTI-nek az anya-gyerek kapcsolattal foglalkozó alkotás rendezője.    "Hátborzongató, hogy traumák össze is tudnak kötni embereket, nemcsak szétválasztani" - tette hozzá Fliegauf Bence.    Kiemelte, hogy nem erre a fogadtatásra számított, mert úgy érezte, hogy a Liliom ösvény nehéz és erős rétegezettségű szerzői film, amely "vagy bejön valakinek, vagy nem".     A premier tapasztalata alapján azonban úgy tűnik, hogy a film "kommunikál a nézővel", és akit elér, azt "nagyon mélyen" meg is érinti - mondta a rendező, aki Csak a szél című alkotásával 2012-ben elnyerte a Berlinale nemzetközi nagyjátékfilmes zsűrijének nagydíját.    A Liliom ösvény nem a nagyjátékfilmes mezőnyben, hanem a formabontó, kísérleti filmalkotások világszerte egyik legfontosabb platformján, a Berlinale Forum nevű szekciójában szerepel, ahol korábban Fliegauf Bence Rengeteg és Dealer című filmjeit is bemutatták.    Muhi András Pires koproducer elmondta, hogy a Liliom ösvény a nagy sikerű premier alapján "megtalálta a helyét" a Forum szekcióban. A filmnek nemzetközi forgalmazót is találtak a Berlinalén, a Film Boutique nevű német céget, és igen sok fesztiválmeghívást kaptak.     "Ennyi helyre nem is tudjuk elküldeni a filmet, válogatnunk kell majd" - mondta Muhi András Pires.    Magyarországon áprilisban mutatják be a Liliom ösvényt, Fliegauf Bence új alkotása a budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje lesz.    A film főszerepeiben Stefanovics Angéla és a nyolcéves Sótonyi Bálint látható. A Duna holtágán és a budai hegyekben forgatott alkotás operatőre Lovasi Zoltán, akivel Fliegauf Bence első mozifilmje, a 2003-ban készült Rengeteg óta alkot együtt rendszeresen. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Fraktál Film gyártásában készült munka producere Mesterházy Ernő és Mécs Mónika.    A Magyar Nemzeti Filmalap ismertetője szerint a Liliom ösvény története egy anyáról és fiáról szól, akik "lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?